Úvod / Nyitóoldal
   
 
Telek Lajos  2013-11-28   1,746
A következő vendégem egy bringás, aki két keréken több mint 7300 kilométert tekert 13 országon át közel négy hónap alatt saját készítésű kerékpárján.  Ő a révkomáromi Bujna Zoltán, aki 2005-ben Iránig kerekezett és a híres utazó, Vámbéry Ármin által meglátogatott országot fedezte fel. Könyvet is írt az expedícióról Biciklis dervis címmel. Az út végcélja ezennel Pakisztán volt, de a terrorcselekmények miatt az utazó túl veszélyesnek érezte a helyzetet - ezért Kirgizisztánban fejezte be a túrát.  


Elgondolkozom azon, vajon mi vissz valakit arra, hogy ilyen útra adja fejét, ekkora kihívásokkal nézzen szembe, önmaga határait feszegesse... Vajon kire számíthat az idegen országban, kitől várhat segítséget, ha baja esne?! Annyi bizonyos, hogy nem sokan akadnak köztünk, akik felkerekednének (szó szerint) egy hasonló kalandra...

Még mielött fejest ugranánk az izgalmas történetbe, vegyük górcső alá a főszereplőt - Bujnai Zoltánt, a Szabadság Vándorai nevű biciklis klub vezetőjét, egy fantasztikus fiatalembert, aki már 2005-ben biciklire pattant és le sem szált róla Teheránig. Milyen az, amikor az ember  Vámbéry Ármin nyomában Dunaszerdahelytől Teheránig kerekez - erre és más kérdésekre kerestem a választ a következő interjúban, amelyben egy fantasztikus fiatalembert ismerhetnek meg....

-Mielőtt belevágnánk a nagy sztoriba, mesélnél magadról, szüleidről, iskoláidról, nyelvtudásodról? Van-e család,  feleség, gyerek stb.?
Révkomáromban születtem 1982-ben. Itt tanultam az Ipari Középiskolában, de a mérnöki oklevelet már Nagyszombatban szereztem a z anyagtechnológia karon. Az egyetemi évek alatt alapítottam meg Komáromban a Szabadság Vándorai Túrakerékpáros Egyesületet. Sok bringatúrát szerveztem, de az összes közül a legkiemelkedőbbek a Vámbéry Ármin nyomában indított expedíciók lettek. Közben feleségre is leltem Ági személyében, aki hol az úton kísért, hol fontos háttérmunkát végzett...

-Tekerjük vissza az idő kerekét és emlékezünk egy kicsit vissza arra az időre, amikor az a hóbortos ötleted támadt, hogy biciklivel szeretnél eljutni Ázsiába...
Az első ázsiai út egy folyamat része volt. Először nyugatra - Franciaországba, Olaszországba, Ausztriába - túráztam, majd Erdélybe is belekóstoltam. Itt tapasztaltam meg először a tőlünk keletebbre lakó emberek kedvességét, és elhatároztam, hogy az utolsó egyetemi nyári szünetet egy törökországi túrára áldozom. Így született meg a 2005-ös Vámbéry expedíció ötlete, amely végül Irán fővárosában végződött.

-Mi adta az ötletet hogy két keréken Vámbéry Ármin nyomában induljál el?
A 2005-ös expedíció ötletét Hodossy Gyulával, a Vámbéry Polgári Társulás akkori elnökével közösen találtuk ki. Szerettem volna hozzájárulni Vámbéry hagyatékának ápolásához, és valamilyen módon felhívni a fiatalok figyelmét a kitartás és a szorgalom fontosságára. A 2013-as expedíció mondanivalója is hasonló volt, de ezen felül még néhány évforduló is apropót adott az idei útnak. Például Vámbéry halálának 100. évfordulója, vagy közép-ázsiai útjának 150. évfordulója.

-Hogyan lehet felkészülni egy ilyen útra, lelkileg, fizikailag és mit vártál ettől az úttól?
A felkészülés minden útra különböző. Ez nagyban összefügg az expedíciót megelőző tevékenységekkel és persze magával az úttal is. Munka mellett például szinte lehetetlen lett volna felkészülni. Ezért az indulás előtt már három hónappal mentesítettem magam minden más elfoglaltságomtól, és csak a fizikai felkészüléssel és a túra technikai előkészületeivel foglalatoskodtam. A legtöbb időt természetesen a vízumok beszerzése vette el. A lelki felkészülés ezek után automatikusan megtörtént. A legtöbb Közép-Ázsiába utazni vágyó embert terveiktől nem is a fizikai megterhelés, hanem sokkal inkább a bürokratikus akadályok térítik el. Ráadásul egy ilyen komplikált útvonal összehozásához nincsenek előre leírt sémák az interneten. Én is a saját bőrömön tapasztaltam az összes nehézséget, és természetesen második nekifutásra már sokkal könnyebb lenne minden ilyen intézkedés. A lényeg, hogy sikerült minden engedélyt és vízumot beszereznem, és az expedíció anyagi hátterét is bebiztosítanom. Itt azért érdemes megemlítenem, hogy Szlovákiából és Magyarországról korántsem érkezett annyi támogatás, mint a világ más országaiból, ahol Vámbéry neve semmit sem mondott.

-Akkor most meséljél a mostani utadról milyen kalandokban volt részed, milyennek ismerted meg távoli népeket szokásait kultúrájukat, ételeiket?
Ez az út közel 7400 kilométer hosszú volt. A legelső benyomások a Fekete-tengertől keletre a Kaukázusban értek. Elsősorban a táj szépsége fogott meg. Mivel Grúziában és Örményországban még májusban tekertem, ezért hihetetlenül zöldnek hatott minden. Voltak helyek, ahol még hóval is találkoztam. Ezt követte egy 32 napos iráni tartózkodás, ahová már majdnem haza mentem. A 2005-ös expedíció után tudtam mi vár rám. A perzsák ismét elvarázsoltak kedvességükkel és vendégszeretetükkel, voltak azonban meglepetések is. Irán után azonban egy teljesen ismeretlen szakasz következett. Most jártam életemben először a közép-ázsiai államokban. Míg Türkmenisztánban és Üzbegisztánban a forró sivatag kínzott, addig Tádzsikisztánban és Kirgizisztánban a Pamír-hegység 4000 méter fölötti hágóival kellett megküzdenem. Az emberek azonban kivétel nélkül mindenhol kedvesen fogadtak. A legnagyobb kulturális eltérést leginkább a zárt Iránban észleltem. Az ételeket sehol sem kedveltem meg igazán. Szerintem a mi közép-európai konyhánk sokkal finomabb és változatosabb. Az elmaradott országokban a szegénység leginkább az emberek étrendjén látszott meg. A túlélés miatt azonban a kajálás fontos volt, ezért sokszor megettem olyat is, amit itthon nem...

-Mennyire érezted kint az emberek segítőkészséget, jóakaratát - gondolom többségük soha nem is hallott  Szlovákiáról?

Végül is teljesen mindegy honnan érkezik az ember. Minden turistával hasonlóképpen bántak, és mi utazók sem tettünk különbséget egymás közt. A kietlen Karakum-sivatagban például mindenki nagyon jól tudatosította, hogy az életben maradáshoz minden csepp víz nagyon fontos tud lenni. Igazándiból csak a nehéz körülmények között élő emberek tudják igazán, milyen fontos a segítség. Jellemző volt, hogy körülményeikhez képest mindig azok adták a legtöbbet, akik a legnagyobb szegénységben éltek.


-Gondolom naponta nem csak a kilométerek voltak beosztva hanem az is, mennyiből kell gazdálkodnod. Hány euróból kellet kijönöd?

Természetesen nem akartam minden megspórolt pénzem elkölteni. Mivel az expedíció alatt munkanélküli voltam, még az otthoni egészségügyi biztosításomat is ki kellett fizetnem. Ezért a hotel szobákban való szállás és az éttermi ebédek szóba se jöhettek. Szerencsére egyetlen országban sem voltak magasabb árak, mint Szlovákiában, így sikerült jól kigazdálkodnom az expedíciót. Váratlan kiadások és események természetesen becsúsztak. Ilyen volt például az iráni autóbelest, amely során belém szaladtak autóval. A bringa javítását saját tudásomból kellett megoldani, és a pótalkatrészek sem voltak ingyen. Másik váratlan esemény az üzbegisztáni betegeskedés volt, amikor lázzal és hasmenéssel kerültem kórházba. Szerencsére itt nem kellett fizetni az ellátásért.

-Egyszer egy interjúban az mondta nekem Erős Zsolt hegymászó, hogy aki egyszer feljut a csúcsra az máskor is szeretne feljutni. Minden expedíció egyfajta próbatétel és sok mindent kilehet számítani, csak az időjárást nem. Van úgy hogy esik az eső fúj a szél vagy hul a hó, de a tervezett távot teljesíteni kell... Te hogyan voltal az idő járási problémákkal. Sikerült-e megúsznod,  vagy itt-ott téged is elkapott egy eső vagy szélvihar ?
Egy expedíció pont az ilyen kihívásoktól lesz kivételes. A bringás hónapokon keresztül kint van a természetben, és akármennyire is próbál vele összhangban élni, néha az időjárás is szeszélyes, és bizony olyankor sok szenvedéssel jár minden kilométer megtétele. Az idei túrán is leszakadt párszor az ég, de sokkal inkább a hőség, mintsem az eső kínzott. A sivatagi hőség másfél hónapon keresztül kitartott. Az 50 fok feletti hőmérséklethez képtelenség hozzászokni. Aztán a Pamírban az oxigén hiányos környezetben való tekerés sem volt egyszerű. Állandóan fáradtnak éreztem magam. Körülbelül két hétig tartózkodtam 3500 méter feletti magasságban.

-Az első utadról könyv született"A biciklis dervis - Két keréken Vámbéry Ármin nyomában Dunaszerdahelytől Teheránig" címmel. Hogyan jött az ötlet és ki támogatta a könyv kiadását?

A biciklis dervis 2007-ben jelent meg a dunaszerdahelyi Lilium Aurum könyvkiadó gondozásában. A nyolcvan napos útnak emléket állító könyv nagy sikerrel fogyott, ezért a kiadóval úgy döntöttünk, hogy a 2013-as expedíciónak is emléket állítunk egy könyvvel. Ez lesz a második könyvem, és ígérem, ez sem lesz kevésbé kalanddús, mint az első. Az könyv decemberben kerül a könyvesboltokba A harmadik út címmel. A könyv címét és történetét Vámbéry Ármin harmadik és egyben legkeletebbre vezető útja inspirálta.

- Úgy gondolom, hogy aki egyszer egy ilyen utat véghez visz, az megfertőződik kalandvággyal. Tégedet mi vitt rá arra, hogy másodszor és harmadszor is biciklire üljél, és meg se álljál a következő úti célodig?
Ez jó kérdés. Amikor haza jöttem a legutolsó útról akkor nagyon fáradt voltam, és nem voltak újabb világjáró terveim. Az idő azonban mindent megváltoztatott, és közben rengeteg más utazó és barát indult világnak. Az ő úti beszámolóik újra életre keltették bennem a kalandvágyat, és már csak a megfelelő szikra hiányzott, hogy újra valóra váltsam álmaim. Ez a szikra minden ember életében máskor és másként jön. Nekem a szabadság elviselhetetlen hiánya jelentette az indító lökést.

-2013-as expedíciód terve hogyan született meg, mikor indultál és meddig tartott?  Milyen országokat érintettél?

A 2013-as expedíció terve 2012 augusztusában született meg. Ettől az időponttól kezdve szisztematikusan készültem a nagy útra. A Vámbéry évfordulók is közrejátszottak, és hogy nincs értelme halogatni a nagy terveket – 2013 lesz a megfelelő év egy újabb kalandra. Az út folyamán végül 13 országot érintettem. Kirgizisztán és Tádzsikisztán voltak a legtávolabbi országok. Ezeknek is a keleti országrészei, amelyek csupán egy kőhajításnyira feküdtek Kínától. Megvolt ugyan a vízumom Kínába és Pakisztánba is, ezekbe az országokba mégsem tekertem át. Mindennek okai a pakisztáni terrorcselekmények voltak, amiket júniusban követtek el és amelyek áldozatai között voltak a szlovák hegymászók is.


Hogyan láttad, milyen helyzetben élnek azok az emberek Szlovákiához képest. Nálunk általános az elégedetlenség, mi a helyzet a világ más pontjain? Reális képet kapunk-e a mediákból azokról az országokról amelyeket Te végigutaztál, vagy a valóság egészen más?
Igen, nagyon sokan elégedetlenek Közép-Európában. Ez amiatt is van, mert nekünk a fejlettebb Nyugat-Európa állít példaképet, és bizony sokan hajlamosak elhinni, hogy ott kolbászból van a kerítés. Ugyanez a helyzet a nálunknál sokkal szegényebb országokban is. Sok helyen a fizetések 50-100 euró között mozognak, és szíves-örömest megelégednének 300-400 eurós keresetekkel. Szerintem ez egy velünk született tulajdonság, hogy bármi van, az soha nem elég jó. Mindig jobbat és többet akarunk. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy bár keleten sokkal szegényebb körülmények között élnek az emberek, mint mi Európában, mégis sokkal boldogabb és gondtalanabb az életük, mint a miénk. A média pedig főleg azokkal az országokkal foglalkozik, amelyek valamiért fontosak a nagyhatalmaknak. Például Irán, ahol a Föld legnagyobb olajtartalékai találhatóak. Természetesen a nagyhatalmak minden eszközt kihasználnak, hogy ezeket a tartalékokat megkaparintsák, és nem átalkodnak a médiát sem a szolgálatukba állítani, csak hogy törekvéseiket véghezvigyék. Az ilyen országokkal kapcsolatban a valóság természetesen valahol teljesen máshol van, mint ahogy azt a média beállítja. A többi Közép-Ázsiai országról meg szinte semmi információja nincs az átlagos európainak. Hisz legyünk őszinték magunkkal, hányan tudjuk kapásból felsorolni akárcsak az -isztán országok fővárosait?

-Úgy tudom ki se látszol hazatérésed óta a munkából - a készülő könyv végett is. Ki kérje a Mikulástól a könyvet, kiknek ajánlod ?

Elsősorban azoknak, akik szeretik az útikönyveket. Akik szeretnek elrévedni a térképek fölött és gondolatban messze szállni ismeretlen tájakon. Ez a könyv formátumra A biciklis dervis folytatása lesz, de mégis valami teljesen másról szól majd. Hisz, ahogy A harmadik útban is leírom, különbözőek vagyunk, és különböző utakon járunk. Ha nyomomba eredsz, már mást látsz, másokkal találkozol, a szél is máshonnan fúj majd, de egy dolog közös lesz bennünk: az elhatározás, ami útnak indított, és a szabadság iránti vágy, ami csavargóvá tett.

-A szerkesztés kapcsán átlapozod azt a sok emléket, amelyek veled megtörténtek, kaphatnának az olvasók egy kis izelitőt készülő könyvedből?
A könyvtől senki ne várjon világmegváltó gondolatokat, vagy happy end-et. A valóságot írom le, ami 107 napi kemény küzdelemről, magányról, szenvedésről, ugyanakkor érdekes találkozásokról és fantasztikus tájakról szól. Csak találomra idézek most kettőt a kéziratomból: „16 kilométer zötykölődés után megérkeztem világ végének is nevezett Bulunkul településhez. Turista ide már nagyon ritkán téved. A település a mellette fekvő két tó egyikéről kapta a nevét. Yashilkul a zöld tó, és a közvetlen közelében fekvő Bulunkul – a kisebbik tó. Az alig 35 házból álló település 3750 méter tenger szint feletti magasságban fekszik. Itt láttam az első jurtákat is. Az élet nem könnyű errefelé. A hosszú telek alkalmával gyakori a -50 fokos hideg, de mértek már -62,5 fokot is.” „Bringám nyergében 4100 és 4300 méter közötti magasságban minden egyes méter nagy szenvedés volt. Nyolc km/h átlagsebesség mellett ötven méterenként meg kellett állnom pihenni. Ilyenkor sűrű ásítozások jöttek rám, és bár az éjszaka tíz órát aludtam, mégis úgy éreztem, újra le kell dőlnöm, mert állva elalszom. Erre persze nem volt lehetőség, mert még ezen a napon túl akartam jutni a hágón. Nem kockáztathattam meg, hogy ekkora magasságban töltsek egy éjszakát. Ez túl veszélyes lett volna. Hosszú küzdelem árán végül felértem a hágóra, igaz, az utolsó kilométert tolva tettem meg. Fent elég erős szél volt, de úgy döntöttem, lerakom a bringám, és gyalog mászok tovább a hegyoldalban. A kísérlethez sikerült még annyi erőt kipréselni magamból, hogy végül 4718 méterig jutottam."


-Gondolom fejben már tervezed a következő utat... Tudod már, hogy merre felé fog vinni?
Egy ilyen hosszú út nagyon elfárasztja a vándort. Az expedíciózást illetőleg jelenleg nincsenek további terveim. Most a legfontosabb feldolgozni az élményeket, és karácsonyra egy szép könyvvel meglepni olvasóimat. Decemberben szívesen vállalok beszámolókat és könyvdedikálásokat.
Hogy mit üzenek olvasóimnak?
A világgá menetel nem megoldás gondjaidra, de gyógyír sok mindenre. Ha megteheted, hogy csak a szívedre hallgass, ne tétovázz egy percig sem! Indulj el! Nem fogod megbánni!

Köszönöm a beszélgetést!


Utószó:
Az élet nap mint nap kockára teszi szeretetünket, barátságunkat, megértésünket, olykor némán mint mit egy kőszobor hallgatunk, a fülünkbe dallamokat dúdol a szél de messze van a hazám, vajon hány kilométer még hogy újra átölelheted szeretteidet, a néma kőszobrok ott állnak az út szélén, állj meg vándor pihenj, igyál egy kis macska benzint és pattanj drótszamaradra és meg se állj hazáig! Otthon majd meséljél a világról amelyben jártál.
Talán most kéne abba hagyni, de azt hiszem hogy világutazóink emberségből vizsgáztak csillagosra. Alkalmam volt több olyan emberrel is interjút készíteni, akik bátrak voltak ´ és mertek belevágni, álmukat megvalósítani... ők igazi példaképek lehetnének, mégsem foglalkozik velük a sajtó.
Sajnos olyan világban élünk amikor a médiákat jobban érdeklik más zaftos és a botrányos dolgok, a sztárok szerelmi háromszögei, a "ki kivel hová bújt" dolgai és botrányai, mint azoknak az embereknek a történetei akikről én irok...

Szöveg: Telek Lajos
Fotók: Bujna Zoltán archiv
A riport szponzora:

Predaj a servis bicyklov - Mihálko, Hasičská 3, 943 01 Štúrovo
Otváracie hodiny: Pondelok až Piatok 09:00 - 16:00, Sobota09:00 - 11:00
+421 907 980 547, mihalko@mihalko.eu
 
 

The index.php: SIZE[b]: 20,123 MODIFIED: 2017.07.20 08:58:20.MD5: f85cef47c050bee155b3a3e8340b4542 STATUS: OK