Úvod / Nyitóoldal
   
 
Telek Lajos  2015-07-29   1,744
A mai időkben, amikor minden a pénzről és a politikai manipulációról szól, örömmel mutatunk be egy tehetséges nagykaposi fiatal csapatot, a GHP-t. Afelől érdeklődtünk, milyen körülmények között küzd  és ér el sikereket egy amatőr együttes a végeken.

- Mikor alakultatok és kik alkotják a GHP-t?

- A GHP zenekar 2012 decemberén alakult meg, egy gimis tehetségkutatón indultunk és persze megnyertük a közönségdíjat.  


Azóta eltelt lassan 3 és fél év, a tagok változtak, és ma már élőzenekarral visszük a dalokat. A 2012-es év nem csak a GHP alakuló éve volt, hanem egyetemesen az FMD éve is. Persze nem ismertük egymást, más – más műfajt szerettünk.  A két zenekar arra a döntésre jutott, hogy csináljunk valami mást, EGYÜTT.  Tagok: Mikrofon: Nádasi Vivien, Holczreiter Tamás  (Fronnt), Matyi Alexander     (Universal), Bajus Junior (Wayne), Dob: Dajka Tamás, Szólógitár: Árvai László, Basszusgitár: Dajka Csaba, Billentyű: Kyjovsky János.
Sikerült kiadnunk egy Kiadatlan Keresztelt Lemezt, zsinórban 3x nyertük el az East-Fest feltörekvő előadók lehetőségét, (az idén is ), rengeteg fellépés van mögöttünk. Környékbeli elismerés övez minket. Több Mo.-i fellépésünk is volt: Veszprém, Sárospatak, Ajak, Tiszaújvár stb. Sikerült egy olyan zenekart összeállítani akik tudják mit akarnak, és az életük a zene.

- Kik szerzik a dalok zenei fonalát és kik írák a dalszöveget? Meséljetek nekem arról hogyan születnek a dalszövegek miről szólnak, mi a dalok mondanivalója?
-  A zenei fonalak egyértelműen közös „hallás” alapján születnek, dominálnak a hangszeresek. A dalszövegrész Universal, Fronnt és Wayne dolga. A dalszövegek úgy születnek hogy előbb kreálunk egy alapot, majd az érzések, az alap hangulata alapján döntést hozunk, kiből, mit hoz ki. A dalok állandóan rólunk szólnak, és a körülöttünk zajló eseményekről. De itt is szintén az érzések dominálnak.

- Milyen társadalmi-gazdasági miliőből származnak a csapat tagjai?
- Mindegyikőnk átlag polgár családból származik. „Nem vet fel a pénz..”

- Nagykapos és környéke - Pozsony szemszögéböl nézve - egy leszakadó régió, Ti hogy látjátok?
- Kapos és környéke.. „éhezővölgy” … Nyomor, munkanélküliség.  Amíg más alkoholizál, droghoz nyúl, mi addig teremtünk. Ezért szeretünk mások lenni.

- Mennyire érzitek, vállaljátok a protest-hangulat közvetítését a dalaitokban?
- Merészen vállaljuk. Rebellisek vagyunk. Egyértelmü hogy nem működik a rendszer. Vagy nagyon gazdag vagy, vagy kenyérre is alig jut. Változnia kellene a dolgoknak.

- Funkcionál-e még valamennyire a magyar kisebbségi kulturális infrastruktúra, kaptatok-e segítséget valakitől, ill. mennyire jellemző a helyi kisebbségi kultúrára/politikára a megélhetési , ill. biznisz szemlélet?
- Segítséget csak egymástól kapunk, a szüleinktől, illetve két barátunktól Szakszon Rolandtól és Zselinszky Józseftől..Őket leszámítva magunkra vagyunk utalva. Ezért haladunk lassan, mert mind iskolába járunk. Érettségi stb.. + a főiskola, illetve a meló.

- Mihez kezdhet ma egy fiatal magyar érettségivel Nagykaposon?
- Mehet pizzát hordani, feltéve ha van üresedés. Ha pedig nincs akkor nyugodtan átaludhatja a napot. A kiút vagy külföld, vagy kemény meló az elismerésért.

- A Felvidéken milyen lehetőségetek van arra hogy színpadokon bebizonyítsátok azt hogy a GHP  mondanivalója egyértékű a felvidéki fiatalok gondolkozásával?
- Igazából minél „idősebbek” vagyunk, tapasztaltabbak, más és más témák ragadnak meg minket. Eddig dominált nálunk a szerelem. Most inkább az elvontabb témák húznak. És úgy gondoljuk akik akkoriban hallgattak minket, a szerelmes időszakban, reméljük hallgatnak minket most, amikor úgymond változott a nézőpont. Hisz nem csak mi komolyodunk. Reménykedünk abban hogy a hallgatók létszáma növekszik a közel jövőben.

- Az idén hol léptetek fel vagy milyen fellépések várnak még rátok? Sikerült-e helyet kapni valamelyik felvidéki fesztiválon, esetleg bekerülni a Pátria rádió müsorába?
- Az idén 2 fellépésünk  volt. Egy helyi bár kért fel bennünket egy estére, illetve a Tárkány-napokon Tárkányok találkozóján. Az ott fellépők tetszését elnyertük a produkciónkkal. Folyatjuk Dobóruszkában, Bélyben, Királyhelmecen és East-Fest-Mezőtúron. Mi nem tolakszunk, hívnak fellépni. Igyekszünk figyelemfelkeltő dalokkal szerepelni annak érdekében, hogy a dalok értéke miatt hívjanak. Egyértelmű hogy a rap, hip-hop stílust pártoljuk, de most nehéz megmondani mit is csinálunk. Egy keverék vagyunk, azt képviseljük. Sok a stílus, de zene csak egy van. Mi zenét csinálunk, illetve azt akarjuk csinálni. Örülnénk ha felfigyelnének ránk nagyobb előadók is, vagy a média, de úgy gondoljuk mindennek eljön a maga ideje. Addig a mi dolgunk várni és jobbnál jobb dalokat komponálni.

- Most pedig néhány dalotokat mutatjuk be...









- Köszönöm a beszélgetést,  Telek Lajos

 
 

The index.php: SIZE[b]: 20,280 MODIFIED: 2017.11.07 21:02:28.MD5: 6524a2f9a562497f53e5508fd98f73c1 STATUS: OK