Úvod / Nyitóoldal
   
 
Oto Psenak  2018-08-22   741
Máté György 1975-ben megjelent sajtótörténeti könyvecskéje több fejezetben tárgyalja a külföldön megjelenö magyar kommunista pártsajtó történetét. Ebben Csehszlovákia kimelt helyen szerepel, itt jelent meg közép-Európa egyetlen kommunista napilapja a Magyar Nap Moskovics Kálmán vezetése alatt. (Ö volt az, akit az érsekújvári kommunisták a háború után - a magyarüldözések idején - meglátogattak Pozsonyban, de az már kizárólag csak szlovákul volt hajlandó velük tágyálni. - Nem tudodt maga valamikor magyarul? kérdezték töle. - Tudtam, de már elfelejtettem... - mondta az akkor már Moško Koloman-névre halgató KB titkár, egykori Magyar Nap föszerkesztö...  

MAGYAR NYELVŰ SAJTÓ OROSZORSZÁGBAN

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom időszakában mintegy félmilliónyi magyar katona tartózkodott Oroszországban. Közülük százezer fogott fegyvert a proletárforradalomért. A százezer magyar internacionalista tevékenységének hatásaival a világtörténelem nagy sorsfordulójának kutatói is, a magyar múlt tanulmányozói is gyakran találkoznak. A résztvevők gyér emlékezései mellett az egykori magyar- és orosz nyelvű lapok hasábjai nyújtanak támpontokat a nagyszerű történelmi tettek kutatóinak.
Miért nem foglalnak még helyet a legértékesebb nemzeti hagyományaink között ezek a lapok? Mindenekelőtt azért, mert a véres polgárháború s az intervenció éveiben kiadott, kis példányszámú magyar nyelvű újságok gyűjtésére egykor alig gondolt valaki. Később már nehezen lehetett rájuk találni. Bizonyos, hogy sokkal több létezett, mint amennyit akár a szovjetunióbeli, akár a hazai tudományos intézetek ismernek.
A magyarországi ellenforradalom negyedszázados uralma alatt nemhogy szünetelt az ilyen irányú tudományos munka, de még beszélni sem lehetett e - többségében forradalmi - sajtó létezéséről. A felszabadulás után sokáig csak általánosságok hangzottak el róla. A személyi kultusz által eltorzított propaganda a százezer magyar internacionalista közül csak néhányat emelt ki; a legjelentősebbek ellen alaptalanul vádaskodó perek folytak, amelyeken elítélték őket. Csak évek múltán, a hősök és harcaik rehabilitálása óta lehet róluk nyíltan beszélni. Sajtójuk azonban ma sincs olyan becsben, mint megérdemelné.
A februári, majd az októberi forradalomban sok tízezer magyar hadifogoly kapcsolódott az orosz munkások felszabadító harcaiba. Egy részük ott ismerkedett meg a lenini eszmékkel. A hazai viszonyokkal történő ösz- szehasonlítás is hozzájárult, hogy egy részük teljes szívvel csatlakozott a bolsevikekhez. A többség úgy tervezte, hogy ha Oroszországban végképpen győz a proletárforradalom, fegyverrel tér majd haza és itthon segít kivívni a proletariátus diktatúráját. Sokan azt hitték, hogy Magyarországon nincs érdemleges forradalmi mozgalom. Mások itthon is belekóstoltak a munkásmozgalomba, ismerték Ady költészetét, Szabó Ervin tanulmányait. Jó néhány hivatásos újságíró volt a hadifoglyok között. Ok hozták létre az első kommunista érzelmektől áthatott, vagy mar kommunistának nevezhető magyar nyelvű újságokat. Ez mindenekelőtt Kun Béla, Szamuely Tibor, Rudnyánszky Endre és Ligeti Károly érdeme.
A magyar kommunista sajtó egyik sajátossága, hogy a hazától több ezer kilométernyire született. Az ismereteink szerint legrégibb keltezésű magyar nyelvű kommunista újság 1917. december 27-én Péterváron jelent meg. Szerkesztője - és a cikkek egy részének írója - Hollánder Sándor mérnök, aki már május óta tagja volt a bolsevik pártnak. A cikkek az orosz forradalom fegyveres támogatására hívták fel a magyar katonákat. Jelezték, hogy hazatérésük után leszámolnak a magyar urakkal, kivívják a haza igazi szabadságát.
Röviddel ezután hozta létre ötezer hadifogoly petrográdi gyűlése a „Nemzetközi Szocialista” című forradalmi újságot, amely az orosz nyelvű cikkeken kívül magyar, szerb, német, cseh, román, lengyel és más nyelvű írásokat is közölt. A második számot már Rudnyánszky Endre, a későbbieket Kun Béla szerkesztette. Sok cikke foglalkozott a magyarországi viszonyokkal, a hazai forradalom lehetőségeivel.
Háromnegyed évvel a párt itthoni megalakulása előtt, 1918. márciusában jött létre Moszkvában a bolsevik párt magyar csoportja. Egyik legelső intézkedése a „Szociális Forradalom” című lap kiadása volt. A szerkesztőség a Hotel Dresdenben működött; a munkát eleinte Kun Béla, Szamuely Tibor és Rudnyánszky Endre vezette. Májustól Vántus Károly is belépett a szerkesztők közé. A lap 14-20 ezer példányban, jó kiállításban, hetenként kétszer jelent meg.
A Szociális Forradalom - a lenini elveknek megfelelően - nemcsak a forradalmi eszmék terjesztője volt, hanem tevékeny részt vállalt a hadifoglyok szervezéséből is. A példányok egy részét az Ukrajna megszállásában részt vevő, ellenforradalmi parancsnokság alatt álló magyar katonákhoz juttatták. Elég sok lap került - a hazatérők közvetítésével - Magyarországra.
A Szociális Forradalom hasábjain jelent meg Szamuely Tibor számos cikke. Magával ragadóan lendületes stílusa, érzelmi telítettsége, a forradalom iránti hűsége, az ellenséget leleplező-megbélyegző gyűlölete a mai olvasóra is hat. A lap utolsó (rendkívüli) száma 1919. március 21-én jelent meg. Felszólította a magyar hadifoglyokat: térjenek haza, harcoljanak a magyar proletárforradalomért.
A történelmi események Oroszországban másképp alakultak, mint Magyarországon. Ennek következtében az ottani magyar nyelvű sajtó is sajátosan fejlődött, Szovjet-Oroszország történetéhez kapcsolódott. A Tanács- köztársaság leverése nem törte ketté fejlődését. De a forradalmi sajtónak
Oroszországban is voltak vértanúi. A hadifogoly-lapszerkesztők közül a kolcsakisták 1919. június 2-án Ligeti Károlyt, a cseh légiósok augusztus i-én Ludwig Kálmánt, dr. Forgács Dezsőt és Dukesz Artúrt lőtték agyon.
Utóbbiak szerkesztették a krasznojarszki magyar földalatti kommunista szervezet megbízásából az első, lenini eszmék alapján álló magyar elméleti folyóiratot, a „Jeniszei”-t. A Ludwig Kálmán és Dornbusch Richárd által létrehozott kollektíva, a mostoha körülmények, az üldöztetés ellenére nagy munkát végzett. Lefordította a „Kommunista Kiáltvány”-t, szemelvényeket tett közzé „A tőké”-ből, Lenin műveiből. Időszerű politikai, kulturális és katonai tárgyú cikkeket is közölt a folyóirat. A ,,Jeniszei”-nek nyomda hiányában három példányban, 60-80 oldalnyi terjedelemben 14 száma jelent meg. Cikkeit egy 20-30 emberből álló csoport kézzel másolta. A lap vezetőit sokan ismerték a táborban. A cseh ellenforradalmi légió elhárítok besúgók vezették nyomukra.
Más bolsevik lapok is jelentek meg Krasznojarszkban.
A Szovjet-Oroszországban hosszabb-rövidebb ideig megjelent magyar vagy részben magyar nyelvű internacionalista lapok közül az alábbiak voltak még jelentősek: A jövő (Beresovka), A szabadságért (Pensa), Die Fackel (Petrográd), Előre (Krasznojarszk), Ébredés (Szamara), Fáklya (Krasznojarszk), Forradalom (Irkuck), Forradalom (Omszk), Forradalmár (Perm), Harmadik Internacionálé (Jekatyerinburg), Hírek (Troick), Internacionalist (Caricin), Kommuna (Krasznojarszk), Kommunyiszt (Kazany), Kommunizmus (Novonyikolajevszk), Népszava (Tomszk), Roham (Irkuck), Roham (Krasznojarszk), Rosta (Perm), Tanácsmagyarország (Barnául), Uráli Forradalmár (Perm), Világforradalom (Beresovka), Világforradalom (Blagovecsenszk), Világforradalom (Irkuck), Világforradalom (Jekatyerinburg), Világforradalom (Szarátov), Világszabadság (Pensa), Világszabadság (Taskent), Vörös Csillag (Szamara), Vörös Újság (Kiev), Vörös Újság (Moszkva), Vörös Újság (Omszk), Vörös Újság (Taskent), Weltrevolution (Moszkva).
A HAZAI PÁRTSAJTÓ
Amikor a magyar munkásosztály a hatalom megragadásának igényével a történelem küzdőterére lépett, már rendelkezett a kommunista sajtó létrehozásához szükséges, saját újságírógárdával. A különböző forradalmi irányzatokhoz tartozó újságírók 1918 őszén jöttek össze a Károly utcai Lovrana Kávéházban. Elhatározták, kommunista szellemű lapot alapítanak. Át akarták venni a Vörös Lobogó című baloldali folyóiratot, hogy azt rotációs nyomdagépen készülő, hetenként többször megjelenő, nagy alakú újsággá alakítsák át. A Vasutas Szakszervezet egyik vezetőjét, a szerkesztésben gyakorlott Rajczy Rezsőt szemelték ki a lap vezetőjének. A technikai feltételek nagy részét is megteremtették. A Vörös Lobogó mégsem lett pártlappá. Időközben megalakult Budapesten a Kommunisták Magyarországi Pártja, amelynek vezetősége nyomban elhatározta, hogy pártlapot indít. Kinevezte a szerkesztő bizottságot, amelynek vezetője Rudas László lett.
A Vörös Újság 1918. december 7-én jelent meg. Az első számot tízezer példányban nyomták, majd a nagy érdeklődés miatt második kiadásra is sor került.
A Vörös Újság eleinte hetenként kétszer, később háromszor jelent meg. Mellette új, parasztoknak írt pártlapként készült a Szegény Ember. Ezek az újságok hamarosan megismerték az üldöztetést. Egymást követték a betiltások, a házkutatások, a papírt megvonó intézkedések. 1919. február 20-án - provokáció ürügyén - be is tiltották a Vörös Újságot. Munkatársainak egy részét elfogták, a többiek illegalitásba mentek.
A pártlap nagyszerűen helytállt az első komoly megpróbáltatáskor. Szamuely Tibor Nagyváradra utazott és elkészítette a lapot. Az ottani Sas-sétányon levő kis nyomdában már a betiltást követő második napon elkészült az üldözött Vörös Újság. 1919. március elsejétől ismét Budapesten jelent meg a lap, de egészen március 21-ig, a tanácshatalom kikiáltásáig illegalitásban készült.
A Magyar Tanácsköztársaság 133 napjának hűséges pártfóruma, kísérője, krónikása volt a legális pártsajtó, élén a Vörös Újsággal. Ennek története nem tartozik e tiltott pártlapokkal foglalkozó tanulmányba. Legfeljebb annyit lehet itt megemlíteni, hogy elrejtett példányai a 25 éves Horthy-rendszer idején is teljesítették nevelő, tanító, szervező hivatásukat. Sajátos „tiltott” sajtó vált ez idő alatt az 1919-es Vörös Újságból: a forradalom hívei drága kincsként őrizték, századszor is újra olvasták sárgult lapjait.
A levert Magyarországon a sajtó látszatszabadsága is megszűnt. Fehérterror következett, amely kegyetlenül üldözött minden olyan lapot, amely támadta a fasiszta rémuralmat és szót emelt a dolgozók jogaiért. A szabad sajtóra, a kommunista sajtó munkásaira nagyon nehéz negyedszázad következett. Ez idő alatt pártlap csak titokban, vagy gondosan álcázva jelenhetett meg; jó néhány olyan polgári sajtótermékre is lecsapott a hatalom, amely bírálni merte az ellenforradalmat. A törvényen kívül helyezett haladó sajtó üldözésére az ellenforradalom felülkerekedése után néhány héttel megteremtették a törvényes keretet.
Friedrich István miniszterelnök 1919. szeptember 10-én kiadott, „4680/ 1919 számú rendelete intézkedett a „kommunista, bolsevista, anarchista ' sajtótermékek beszolgáltatásáról, és megtiltotta azok terjesztését. Utódai tovább mentek. Az „állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló, 1921. III. törvénycikk” szerint sokévi börtön, súlyos esetben halál járt az „izgatók”-nak; ennek alapján ítélkeztek a sajtó demokratikus nyomdászai, terjesztői és szerkesztői felett. (Nemcsak a kommunistákra alkalmazták az államvédelmi törvényt. Révész Mihály, a Népszava történetírója szerint például a legális munkáslap újságíróit izgatás címén 1925- ben hat, 1926-ban tizenegy, 1927-ben több mint 8 évi börtönre, és több tízezer pengő pénzbüntetésre ítélték.
A pártsajtó munkásai törvényen kívül helyezett, űzött vadakká váltak: a fasiszta hatóságok kényük-kedvük szerint kínozhatták, gyilkolhatták őket. De a kommunista szerkesztőket, terjesztőket nem riasztotta vissza semmiféle fenyegetés. Munkájukról, tetteikről, kimagasló személyiségeikről szól ez a könyv. A magyar sajtótörténetnek bizonyára nincs ennél különösebb fejezete.


Újrakezdés — százezerszám
1919. augusztusában kezdődött Magyarországon a negyedszázados éjszaka. A legjobb kommunista újságírók egy részét (a többi között Korvin Ottót, Szamuely Tibort, Szamuely Zoltánt, a soproni Bors Lászlót, a váci Csikós Józsefet, a kaposvári Latinca Sándort) megölték. Sorsukban 1920. február 27-én osztozott Somogyi Béla, a Népszava szerkesztője, és Bacsó Béla, a lap munkatársa.
A többség külföldre kényszerült. Itthon halálbüntetés várt volna rájuk, ezért inkább az emigrációt választották. Ezt az utat járta többek között Kun Béla, Rudas László, Lukács György, Gábor Andor, Komját Aladár, Illés Béla. Nagy részük távol a hazától folytatta a politikai-irodalmi harcot a magyar nép szabadságáért.
Voltak, akik börtönbe kerültek, aztán elhallgattak. Olyan is akadt, aki félelmében a népellenes erők oldalára állt. Az 1919 végi, 1920-as sajtóban meg lehet találni „mosakodó” cikkeiket; és ahogy az már ilyenkor lenni szokott, a fehérgárdistákkal versengve gyalázták a Tanácsköztársaságot, az emigrációt. Mások a sajtóban maradtak, de zenekritikusként, sporttudósítóként, társasági rovatban dolgoztak, vagy a „politikamentesség” hazug elvi alapjára helyezkedtek.


AZ ÚJJÁSZERVEZÉS
A vad kommunistaüldözés körülményei között került sor a Kommunisták Magyarországi Pártjának újjászervezésére. A pártnak volt már némi tapasztalata az illegális munkában. A korábbi üldöztetés azonban nem volt hasonlítható ahhoz, amit a fehérterror művelt. A tiszti különítmények valóságos hajtóvadászatot rendeztek: a párttagokat és a rokonszen- vezőket törvényen kívül helyezték. Meggyilkolásuk érdemnek minősült. Persze, a túlbuzgó hóhérok olyanokat is leöldöstek, akiknek nem sok közük volt a Tanácsköztársasághoz.
A munkásosztályban, a kommunisták táborában a vereség, a megtorlás zavarhoz, elbizonytalanodáshoz vezetett. Éles belső bírálat érte a pártpolitikáját a proletárdiktatúra idején; azt is sokan kétségbe vonták, helyes volt-e adott helyzetben a hatalomban való részvállalás? Mások a szociáldemokratákkal való egyesülést, a katonai vezetést, az agrárpolitikát hibáztatták. Ideológiai tisztázatlanság is nehezítette a titkos szervezetek létesítését.


Mégis, a kevésbé ismert kommunisták már az ellenforradalmi hatalom- átvétel utáni hetekben új csoportokat alkottak, amelyek utóbb az alapszervezetek csíráivá lettek. 1919. decemberében, a vérfürdő kellős közepén, nyomtatásban is megjelent a Kommunisták Magyarországi Pártja röpirata, amely a szabad jövő érdekében kitartásra, áldozatvállalásra szólította fel a munkásosztályt. Ugyanakkor ígéretet tett, hogy a párt szembenéz az elkövetett hibákkal.
Az ismertebb vezetők közül Hirossik János és Korvin Ottó maradt itthon (utóbbit elfogták és kivégezték). A vezetőség emigrált és Bécsben létrehozta a párt újjászervezésére hivatott öttagú Ideiglenes Központi Bizottságot, amely a Kommunista Internacionálé, illetve az Osztrák Kommunista Párt támogatásával működött. Futárok útján tartott kapcsolatot a hazai mozgalommal és röpiratok, újságok kiadásával segítette.
Az első időben nagy jelentőségük volt a környező országokban készített és onnan hazaküldött különféle sajtótermékeknek. Kun Béla, akit Ausztriába internáltak, a táborban Kolozsvári Balázs álnéven írta meg „Ézsau lencséje” és „Forradalomról forradalomra” című röpiratát. A bécsi Wernay-nyomdában, magyar kommunista nyomdászcsoport készítette el. Vékony papírra nyomták Gábor Andor „Tiszt urak” című, fehérterrort leleplező versét is.
Nem sokkal a tanácskormány lemondása után, egyetlen oldalnyi terjedelemben jelent meg Bécsben a Vörös Üjság. Az osztrák testvérpárt lapja, a Rote Fahne engedte át utolsó oldalát. A különös „mutációt” azok írták, akik a budapesti Vörös Újságba dolgoztak. Bécsben „Értesítő” című ifjúsági lapot is megjelentettek.
A párt nagy gondot fordított arra, hogy sajtója eljusson Magyarországra is. A postai szállítás súlyos veszélyt jelentett volna a címzettek számára. Ezért a párt csak intézmények, vagy kommunista „gyanúba” nem jöhető személyek esetében folyamodott ehhez a megoldáshoz. Azt remélte, hogy a lapok bizonyos százaléka így is sok emberhez eljut. Az ilyen „vak- terjesztés”-hez tartozott az a módszer is, hogy osztrák kommunista vasutasok kisebb sajtótekercseket helyeztek el Magyarországra irányított tehervagonokba. Ezeket a kirakodó munkások találták meg. Leggyakrabban azonban néhány, külön ezzel a feladattal megbízott pártmunkás útján meghatározott rendeltetéssel, illegálisan csempészték át a sajtót.

A sajtó csempészésével foglalkozó kommunistáknak nemcsak a magyar hatóságok és az itthoni terroristák, de az osztrák rendőrség éberségét is ki kellett játszaniuk. Különös gyakorlatot szerzett ebben a minden percben életveszélyt jelentő munkában egy Jáki nevű, debreceni születésű kommunista pincér, aki sűrű időközökben szökött át a gondosan őrzött osztrák-magyar határon. Ötvenkilós zsákokban csempészte át a kommunista sajtótermékeket.
A párt másik bátor lapszállítóját, Mészáros Gábor mészárossegédet Bruckból jövet hátán sajtóval telt zsákkal fogták el a csendőrök. Megbilincselték, de ő leütötte a kíséretére rendelt csendőrt, s átrohant osztrák területre, a Lajta hídján. Üldözői azonban utánamentek és visszahurcolták. Mint annyian mások abban az időben, Mészáros Gábor is életével fizetett meggyőződéséért. Lehota István viszont olyan gyakorlatot szerzett a határátlépésben, hogy holdvilágtalan időszakban hetenként 4- 5-szőr is oda-vissza ment a határon át. Leggyakrabban a Rohonc-Szombat- hely, a Brennberg-Ágfalva-Sopron, vagy a közvetett, Losonc-Salgótarján útvonalat vette igénybe.
Az egyéni vállalkozásra épített módszer nem lehetett sokáig kielégítő. Ezért a párt létrehozta Bécsben az Űj Harcos Sajtóvállalatot, melynek vezetésével Sallai Imrét bízta meg. Az Űj Harcos adta ki a párt lapjait és röpcéduláit s megszervezte külföldi és magyarországi terjesztésüket.
A lapterjesztők nevét és munkamódszerét csak Sallai tudhatta, hiszen Horthy rendőrsége akkor már számos besúgót küldött Bécsbe. A terjesztők közvetlenül Sallaitól kapták a csomagokat, tőle tudták meg, hol lép hetik át a legkisebb kockázattal a határt és otthon kihez kell majd fordulniuk.
Ettől az időtől fogva a külföldön megjelenő pártsajtó már rendszeresen eljutott Magyarországra. A szombathelyi főkapitány-helyettes például azt jelentette az országos főkapitánynak, hogy a Bécs-Hegyeshalom-vonalon Magyarországra érkező személyvonat utasainak útlevélvizsgálatakor, Pan- dorf és Lajtakáta között, az egyik harmadosztályú kocsi társasfülkéjében az osztrák detektív, egy fekete kézitáska vizsgálata közben nagy mennyiségű kommunista sajtótermékre bukkant. Amikor a táska tulajdonosát le akarta tartóztatni, az kiugrott a robogó vonatból. Hiába üldözték, nem bukkantak a nyomára. Hasonló esetről számoltak be az északi határon szolgálatot teljesítő magyar csendőrök is: Kislonya és Szalóka között a határon elmenekült előlük egy ember, akinek csomagjában különféle illegális kommunista lapokat találtak.
A csempészés technikája az idők múlásával sokat finomult. Az áthozott sajtó mennyisége is gyarapodott, amikor az Ausztriába emigráltakon
kívül a jugoszláviai'és a csehszlovákiai magyar kommunista csoport is bekapcsolódott ebbe a tevékenységbe. A sok tiltott határátlépés áldozatot is követelt. 1920-ban az ellenforradalmi nyomozók elfogták Glatter József volt MÁV-mozdonyvezetőt, aki titkos csoportjával, Kiss József kalauzzal, Séra Zoltán főmozdonyvezetővel és Jirka Ferenc géplakatossal, Görög István MÁV-üvegessel és feleségével, Bíró Béla mozdonyvezetővel, Tilmann János uszályhajóssal és másokkal együtt tömegesen hozott Bécsből magyar nyelvű kommunista iratokat. A fehérterrorista osztálybíróság Glatter Józsefet halálra, Görög Istvánt 15 évi fegyházra ítélte. A szovjet kormány azonban mindkettőjüket kicserélte orosz hadifogságba esett magyar tisztekért.
A csempészést mások folytatták. Mind több rejtett csatornán érkezett az országba a párt sajtója.


CSEHSZLOVÁKIÁBÓL...

Csehszlovákiában a Kommunista Párt 1921-ben alakult meg. A baloldali szociáldemokráciának is erős szervezete volt. Lapjainak egy része már a kommunista párt megalakulása előtt kommunista szellemben írt, támogatta a magyar és a szlovák tanácsköztársaságot és élesen szembefordult a magyarországi fehérterrorral. A legjelentősebb a Kassai Munkás (1922. március i-től: Munkás) volt.
A Munkás régi szociáldemokrata lap, már 1907-ben, indulásakor szemben állt a jobboldali vezetőséggel. A Tanácsköztársaság után Szlovákiába emigrált magyar kommunista író-újságírók közül rendszeresen foglalkoztatta Gábor Andort, Mácza Jánost, Illés Bélát, Komjáth Aladárt és másokat. Szlovákia iparvidékein és Magyarországon is terjesztették. 25 ezer példányban jelent meg. A pártalakulás után pártlappá lett.
A Kassai Munkás eleinte a Mészáros, majd a Kovács utcában, elég mostoha körülmények között készült. Szerkesztői a pártonkívüli Surányi Lajos, a kommunista Fried Jenő, Gyetvai János, Mácza János, Jász Dezső és Háy László volt. Érdekes, színvonalas, harcos újság volt, amelynek lapjairól képet lehet kapni a kor munkásmozgalmáról, a nép életéről.
A Munkás-on kívül a húszas években Csehszlovákiában több más magyar nyelvű pártlap is megjelent. A nevezetesebbek: A Harc (Bratislava), Az Ifjú Gárda (Bratislava), Fiatal Kommunista Munkáslap (Prága), Népszava (Komarno), Népszava (Bratislava), Kommunista Ifjúmunkás (Prága), Nőmunkás (Kosice), Proletár (Moravska Ostrava), Szovjetföld (Bratislava), Szikra (Bratislava), Világszemle (Bratislava), Vörös Munkás (Prága),, Vörös Segély (Moravska Ostrava), Vörös Zászló (Kosice).


Csehszlovákiába a Bécsben megjelenő magyar pártsajtót is rendszeresen szállították. Egy ideig kötegekben vitték át a lapokat a határon, de ez nehézkesnek és veszedelmesnek bizonyult. Ezért később úgy oldották meg a dolgot, hogy az elbenmühli pártnyomdában a magyar sajtótermékek matriácit két példányban állították elő. Az első matricáról Ausztriában nyomták az újságot, a másodikat Szántó Zoltán, Pór Dezső, vagy Pór Sándor juttatta Csehszlovákiába. Egy osztrák pártmunkás segítségével a matricákat Retz határállomásnál a csehszlovákiai Znaimba vitték át. Onnan vonaton szállították Kladnóba, ahol azokból egy baloldali nyomda elkészítette a lapokat. Egy részüket Szlovákiában vették meg, a nagyobbik részt átcsempészték Magyarországra.
Csehszlovákiából elsősorban Észak-Magyarországot, Győrt, Salgótarjánt, Sátoraljaújhelyét látták el pártsajtóval. A Dél-Magyarországra irányuló tiltott sajtótermékek inkább a jugoszláv csapatok által megszállt Baranyából jutottak az országba.

JUGOSZLÁVIÁBÓL ...
A történelem alakulása lehetővé tette, hogy a Tanácsköztársaság leverése után még két esztendőn át kerülhetett Baranya megyéből Magyar- országra kommunista újság: a pécsi Munkás és néhány baranyai testvérlapja.
A Munkás 1898 óta jelent meg; a pécsi szociáldemokrata szervezet hivatalos lapja volt. Az első világháború végén kommunista befolyás alá került. Fejlődését azonban derékba törte 1918 novemberében a szerb királyság csapatainak megjelenése Baranyában. Pécsett és a megyében sem a polgári demokratikus forradalom kormánya, sem a Tanácskormány nem
gyakorolhatta a hatalmat. A Munkás - az üldöztetés ellenére - igyekezett népszerűsíteni a proletár-forradalom eszméit.
A megszállás 1921 augusztusáig tartott. Ez annyit jelentett, hogy Pécsett a Munkás akadálytalanul megjelenhetett a hazai fehérterror idején. Eleinte a jó szándékú, de gyenge kezű Gruber Győző volt a felelős szerkesztő. Tőle utóbb a kommunista Magyar József vette át a lap irányítását. Mellette Doktor Sándor, Hajdú Gyula, Bodnár Zsigmond, Leitkám Árpád, Gyetvai János, Császár Géza, Haraszti Sándor, Komor Imre szerepelt sűrűn a Munkás hasábjain. Utóbbi szerkesztette a Pécsi Ifjú Proletárt is.
A Munkás e két év alatt nagy harcot vívott a munkásosztály politikai jogaiért, jobb munkaviszonyaiért. Védte Tanácsmagyarországot, Szovjet- Oroszországot a Magyarországon rászórt rágalmaktól, élesen támadta a népellenes Horthy-kormányokat. A megszállók ezt - budapesti tiltakozás ellenére - megengedték, csak a szerb csapatok ellen irányuló bírálatot fojtották el. A pécsi Munkást és testvérlapjait, a barcsi Dráva-vidék-et, (szerkesztője Farkas Frigyes), a pécsi Grimasz-t (szerkesztője Császár Géza), a Szigetvár és Vidéké-t futárok, vasutasok, határmenti kettősbirtokosok segítségével nagy számban küldték át Délmagyarországra.


ROMÁNIÁBÓL ...
Erdély Románia része lett. Erdélyben milliószám éltek magyarok. A román királyi belügyminisztérium keményen lépett fel mozgalmaik ellen, ha azok a nemzeti, politikai és gazdasági elnyomás ellen irányultak. Bizonyos lehetőséget kaptak azonban arra, hogy a magyarországi fasizmust leleplezzék. A romániai magyar nyelvű pártsajtó nagy számban került át Ke- let-Magyarországra.
A Román Kommunista Párt magyar nyelvű központi lapja, a Tanács- köztársaság leverése utáni időszakban a Rozvány Jenő szerkesztésében megjelent brassói Világosság volt. A román hatóságok 1922-ben betiltották. Utóda a Simó Géza, majd Jász Dezső szerkesztésében, Marosvásárhelyen megjelent hetilap, az Előre sem volt hosszú életű. A Concordia Nyomdában, jó minőségben előállított folyóiratot a hatóságok elkobozták.
A szerkesztőség azonban nem esett szét. Időszaki lapként 3000 példányban, Fáklya címmel hozta ki az újságot.
A Fáklya elkobzása után 5000 példányban adták ki az Egység-et. Ezzel a marosvásárhelyi lehetőség be is zárult. A siguranca, a román politikai rendőrség megfenyegette a Concordia tulajdonosát, aki nem vállalta tovább a megjelentetést. A magyar nyelvű pártlap szerkesztői átköltöztek Bukarestbe. Ott jelent meg 5000 példányban a Májusi Emléklap. Ezt sem tűrte a siguranca. A szerkesztőségnek azonban megvolt már a gyakorlata. Azonnal kiadta a Munkást. Ez a kitűnően szerkesztett lap kétszer hetenként, öt, nyolc, majd tízezer példányban jelent meg. Bukaresten kívül Brassóban, Kolozsváron, Nagyváradon, Temesváron, Marosvásárhelyen, Aradon, Resicabányán is terjesztették. Szállítását kommunista vasutasok vállalták. Ök hozták át a lapot Magyarországra is. Ez nem volt veszélytelen, mert a Munkás - a romániai tárgyú politikai cikkek mellett - minden számában foglalkozott a Horthy-rendszer leleplezésével.
Tehetséges írógárdája volt. Jász Dezső mellett, felelős szerkesztőként, Clotán János szerepelt az impresszumon. A munkatársak közé tartozott Fazekas Erzsébet, Boross F. László, Kahána Mózes, mácza János és sok más kommunista író és újságíró.
Jász Dezsőt 1924 áprilisában letartóztatták. Ebben az időben tiltotta be a Kommunista Párt működését a román királyi belügyminisztérium. Elkobozták a párt román nyelvű központi lapját, a Socialismul-t, valamint a Munkást is. Megkezdődött a romániai kommunista mozgalom illegális élete, amelynek során azonban a magyarországi mozgalommal nem szakadt meg a kapcsolat.
A felsoroltak mellett értékes munkát végzett és átkerült Magyarországra a kolozsvári Ifjú Proletár és a Falvak Népe is.


AMERIKÁBÓL ...
Az Amerikai Egyesült Államokba a századforduló táján másfélmillió magyar vándorolt ki. Többségük a tengeren túl felvette ugyan az amerikai állampolgárságot, de érdeklődő figyelemmel kísérte a magyarországi eseményeket. A tehetősebbje anyagiakkal is támogatta a szívéhez közel álló hazai intézményeket. A Tanácsköztársaság után újabb emigráció menekült Amerikába is.
A forradalmi érzelmű, magyar származású munkások támogatásával már 1905-ben, Benyoska Antal szerkesztésében szocialista havi folyóirat indult az Egyesült Államokban, amely 1909-ben Előre címmel hetilappá alakult át. Amikor azután az Egyesült Államokban is munkához látott a kommunista párt, az Előre megváltoztatta nevét és 1921 novemberétől napilapként Űj Előre címmel jelent meg. Címe mellett ott állt a lap fő célkitűzése is:
„Minden hatalmat a munkásoknak!”
A Horthy-fasizmus nagy erőfeszítéseket tett, hogy az Amerikába szakadt magyar munkásokat, parasztokat és értelmiségieket befolyása alá vonja. Az amerikai kormány erkölcsi és anyagi támogatásával több, a Tanácsköztársaságot gyalázó, Horthyt dicsőítő lap jelent meg az Egyesült Államokban. Az Üj Előre érdeme, hogy megállta a helyét a velük való egyenlőtlen küzdelemben. Leleplezte a Horthy-fasiszták népellenes cselekedeteit, a magyarság széles körében ismertette a Tanácsköztársaság valóságos történetét és az illegálisan küzdő kommunisták tetteit. Nagy helyet szentelt a Szovjetunió ismertetésének is.
Az amerikai magyar dolgozók szerették az Új Előrét, amely szervezetileg, gazdaságilag gyorsan fejlődött. Arra is jutott ereje, hogy az amerikai kommunista mozgalmat támogassa: mikor 1926-ban az Egyesült Államok Kommunista Pártjának központi lapja, a Daily Worker New Yorkba költözött, átmenetileg az Új Előre adott hajlékot e lapnak: nyomdájában állították elő a Daily Worker-t is. A lap tekintettel volt az amerikai magyarság nagy számára és a soraiban folyó eszmei harcra. Ezért többet foglalkozott amerikai problémákkal, mint más emigráns-lapok a befogadó országokban folyó osztályharccal. De egyetlen számában sem feledkezett meg a magyar nép elnyomatásáról, az itthon dolgozó kommunistákról. A jelentős példányszámban megjelenő újság számainak ezres köte- geit juttatták át Európába, azzal a céllal, hogy minél több jusson el Magyarországra. A hazalátogató magyarok segítségével is sok Új Előre került az országba.
Később a lap Magyar Világ, majd Magyar Jövő címmel jelent meg.
Az amerikai magyar kommunista sajtó szerkesztői és publicistái között kiemelkedő munkát végzett Lékai János, Bebrits Lajos és Gyetvai János.
Lékai János (1896-1925) a Galilei-kör baloldali csoportjából került a háborúellenes forradalmi mozgalomba. Sikertelen merényletet követett el Tisza István miniszterelnök ellen. A Kommunisták Magyarországi Pártjának egyik alapítója, az Ifjú Proletár szerkesztője, a Tanácsköztársaság bátor harcosa, kiváló riporter, publicista, tehetséges novellista és drámaíró volt.
Riportjaiban nagy megelevenítő erővel mutatta be a magyar és az amerikai társadalmat feszítő ellentéteket. A városok, gyárak, a munkássors leírásában nagy ábrázoló erőről adott bizonyságot. John Lassen álnéven írt cikkeinek fogalmazása éles, lendületes, röpiratszerű - Szamuely Tibor írásmódjára emlékeztet.
Az 1924-es elnökválasztás alkalmából írott cikke miatt letartóztatták és csak a munkások által gyűjtött 5000 dolláros kaució ellenében helyezték ideiglenesen szabadlábra. Súlyos tüdőbaja a börtönben elhatal-
másodot*. Halála alkalmából az Új Előre külön számban emlékezett meg életéről, műveiről.
Bebrits Lajos (1891-1963) vasúti tisztviselő, 1919-től a Vasutas Szak- szervezet bánáti, majd erdélyi titkára volt. Forradalmi tevékenysége miatt üldözték; 1924-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol az Új Előre munkatársa, majd 1928-tól szerkesztője lett. Az Egyesült Államok kormánya 1932-ben kiutasította. Ez időtől a felszabadulásig a Szovjetunióban élt, ahol több magyar nyelvű lapba írt. Hazatérése után közlekedési államtitkár, miniszter, diplomata volt.
Bebrits publicisztikáját a tárgyi tudás, elméleti felkészültség, logikus felépítés, az osztályellenséggel szembeni metsző gúny jellemzi. Nemcsak a magyarországi ellenforradalmárokkal, hanem az általuk fenntartott lapokkal, elsősorban a megtévesztő című, népellenes Amerikai Magyar Népszavával is heves vitákat folytatott. Halálát három évtizeddel távozása után is meggyászolta a haladó magyarság Amerikában.
Gyetvai János (1889-1967) a Népszavánál kezdte újságírói tevékenységét. A pártaíakuláskor a kommunistákhoz csatlakozott, és 1919-ben a Vörös Katona című lap főszerkesztője lett. A fehérterror idején el kellett hagynia az országot - a Pécsi, majd a Kassai Munkásnál, több osztrák és német kommunista lapnál működött. Az Egyesült Államokban ő is az Új Előré-hez került, amelynek munkatársa, majd sok éven át szerkesztője lett. Magyarországon csak a becsempészett sajtó olvasói ismerték nevét, az amerikai haladó magyarság azonban kedvelt publicistájaként tisztelte. Az amerikai kommunista párt szervező munkájában is tevékeny részt vállalt.
Hazatérése után főispán, diplomata, végül ismét lapszerkesztő lett. Emlékirata a két világháború közti emigrációs mozgalom becses dokumentuma.


FRANCIAORSZÁGBÓL ...
Franciaországban a Kommunista Párt 1920 decemberében született meg. Központi lapja, a L’Humanité 1921 áprilisában írta a címe alá a Szocialista Újság helyett az új megjelölést: Kommunista Újság. A forradalmi érzelmű magyarok első jelentősebb lapja az 1923-ban megjelent Párizsi Újság volt.
Megalakult a Francia Kommunista Párt idegen nyelvű csoportjainak keretében működő magyar pártszervezet is. Ennek kiadásában, Illés Artúr szerkesztésében indult meg 1924. augusztusában a Franciaországban élő magyar forradalmi munkásság lapja, a kéthetenként négy-négy oldalon
megjelenő Párizsi Munkás. Kezdetben kis diáknegyedbeli nyomda állította elő, amelynek magyar betűanyaga és magyar szedői is voltak. A lap kiadási és szervezési ügyeit sajtóbizottság intézte, amelynek a Munkásbörze palotájában a francia Vasmunkás Szövetség adott helyet.
A lapnak jelentős szerepe volt abban, hogy a magyarok szakmai és politikai szervezkedését Párizsban és környékén, a bányavidékeken, Rou- baix és Lyon textilgyáraiban a kommunisták befolyásolták. A horthysta követség - a francia kormány támogatásával - természetesen minden eszközt megragadott, hogy a Párizsi Munkás kiadását lehetetlenné tegye, vagy legalábbis szűk körre szorítsa. A mozgalom ennek ellenére erősödött, és 1926 júniusában már nagyobb formátumú, jobban szerkesztett lapot teremtett magának. Kibővítésekor Julién Racamond, a francia baloldali szakszervezeti mozgalom egyik vezetője üdvözölte. A Párizsi Munkás - magyar kommunista harcosok, újságírók cikkei mellett - gyakran közölt a francia forradalmi mozgalom vezetőitől, Marcel Cachintól, Gábriel Péritől és másoktól írásokat. Sokszor írt a lapba Gerő Ernő, és a Németországban élő Gábor Andor. Itt jelent meg Landler Jenő cikksorozata a Bethlen-Peyer-paktumról. Landler a magyar Tanácsköztársaság születésének nyolcadik évfordulójára írt ünnepi megemlékezésében a franciaországi magyar munkásság céljává tette, hogy a kilencedik évfordulóra fejlessze napilappá a Párizsi Munkást.
A lap azonban nem teljesíthette ezt a feladatot. Fokozódtak az üldözések, egyre nagyobb akadályok gördültek a megjelenés elé. Gyakran csak a Gutenberg Nyomda francia nyomdászainak segítségével sikerült a rendőri rajtaütéseket kijátszani. Hetenként kellett változtatni a szerkesztőségi összejövetelek helyét. Kis kávéházakban, kocsmákban, vagy a szerkesztő - Aranyossi Pál - lakásán beszélték meg a lap következő számait.
Az első betiltásra 1929 novemberében került sor; azután ez gyakran, két-három havonként megismétlődöt. Csakhamar el is tűnt a Párizsi Munkás, hogy a törvény kibúvóinak felhasználásával Üj Harcos címen jelenjen meg. 1930 márciusában Fáklya, később Űj Hang, Szikra, Osztályharc, Riadó, majd Munkásújság lett a lap címe. Folyamatosságát egyebek között Zalka Máté „Mese az örök békéről” című kisregényének folytatásos közlése jelezte.
A Tardieu-kormány a 30-as évek elején fejleszteni akarta gazdasági kapcsolatait Magyarországgal; kedvezett Horthyék párizsi követségének. Ez a franciaországi magyar kommunista sajtó fokozott üldözésével járt. A lap azonban túlélte Tardieu-t is. Hol Proletár, hol Munkásélet, Munkásszemle, Űj Igazság, Szabad Szó vagy más néven jelent meg.
Fontos szerepe volt a Lensben megjelenő „Itt az írás”-nak is.
Aranyossi Pál (1887-1962) szerkesztő, újságíró, fordító volt. Fiatal újságíróként a Nagyváradi Napló és a Pesti Napló szerkesztőségében dolgozott. Utóbb a polgári baloldali Világban közölt riportokat, kritikákat. A Tanácsköztársaság idején a Vörös Újság munkatársa volt. Az emigrációban Bécsben, Stockholmban, Berlinben dolgozott, majd Párizsban telepedett le. Éveken át szerkesztette a Párizsi Munkást. Vezetése alatt ennél a lapnál gyűlt össze az ottani magyar emigránsok java. A párizsi magyar kommunista lap ezenkívül átvette a forradalmi német, osztrák, angol, amerikai sajtó, a szovjet újságírás legszínvonalasabb írásait. Ö maga is nagy szenvedélyességgel támadta az ellenforradalmi kormányok politikáját. Ezenkívül szerkesztette a párizsi „Regard”-ot; cikkeit sűrűn közölte a Le Monde című napilap. A felszabadulás előtt hazatért - az ő lakásán berendezett nyomdában készült 1944-ben az illegális pártsajtó egy része. A felszabadulás után a Szabadság című napilapnál, majd különböző folyóiratoknál dolgozott.

AUSZTRIÁBÓL . . .
A legnagyobb létszámú emigráció Ausztriába menekült. Ott a szociáldemokrata Kari Renner volt a miniszterelnök. A kommunista mozgalom legális volt. A magyar értelmiséget még az Osztrák-Magyar Monarchia időszakából sok személyes és érzelmi szál fűzte Bécshez. így aztán sokféle politikai párt képviselői találkoztak a volt császárvárosban. Több irányzatnak volt lapja, a szociáldemokratáknak kettő is: Kunfi Zsigmond szerkesztette a Világosság-ot, az élesen kommunistaellenes Göndör Ferenc Az Ember-t. A kommunisták egyelőre csak az egyoldalas Vörös Újsággal rendelkeztek.
A Bécsi Magyar Újság alapításakor, 1919 októberében még nem volt egyetlen politikai irányzat kizárólagos befolyása alatt. Fő célja a Horthy- rémuralom leleplezése volt, amit becsülettel el is végzett. A IX. kerületi Canisiusgassében működő szerkesztőséget és a nyomdát dr. Lázár Jenő főszerkesztő irányította. A tényleges vezetés azonban egyre inkább a kommunisták kezébe került. A Horthy-kormányzat úgy akarta elnémítani, hogy megvásárolta a tulajdonosától - a szerkesztőség ellenállásán azonban meghiúsult ez az akció.
A Bécsi Magyar Újság-ban 1920-ban és 1921-ben megjelent írások leplezték le először a Horthy-rendszer igazi arculatát nyugaton. Gábor Andor engesztelhetetlen gyűlölettel mutatta be a véres kezű ellenforradalmi vezetőket, a nép kizsákmányolását, a tőkések marakodását a koncon. Mellette dolgozott a magyar kínzókamrákat megjárt Bölöni György- né (Kémeri Sándor), aki nagy megelevenítő erővel írta le a fehérterroristák kegyetlenségét. Balázs Béla és Bölöni György a kulturális, Frank László a közgazdasági rovatban érvényesítette a kommunista párt álláspontját. Ebben az időszakban a lap számos cikke népszerűsítette Szovjet- Oroszországot. Ezrével csempészték Magyarországra. A magyarországi tiltakozás hatására 1922-ben kitiltották a Bécsi Magyar Újságot Csehszlovákiából. Ezzel a hazacsempészés megnehezedett, a nemzetközi lehetőségek is csökkentek. Az újság anyagi nehézségekkel küzdött, megnövekedett a polgári elemek súlya. Jászi Oszkár vette át a vezetését. A kommunisták közül egyedül Gábor Andor maradt a szerkesztőségben, amelynek irányzata mindjobban eltért a kommunista pártétól. A Bécsi Magyar Újság 1924-ben szűnt meg.



BÖLÖNI GYÖRGY, GÁBOR ANDOR, KOMJÁT ALADÁR
A magyar kommunista sajtó három kiemelkedő személyisége alkotott maradandót a bécsi emigráció éveiben.
Bölöni György (1882-1959) publicista, író, kritikus, műfordító, Ady Endre barátja és harcostársa, a polgári radikális Világ elismert munkatársa. A Tanácsköztársaság idején diplomata volt. Utóbb Károlyi Mihály közvetlen munkatársaként működött. A Bécsi Magyar Újságot egy évig szerkesztette. Emigrációs évei alatt, majd 1945 után is rendszeresen írt publicisztikát, irodalom- és művészetkritikát. Nagyobb munkái közül kiemelkedik az Ady Endréről és Táncsics Mihályról írt alapvető monográfiája. Okfejtése, érvei, példái, logikája teszik rokonszenvessé. Szenvedélyesen vitázott, de még a leghevesebb nézeteltéréseknél sem használt durva jelzőket, fellengzős, felületes fordulatokat. A párt politikáját védte az 1956-os ellenforradalom utáni időkben is. 1955-ben kapta meg az irodalmi Kossuth-díjat.
Gábor Andor (1884-1950) újságíró, költő, drámaíró, kritikus és műfordító, a magyar kommunista újságírás egyik kiemelkedő egyénisége. Fiatal korában kabarétréfáival, komédiáival és szatirikus regényeivel vált ismertté. Utóbb háborúellenes cikkeivel tűnt ki. A két forradalmat, a Tanácsköztársaságot teljes szívvel támogatta. Az ellenforradalom bebörtönözte. Utána Bécsbe emigrált. A Bécsi Magyar Újságnál formálódott nemzetközi méretekben is számottevő újságíróvá. Bécsi levelei a harcos publicisztika kiváló alkotásai.

Nagyszerű szatirizáió tehetsége magas fokú, pártos elkötelezettséggel párosult. Nyelve erőteljes, szellemes, gyakran él a szójáték eszközével. Szatíráin nem lehet nevetni, mert élük olyan személyek ellen irányul, akiket csak gyűlölni és megvetni tud. Írásainak szereplői gonoszak, bár- gyúak és kapzsik. Két hős áll szemben velük; maga Gábor Andor, aki vádat emel, és az olvasó, aki elítéli őket. A Bécsi Levelek, és más, fehérterrort leleplező írásai a Bécsi Magyar Újságon kívül a bécsi Proletár-ban, a Párizsi Munkásban és számos más lapban is megjelentek. Több idegen nyelvre fordították le: a világ nem utolsósorban az ő írásain keresztül ismerte meg a magyar munkásosztály tragédiáját. Gábor Andor később is termékeny író, kiváló szerkesztő maradt. Harcolt a kommunista eszmék győzelméért; a felszabadulás után, haláláig is sok száz cikket, humoreszket, verset írt; a halála előtti napokban kapta meg a Kossuth-díjat. Emlékét a Ludas Matyi című vicclap is őrzi, amelynek alapítója, főszerkesztője volt.
Komját Aladár (1891-1937) költő, újságíró, szerkesztő. A Tanácsköztársaság idején Hevesi Gyulával szerkesztette az Internacionálé című elméleti folyóiratot. A bécsi emigrációban Uitz Béla festőművésszel adta ki az Egység című lapot, amelyben fellépett a frakciózás ellen. 1925-ben részt vett a Komintern nemzetközi hírügynökségének létrehozásában. Ezután élettársával Komját Irénnel a Komintern végrehajtó bizottságának lapjához, az Alpári Gyula szerkesztésében megjelent Inprekorr-hoz került. Számos elemzést írt a nemzetközi helyzetről, a munkásmozgalom problémáiról.
A magyar pártsajtó rendszeresen közölte hazai problémákkal foglalkozó írásait. Az Új Március 1930 májusi számában jelentős tanulmánya jelent meg a baloldali frázisokba burkolt opportunizmusról. írásaival gyakran lehetett az emigrációban megjelenő magyar nyelvű lapokban, a többi között a Sarló és Kalapácsban, a párizsi Szabad Szó-ban és az amerikai Új Előrében találkozni. Az Inprekorr utódánál, a bázeli Rundschau-nál is nagy munkát végzett. A világháború kitörésének 22. évfordulójára írott cikke az antifasiszta népfrontpolitika kiváló elemzését adta. Érv- és tényanyaga Komját nagy műveltségéről, széles körű nemzetközi tapasztalatáról tanúskodik. Sok olyan emlékezetes cikke jelent meg, amely a bebörtönzött forradalmárokért indult szolidaritási akciók támogatására íródott.
Komját Aladár a két világháború közötti magyar szocialista költészet egyik jelentős egyénisége volt. Publicistaként is igyekezett kerülni a pártlapokat fenyegető sablonokat. Arra törekedett, hogy minden cikke új adatokat, érveket adjon olvasóinak. Kiváló vitatkozó volt. A szerkesztőség kollektív munkáját sokra becsülte. Akár ő, akár társai írtak fontosabb cikket, azt megjelenése előtt megvitatták és a vita nyomán kijavították.
A Rundschau 1937. január i-i számának vezető cikkén dolgozott, amikor alattomos betegség támadta meg. Ez végzett vele. Utolsó hónapjaiban illegálisan, Jules Sommerfeld néven élt Párizsban. Hamvai jeltelen sírban nyugszanak a Pére Lachaise temetőben.


A PROLETÁR
Néhány hónappal a Bécsi Magyar Újság megjelenése után, 1920 júniusában jelent meg Bécsben a Kommunisták Magyarországi Pártja új lapja, a Proletár. Szerkesztője Rudas László, Lukács György és Pogány József volt. Gyakran írt a lapba a párt három legtekintélyesebb vezetője, Alpári Gyula, Kun Béla és Landler Jenő. Gábor Andor is itt tette közzé számos, a Horthy-terrort leleplező szatíráját. Az első évfolyamban közölt cikkek még az új proletárforradalom közeli kitörésébe vetett reményt tükrözték. Az európai forradalmi apály következtében ez a várakozás nem bizonyult megalapozottnak. Ennek nyomán az emigráción belül két csoport jött létre, amelyek vitája bénította a párt munkáját.
Kun Béla csoportja illegális tömegpárt szervezését ajánlotta, amely kiszorítaná a szociáldemokratákat a szakszervezetekből, s így válna a munkásosztály vezető erejévé. E frakció lapja a bécsi Vörös Újság lett. Landler Jenő és csoportja elvetette ezt a kockázatos tervet. Azt a taktikát ajánlotta, amely azután meg is valósult: a kommunisták a szakszervezetekben és a legális szociáldemokrata pártban képezzenek csoportokat, és igyekezzenek azokat forradalmi útra terelni. A Landler-csoport megszerezte a Proletár vezetését. A lap cikkeiben is tükröződött 1921. tavaszától a változás. A szerzői gárdából kiszorultak a Kun-csoporthoz tartozó újságírók és politikusok. Az írások ez időtől természetesen a Landler-csoport álláspontját hangoztatták.
A Proletár egyik célja az volt, hogy összefogja a világon szétszóródott magyar kommunistákat, és valamennyiüket bevonja a forradalmi munkába. Ezért a lapot szétküldték a külföldön működő csoportoknak. Fontos feladata volt a hazai kommunista mozgalom szervezése, fejlesztése, tájékoztatása. A Proletár ebből a célból vette fel a kapcsolatot a magyarországi pártcsoportokkal, elsősorban az erre a munkára legalkalmasabb fiatalokkal.
Miközben Bécsben a Proletár szervezési munkálatai folytak, került sor ebben a városban a kommunista Ifjúmunkás Internacionálé déleurópai konferenciájára. A magyar küldöttek Sallai Imrével, Gerő Ernővel, Lukács Györggyel, Rudas Lászlóval és más vezetőkkel tárgyalták meg a Proletár átcsempészésének és hazai terjesztésének módozatait. Eleinte 20- jo, később 200-300 példány jutott el így az országba.


A csempészésre sok, találékonyságra valló módszert gondoltak ki: felhasználták a Bécs és Budapest között közlekedő Mohács-gőzöst, amelyen Forró István szállította haza a kötegeket. Győrcsanakon átadta azokat a párt futárának, aki vasúton továbbította Budapestre. Voltak olyan futárok is - a többi között Höltzl Gyula és Telegdi Pál - akik vasúton, kettős fenekű bőröndjükben hozták haza Bécsből a sajtót. Egy másik vonal Csehszlovákián át vezetett Magyarországra. Csellő Nándor és Pollacsek László Losoncról és Kassáról szállította a Proletárt a nógrádi bányavidékre. A munka leplezésére a párt megbízásából Höltzl Gyula és Kálmán István könyvkötő műhelyt nyitott a bécsi Wollzeilén. Olcsó antikvárkönyvekbe kötötték a Proletár fotoeljárással kicsinyített oldalait.
A csempészutak szervezője, Klemens Béla a Duna-parti Hainburgban halászati álvállalatot alapított. A hármas határ közelében levő osztrák községből, háló segítségével juttatták át Csehszlovákiába és Magyarországra a vízhatlanul csomagolt újságot. A lapterjesztés központja a budapesti Károly körút 6-os számú házban volt; az apparátushoz tartozott Kőszegi Aranka, Nagy Rudolf, Nagy Miklós és mások. A lakásban csomagokat készítettek a Proletár-ból, illetve annak fotókópiáiból, és szétvitték azokat - a pártsejt erejének megfelelő mennyiségben - az egyes szervezetekhez. Ezen az úton jutottak el a Vörös Segély ruha-, élelmiszer- és pénzküldeményei is a bebörtönzöttekhez, illetve azok családtagjaihoz.
Az itthoni pártmunka - a Proletár közreműködésével - a következő hónapokban jelentős sikereket ért el. A munkásszervezetekben nőtt a kommunista befolyás. A Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága 1921. augusztusában foglalkozott a párt taktikájának kérdéseivel, és a teljes illegalitás, a legális munkásszervezetekben végzett titkos munka mellett döntött. A frakcióharcok azonban tovább élesedtek. Ezért a Komintern 1922. márciusban felfüggesztette a bécsi emigrációs szervezet működését.
Ennek következtében a Proletár sem jelenhetett meg többé.

RUDAS LÁSZLÓ, LUKÁCS GYÖRGY, POGÁNY JÓZSEF
A Proletár mindhárom irányítója kiváló szerkesztő volt.
Rudas László (1885-1950) filozófus, publicista, a Kommunisták Magyarországi Pártjának alapítója, a Vörös Újság első szerkesztője volt. A
Tanácsköztársaság után Bécsben, Olaszországban, Németországban, majd a Szovjetunióban tevékenykedett. Mindenütt végzett szerkesztői, újságírói mankát is.
Nagy elméleti felkészültsége rendkívüli vitatkozóképességgel, érvek és ellenérvek éles felvetésével párosult. Éppen ezért legemlékezetesebbek a párton belüli viták idején írt cikkei, a szociáldemokratákkal folytatott polémiái.
Kiváló előadó, pártoktató volt. A bonyolult, politikai, gazdasági, filozófiai problémákat egyszerűen tudta megmagyarázni; széles körben népszerűsítette a kommunista világnézetet. Különböző időszakokban írt bölcseleti tanulmányai a felszabadulás után „Materialista világnézet”, „Elmélet és gyakorlat”, „Dialektikus materializmus és kommunizmus” címen jelentek meg. Számos klasszikus művet fordított magyarra. 1949-ben Kossuth-dí- jat kapott.
Lukács György (1885-1971). Általában filozófiai, esztétikai, irodalomtörténeti munkásságát ismerik és méltatják. Ugyanakkor a nagy tudósok és gondolkodók között alig akadt, aki olyan intenzív szerkesztői, publicisztikai és szervezői tevékenységet folytatott volna, mint Lukács György. A kommunista párt egyik megalapítója, a Vörös Újság szerkesztő bizottságának tagja; 1919-ben közoktatásügyi népbiztos volt. Bécsi, berlini, utóbb moszkvai emigrációja idején - tudományos és irodalompolitikai munkássága mellett - nagy figyelemmel kísérte az itthoni fejleményeket, és cikkekkel, tanulmányokkal segítette a magyar kommunisták harcát. A felszabadulás után két alkalommal tüntették ki Kossuth-díjjal.
Pogány József (1886-1938) író, szerkesztő, kritikus. Fiatal korában szociáldemokrata volt. Cikkei a Népszavában, a Világban és a Friss Újságban jelentek meg. Az első világháborúban megsebesült. Gyógyulása után haditudósítóként működött. Riportjaiban (Lemberg, A meghódított Orosz- Lengyelországon keresztül. A földreszállt pokol), rendkívüli megelevenítő képességről tett tanúbizonyságot. A háborúellenes irodalom kevés hasonló megrázó és hiteles dokumentummal rendelkezik.
A Tanácsköztársaság idején hadtestparancsnok, majd hadügyi, külügyi, illetve közoktatásügyi népbiztos lett. Az emigrációban szembefordult volt pártjával, és kommunista lett. A Proletár-ban írott cikkeiből állította össze „A fehérterror Magyarországon” című kötetét. Utóbb a Szovjetunióban és Amerikában (John Pepper álnéven) dolgozott. Politikai cikkeinek válogatása Fáklyák, irodalmi tanulmányainak gyűjteménye Kultúra - álkultúra címmel jelent meg. A törvénytelenségek áldozata lett.


Magyar antifasiszták a nagyvilágban
A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusán meghirdetett fasisztaellenes népfrontmozgalom szervezése nagy változást hozott a világ kommunista pártjainak gyakorlatában. A korábbi merevségek feloldódtak. Valamennyi párt arra törekedett, hogy közös frontba tömörítsen minden fasisztaellenes erőt. Azok a kommunisták, akik jól megértették az újszerű tömegmunka lényegét, rövidesen növelték tömegkapcsolatukat, befolyásukat. Mások, akik rosszul értelmezték a VII. kongresszus határozatait, elveszteték a talajt lábuk alól.
Megváltozott a pártsajtó is. Valamennyi kommunista lap igyekezett politikai, irodalmi anyagait a népfrontpolitika szolgálatába állítani és kerülni mindent, ami gátolta volna a széles antifasiszta arcvonal kialakulását. A szerkesztőségek munkamódszerei átalakultak. Sokhelyütt személycserék történtek, másutt megszüntették a régi újságot és új, a kor követelményeinek megfelelő sajtót hoztak helyette létre.
A külföldön megjelent magyar nyelvű kommunista sajtó is végrehajot- ta ezt a fordulatot. Ezek a lapok kettős céllal jelentek meg: befolyásolni akarták a külföldön élő magyarságot és hatni akartak a magyarországi mozgalomra is. Ezt a két célt egyszerre követték, amikor a népfront-politika jegyében szerkesztettek, írtak.
A legjelentősebb magyar nyelvű lapok az,okban az országokban jelentek meg, amelyek földrajzilag közel fekszenek Magyarországhoz és amelyekben jelentős számú magyar él.


A SARLÓ ÉS KALAPÁCS
A Szovjetunióban 1929. decemberében útjára indult Sarló és Kalapács volt a 100% megszűnése után hosszú ideig a párt egyetlen számottevő politikai-kulturális folyóirata. A lap - különféle csatornákon - rendszeresen eljutott Magyarországra is. 1931 januárjától címe mellett a következő felirat állt: „A Szovjetunióban élő magyar nyelvű dolgozók folyóirata”. A Tanácsköztársaság leverése óta ekkor már egy évtized telt el. A Szovjetunióban nagy létszámú magyar élt. Sok tízezer volt hadifogoly és emigráns választotta átmenetileg, vagy végképpen az épülő szocializmus országát otthonává. Az emigrációban elkerülhetetlen belső ellentétek, a csoport szétszórtsága azonban hosszú ideig akadályozta az állandó jellegű folyóirat megjelenését. A lapot előállító munkatársi gárda főként a szovjet fővárosban élő magyarokból tevődött össze.

Ott voltak első világháborús hadifoglyok, akik nem tértek haza. Közéjük tartozott Somogyi Pál és Zalka Máté. A második csoportot azok alkották, akiket 1920-2 i-ben a magyar ellenforradalmi bíróságok elítéltek és a Szovjetunió kicserélt. (Kiss Lajos, Matéjka János). A harmadik csoport azokból az emigránsokból állt, akik Magyarországról 1919-ben a szomszéd országok valamelyikébe menekültek, de huzamosan nem maradhattak ott: Barta Sándor, Illés Béla, Hidas Antal, Mácza János, Madarász Emil, Üjvári Erzsébet. Némi ingadozás után valamennyien beléptek a forradalmár-proletár írók szervezetébe, a RAPP (MAPP)-ba, majd 1926- ban megalakították a Magyarnyelvű Forradalmi írók és Művészek Szövetségét. Ebbe más országokban élő, kommunista és haladó írókat is befogadtak. 1926 novemberében az új szövetség már irodalmi antológiával jelentkezett. Az állandó jellegű folyóirat kiadását hosszú vita előzte meg. Első vezércikkét Kun Béla írta. Címe: „Fordulat a KMP-ben, fordulat az emigrációban” volt.
A lap negyedik számától vált a MAPP szekciójának közlönyévé. Számos irodalompolitikai vitát közölt. A lapban közzétett művek a „proletárirodalom” eszmei alapján álltak. Sűrűn foglalkozott az itthoni irodalommal, főként Móricz és József Attila alkotásaival. Bő ismertetést adott a szovjet irodalomról.
Sok információt közölt a Szovjetunióban folyó építőmunkáról, a nemzetközi kérdésekről. Levelező-hálózatát eleinte nagyrészt a Szovjetunióban élő magyarok közül építette ki. 25 levelezőjével tartotta meg 1929. november 29-én a Vörös Hadsereg moszkvai Központi Házában az első magyar kommunista levelező-konferenciát. Itt a levelezők elmondották, hogyan segítik munkájukkal a Szovjetunióban a szocializmus építését, pénzküldeményeikkel a magyarországi kommunista mozgalmat.
„Munkások iskolája” rovatában a marxizmus-leninizmus alapjait ismertette. Rendszeresen beszámolt olvasóinak a szovjet természettudomány, a technika legújabb eredményeiről is.
Szerkesztésében Szovjetunióban élő magyar írók és újságírók vettek részt. Az évek folyamán Hajdú Pál, Matéjka János, Gergely Sándor, Mün- nich Ferenc, Sarló Sándor, Rabinovics József és mások szerkesztették. Állandó munkatársa volt Balázs Béla, Gyöngyös Iván, Illés Béla, Komját
Aladár, Lukács György, Rudas László, Varga Jenő, Zalka Máté. Kun Béla tanácsaival és tollával sokat segített a Sarló és Kalapács-nak. A lap 1934-től „Proletár irodalom” címmel irodalmi mellékleteket is adott ki.
A Sarló és Kalapács igyekezett utat mutatni a Magyarországon dolgozó kommunistáknak is. Tudósított a magyarországi helyzetről és közölt itthonról érkezett leveleket. Glossza-rovatában különösen sok találó, hatásos kis írást tett közzé. 1929 decemberében például megmutata, hogy Budapest autonómiáját a kormány a főváros dolgozóitól való félelmében szüntette meg. Leleplezte, hogy a Szemák-tanács elé került kommunista kőműveseknek milyen súlyos bántalmakat kellett elszenvedniök az előzetes vizsgálat során. Megírta az antidemokratikus fasiszta rendszerről, amely- lyel Horthyék a törvényhatósági választásokat tartották. Mindezt a Sarló és Kalapács közérthető, világos és meggyőző rövid írásokban mondotta el.
„A mi történelmünk” című rovatában a magyar munkásosztály és pártja küzdelmeit elevenítette fel, nagyrészt a harcok résztvevőinek személyes emlékezései alapján. így elsőként írta le részletesebben a magyar hadifoglyok részvételének körülményeit az Októberi Forradalomban és a polgárháborúban.
A Sarló és Kalapács 1937. novemberi számában dokumentumokban, képekben, cikkekben és novellákban 64 oldalon emlékezett meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 20. évfordulójáról. Közölte Varga Jenő „A kapitalizmus és a szocializmus termelőerői” című cikkét, amely a szocialista rendszer fölényét bizonyította a kapitalizmus felett. Több írásban ismertette a Nagy Októberi Szocialista Forradalom magyarországi hatását és beszámolt a Szovjetunió építőmunkájának, békepolitikájának húsz esztendejéről. Irodalmi anyagában magyar írók művei mellett közölte Romain Rolland, Heinrich Mann, Upton Sinclair, Lion Feuchtwanger ünnepi írásait a Szovjetunióról. Részleteket közölt Solohov: Csendes Don és Osztrovszkij: Az acélt megedzik - című, magyarra akkor még nem fordított regényeiből.
Ezidőben már elkezdődtek a személyi kultusz nyomán keletkezett törvénysértések. Egymást követték a koholt vádak alapján indított perek, amelyek számos magyar kommunistát, a Sarló és Kalapács több munkatársát, köztük Kun Bélát is érintették. A Központi Bizottság átmenetileg felfüggesztette az emigráció különböző szervezeteinek, ezen belül sajtójának működését is. Ez a döntés a Sarló és Kalapácsra is vonatkozott. A folyóirat az ünnepi évfordulóra készült színvonalas számával meg is szűnt.


AZ ÚJ HANG
A Szovjetunióban élő magyar kommunista emigránsok 1938 januárjában indították meg új politikai és kulturális folyóiratukat, az Új Hangot. Első szerkesztője Barta Sándor, a második számtól Gábor Andor volt. A munkatársi gárdához más országokban élő magyar értelmiségiek is tartoztak. A többi között Balázs Béla, Bebrits Lajos, Bolgár Elek, Bölöni György, Fábry Zoltán, Gergely Sándor, Gerő Ernő, Lándor Béla, Lányi Sarolta, Lukács György, Révai József, Sík Endre, Szántó Zoltán, Varga Jenő tollából közölt cikkeket.
Fő feladatául - csakúgy mint a prágai és budapesti laptársai - az antifasiszta nemzeti összefogás támogatását tűzte ki. Programját első számában így foglalta össze:
„Az Új Hang büszkén vállalja a magyar nemzeti, forradalmi, demokratikus, szabadságszerető irodalmat szövetségesül. Pártállásra való tekintet nélkül támogat minden békét, szabadságot követelő hangot. Harcot hirdet a modern kultúrbarbarizmus, a népeket egymásra uszító kardcsörtetés ellen. Maga köré szólít minden demokratikus, haladó, fasisztaellenes magyar írót, művészt, szellemi munkást. Kíméletlenül fogja ostorozni azokat az országvesztő zsoldosokat, akik a magyar népet a fasiszta barbárság szekere elé szeretnék befogni. Az Új Hang tehát a szabadságszerető magyar szellemiség és ezen túlmenően az egész dolgozó magyarság folyóirata lesz.”
Az Új Hang számos cikkben és tanulmányban foglalkozott az antifasiszta népfrontpolitika hazai lehetőségével. Fogarasi Béla a nemzetiségi kérdésről, Friss István (Végi János) a nyilasmozgalomról, Gereben Ottó az egyházpolitikáról, Késmárki Endre az értelmiségről, Révai József (Vörös Sándor) a nemzeti egység feltételeiről, írt jelentős tanulmányt.
Különös figyelmet érdemelnek a magyar belpolitikai életet elemző cikkei. Bolgár Elek (Szebenyi Gáspár) az Imrédy-földreformról és a magyar külpolitikáról, Friss István (Végi János) és Varga Jenő a hazai életszínvonalról, Késmárki Endre a magyar gazdasági élet vezetéséről, Lándor Béla, Madzsar József, Nagy Imre, Varga Jenő a földkérdésről, Avar József a katolikus egyházon belüli ellentétekről, Bajomi Lázár Endre (Dávid Ferenc) a fasiszta pártokról írt jelentős cikekket. Különösen sok cikket és glosszát írt Gábor Andor és Gergely Sándor.
A lap - amellett, hogy a Szovjetunió eredményeit, a szovjet és a külföldön élő magyar írók műveinek javát közölte - rendszeresen foglalkozott a világpolitika és világgazdaság eseményeivel. Közzétett Magyarországról érkező leveleket, amelyek az itthoni dolgozók harcát és a fasiszta kormány hazaáruló tevékenységét mutatták be.
Természetes, hogy az Űj Hang hazai terjesztése ellen a magyar uralkodó osztályok minden tőlük telhetőt elkövettek.
„A magyar belügyminiszter - írta Gábor Andor a lap 1938. augusztusi számában - végre felütötte a fejét az Űj Hangra és megvonta tőle a postai szállítás jogát. Ezentúl hiába adjuk postára lapunk példányait, hogy budapesti, szegedi, győri előfizetőinkhez kihordja őket a magyar királyi leveles, a példányok nem jutnak el a címzetthez. Mi ugyan prófétai lelkek voltunk, előre tudtuk, hogy egyetlen olyan sorocskát sem fogunk az Űj Hangban írni, amit Horthyék postája kibírna, s ezért már eleve nem gyűjtöttünk postai szállításra előfizetőket Magyarországon. De Keresztes- Fischer belügyminiszter mégis elveszi tőlünk, amink nem is volt. Az Űj Hang posta nélkül is eljut oda, ahová hivatása szerint való. Hogy hogyan jut el, noha a posta nem szíveskedik? Az már a mi dolgunk és nem a belügyminiszteré. Magyar olvasóink ezentúl is örömmel és szeretettel olvassák és adják kézről-kézre az Űj Hangot, noha éppenúgy, mint eddig, ezentúl sem a hivatalos posta kopogtat vele az ajtójukon.”
Valóban, ha nem is olyan nagy számban, mint a Dolgozók Lapja, de az Új Hang is bejutott Magyarországra, ahol a dolgozók nagy érdeklődéssel olvasták.
Az Új Hang tetszetős kiállításban, legtöbbször 112 oldal terjedelemben jelent meg. Legmagasabb színvonalát éppen a Szovjetunió ellen megindult fasiszta rablótámadás előtti időben érte el. 1941 első félesztendejében jó néhány jelentős tanulmány jelent meg hasábjain. Varga Jenő a Magyarországi Szociáldemokrata Párt 50 éves fennállása alkalmából írt cikket. Lukács György és Gábor Andor a népi írók mozgalmát elemezte. Szántó Béla „Miért egyesültünk” című cikkében a Tanácsköztársaság alatt elkövetett politikai hibákra tért vissza, de azokat már az 1941-es magyarországi egységfront lehetősége szempontjából vizsgálta. Lippay Zoltán a bécsi döntés által Magyarországnak juttatott vidékek gazdasági és politikai problémáiról írt, Friss István, (Végi János) a magyarországi bankok növekvő profitjáról, a nép fokozódó elnyomorodásáról közölt fontos adatokat. A nagyobb tanulmányok mellett tömérdek kis cikk, glossza, vers, jegyzet, irodalomkritika tette érdekessé és színvonalassá az Űj Hangot, amely ebben az időszakban az egyetlen szabad, harcos folyóirat volt magyar nyelven.

BARTA SÁNDOR, KISS LAJOS, MATÉJKA JÁNOS
Barta Sándor (1897-1938) költő, a Galilei-kör fiatal forradalmárai között ismerkedett meg a marxizmus eszméivel. Érdekes, modern versei a Ma című folyóiratban jelentek meg. A Tanácsköztársaság idején színvonalas publicisztikai munkásságot folytatott; a bécsi emigrációban előbb Kassák Lajos modernista irányzatához tartozott, majd belépett a kommunista pártba. Ebben az időben már szakított a nehezen hozzáférhető, expresszionista írásmódjával; kilépett a Ma szerkesztőségéből és politizálóirodalmi lapokat szerkesztett (Akasztott ember, Ék), majd csatlakozott a Komját Aladár szerkesztette Egység című laphoz. 1925-ben költözött a Szovjetunióba; cikkei, versei az ottani orosz és magyar nyelvű lapokban jelentek meg. Álnéven írt az itthoni féllegális sajtóba is. A Sarló és Kalapács állandó munkatársa, majd az Űj Hang első szerkesztője volt. A törvénytelenségek áldozata lett.
Kiss Lajos (1888-1943) nyomdász. A szakszervezet baloldali csoportjának volt aktív tagja. A kommunista párt alakulásakor azonnal csatlakozott; a Tanácsköztársaság idején a főváros V. kerületi pártszervezetének titkára volt. A Budapesti Központi Munkás- és Katonatanács tagja lett. Tevékenységéért 8 évi fegyházra ítélték; a Szovjetunió kormánya azonban kicserélte. Egyik alapítója és állandó munkatársa volt a Sarló és Kalapácsnak. Stílusa egyszerű, dísztelen, tárgyilagos; mondanivalóját nagyrészt a Tanácsköztársaság eseményeiből merítette. Vörös Város című regénye az egyik leghitelesebb vallomás, amelyet a Tanácsköztársaság fővárosáról írtak.
Matéjka János (1895-1940) tanár, a Váci Újság munkatársa, költő. A Tanácsköztársaság kikiáltásának küszöbén lépett át a szociáldemokratáktól a kommunista pártba. A Váci Vörös Újság szerkesztője, a váci direktórium tagja volt; a román fehérgárdisták kivégző-osztaga elé került, de csak megsebesült. 1920-ban életfogytiglani fegyházra ítélték; 1921-ben a hadifogoly-egyezmény során Szovjetoroszországba került. Élénk részt vett az ottani magyar csoport munkájában. A Sarló és Kalapács szerkesztőbizottsági tagja volt. A folyóirat 1931. júniusi számában neve alatt megjelent „A magyar proletárirodalom platform-tervezete”, mai szemmel so- vasva csak ellenérzést kelthet, álláspontja azonban tükrözi a RAPP (MAPP) akkori, a népfrontpolitika kialakulását megelőző nézeteit. A Mezsdunarodnaja Lityeratura (Nemzetközi Irodalom) főszerkesztő-helyettese, a Gorkij Világirodalmi Intézet igazgató-helyettese volt. Cikkeinek nagy része irodalommal foglalkozott; tehetséges műfordító is volt. A törvénytelenségek áldozata lett.


A KORUNK
A két világháború közötti magyar nyelvű marxista folyóiratok között kiemelkedő szerepe volt a cluj-i (Kolozsvár) Korunknak. A romániai viszonyok bizonyos fokig kedveztek egy ilyen jellegű lapnak. A román királyi kormány kegyetlenül üldözte a kommunista mozgalmat, a pártsajtót. A nagy számú magyar kisebbség befolyásolására mégis lehetővé tette, hogy ez a Horthy-Magyarország belső viszonyait támadó folyóirat megjelenjék Romániában. Az üldöztetést tompította a román hatóságok korrupciója is. A Korunk nem egy számát vesztegetéssel mentették meg az elkobzástól. Mindez azonban nem gátolta meg a szerkesztőt, hogy szinte minden számban élesen bírálja a romániai uralkodó csoportot, az ottani viszonyokat is.
Első szerkesztője Dienes László, a Magyar Tanácsköztársaság egykori népbiztosa volt. Az ő vezetése alatt a lapban még elég sok zavaros cikk, vers, novella jelent meg. A magyarországi írók közül ebben az időszakban főként Kassák Lajos avandgardista köre jutott szóhoz. Gaál Gábor 1927-ben került a folyóirathoz; 1931-től lett a Korunk főszerkesztője. Ez időtől a lapon jobban érződött, hogy kommunisták irányítják.
Mielőtt 1930. júliusában Budapesten a ioo%-ot megfojtották, Tamás Aladár, a folyóirat szerkesztője, a cikkek egy részét átadta Gaál Gábornak. A tiltott párt vezetőinek egyes írásai is a Korunkhoz kerültek, mert a ioo%-ot bajba keverték volna. Hasonló jellegű kapcsolat alakult ki utóbb a Korunk, illetve a Társadalmi Szemle, majd a Gondolat szerkesztősége között. A Korunk-at időnként kitiltották ugyan Magyarországról, de a könyvüzletek egy részében, a pályaudvari pavilonokban újra megjelent és a Romániából Magyarországra utazók is elhozták egy-egy számát.
Példány száma csak kivételesen haladta meg az 1000-1200-at; ebből előfizetéssel, számonkénti vásárlással körülbelül 500 példány került Magyarországra; 300-at Romániában adtak el, a többit a magyar emigráció vásárolta meg. Alacsony példányszáma miatt alig tudott honoráriumot fizetni. Az előállításhoz, terjesztéshez szükséges költségeket a szerkesztők, munkatársak, olvasók, terjesztők hozzájárulásával teremtették elő.
A 100% megszűnése után - jórészt álnéven - a Korunkban folytatták munkájukat a 100% köréhez tartozó írók is. A Korunk oly népszerűvé vált Magyarországon, hogy külön budapesti szerkesztősége alakult. A kommunisták mellett sok pártonkívüli haladó író és újságíró is küldött cikkeket a lapnak. Munkatársa volt Antal János, Bálint György, Gergely Sándor, Illyés Gyula, József Attila, Nagy István, Nádass József, Molnár Erik, Radnóti Miklós, Salamon Ernő, Tamási Áron, Veres Péter. Mintegy400 előfizetője is volt Magyarországon. Jelentőségét emelte az a tény, hogy a Szovjetunióban, Németországban, Belgiumban és más országban élő magyar írók is felkeresték műveikkel.



A harmincas évek elején a folyóirat szerkesztési elvein, politikai és kulturális cikkein érződött a RAPP, a „prolet-kult” hatása. A népfrontpolitika romániai és magyarországi kibontakozásával azonban teljes erővel annak szolgálatába állt. Ez nemcsak a cikkek tartalmában tükröződött. Gaál Gábor és munkatársai ez időtől rendszeres kapcsolatban álltak a romániai nemkommunista magyar írók folyóiratával, az „Erdélyi Heli- kon”-nal; bírálták annak következetlenségeit, nacionalizmusát, ugyanakkor segítették őket abban, hogy megtalálják helyüket a német fasizmus elleni összefogásban. Számos romániai magyar író művei jelentek meg ebben az időben mindkét folyóiratban. Bizonyos befolyása volt a polgári irányzatú, széles olvasóközönséggel rendelkezett Brassói Lapokra is.
A Korunk sokat tett azért, hogy létrejöjjön a romániai dolgozók, románok, magyarok és németek fasisztaellenes harci frontja. Gyakran foglalkozott az erdélyi népek közös szabadságharcaival, Balcescuval, Bem Józseffel, Ady Endrével. A Budai Nagy Antal felkelés 300. évfordulóját külön számmal ünnepelte meg.
A lap akkor szűnt meg, amikor a Horthy-uralom - a bécsi döntés után Észak-Erdélyben eltaposta a demokratikus szabadságjogok nyomorúságos maradványait. A megszálló hatóságok 1940. szeptemberében betiltották a Korunkat, meggyilkolták egyik szerkesztőjét, Kovács Katona Jenőt. A lap állandó cikkírói közül Brassai Viktor, Köves József, Radnóti Miklós és Salamon Ernő is a fasizmus áldozata lett. 1957. óta ismét megjelenik.


DIENES LÁSZLÓ, GAÁL GÁBOR, SALAMON ERNŐ, BRASSAI VIKTOR
A Korunk a két világháború között működött magyarajkú kommunista, antifasiszta értelmiség legjavát foglalkoztatta. Szerkesztői, munkatársai közül különösen hatottak szemléletére, irányvonalára:
Dienes László (1889-1953) könyvtáros. A Galilei körben került az anti- militarista diákok csoportjába. Röviddel annak megalakulása után lett a kommunista párt tagja. A Tanácsköztársaság budapesti népbiztosa, majd a könyvtárügyek vezetője lett. Bécsi emigrációs évei után Kolozsvárra költözött, ahol a Korunk alapító szerkesztője lett. 1931-ben a Szovjetunióba utazott. Ott különféle kulturális intézmények vezető munkatársa volt. Irodalmi, könyvészeti, nyelvészeti cikkei számos magyar, orosz és román nyelvű lapban jelentek meg. Hazatérésétől haláláig a budapesti Szabó Ervin könyvtár igazgatója volt.
Gaál Gábor (1891-1954) tanár, publicista, szerkesztő. Diákként a háborúellenes mozgalomban működött. 1918. óta kommunista párttag. A magyar Vörös Hadsereg katonájaként harcolt az ellenforradalommal. A fehérterror elől Bécsbe, Berlinbe, majd Kolozsvárra menekült. Amikor a Korunk vezetője lett, a folyóirat irányvonala megváltozott. Rendkívüli adottságú szervezőnek, szerkesztőnek bizonyult. Jóval a népfrontmozgalom megindulása előtt a Korunk köré gyűjtötte a romániai, magyarországi, írók, publicisták, költők mellett a világ sok országában alkotó magyar értelmiségieket. Hozzájárult a folyóiratba dolgozó párton kívüli, nemkommunista párthoz tartozó írók, művészek fasisztaellenes fejlődéséhez. A népfrontmozgalom kibontakozása idején maga is jelentős publicisztikai tevékenységet fejtett ki. A felszabadulás után a romániai Utunk szerkesztője lett.
Salamon Ernő (1912-1943) költő, publicista. Fiatalon lépett be a tiltott Romániai Kommunista Pártba. Barátjával, Brassai Viktor (1913- 1944) költővel együtt a romániai magyar nyelvű sajtóban, főként a Korunkban széles körű irodalmi munkásságot fejtett ki. Ugyanakkor mindketten tevékeny részvevői voltak a kommunista mozgalomnak. Munkásszázaddal a frontra vitték, és ott megölték őket.


A HÍD
A Híd című jugoszláviai magyar nyelvű társadalmi, irodalmi és kritikai szemlét a suboticai (Szabadka) Népkör ifjúsági alosztályában csoportosuló egyetemi hallgatók és más fiatalok 1934. májusában indították útjára. Első szerkesztője Lévai Endre egyetemi hallgató volt. Hasonlóan a Kortárs első évfolyamaihoz, 1936 elejéig a Hídnak sem volt határozott vonala. A népfrontmozgalom kialakulása idején vette át a Híd irányítását is az illegálisan működő Jugoszláv Kommunista Párt.
Jugoszláviában 1929. január 6-án nyílt királyi-katonai diktatúrát vezettek be. Ezzel egyidejűleg betiltották a szerb-horvát-szlovén nyelvű haladó sajtót. A Híd antifasiszta népfront-vonalát azért tűrték, mert arra számítottak, hogy az ország magyarlakta területein ezzel csökken Horthy- Magyarország befolyása. A Híd felelős szerkesztője 1936. szeptemberében a kommunista Szimókovics Rókus; tőle Mayer Ottmár, a Jugoszláv Kommunista Párt későbbi szabadkai területi titkára vette át a lap vezetését. Ez időtől a Híd a marxizmus-leninizmus propagálója, a forradalmi harc, a fasisztaellenes népfrontmozgalom szócsöve lett. Hasonlóan a magyarországi ioo%-hoz, a Híd is a magyarajkú városokban és falvakban széles körű rokonszenvező olvasószervezetet épített ki. A Híd-bizottságok terjesztették a lapot. Ezen kívül olvasócsoportokat szerveztek, amelyek - egy képzett kommunista vezetésével - megvitatták a Híd fontosabb cikkeit. A Híd-bizottságok tagjai levelekben, ankétokon tájékoztatták a szerkesztőséget a mozgalom eredményeiről, a helyi problémákról. A lap politikai cikkei a Jugoszláv Kommunista Párt programját, határozatait ismertették, magyarázták. A Híd így sokat tett a magyarajkú lakosság fasisztaellenes nevelése érdekében.
A népfrontmozgalom szervezőjeként állandó kapcsolatot tartott fenn az egyetemeken a magyar- és jugoszláv anyanyelvű ifjúsággal. Rendszereres cikkcserét folytatott a Korunkkal, a magyarországi haladó folyóiratokkal, az amerikai és franciaországi magyar emigráció sajtójával. A többször betiltott politikai hetilappal, a Népszavával együtt jelentős része volt a Hitler- és a Horthy-fasizmus ellen a Vajdaság területén kialakuló ellenállás szervezésében.
A Híd 1941-ben, a Horthysta magyar csapatok bevonulásakor szűnt meg. A felszabadulás után, 1945-ben Herceg János, Major Nándor, majd Papp József szerkesztésében újra megjelent.
A Híd tevékenységében kiemelkedő szerepe volt Dr. PAPP PÁL, MAYER OTTAMÁR kommunista szerkesztőknek.
Dr. Papp Pál (1914-1941) orvos, írói álnevén: Aracki Mihajlo és Pavle Valin, Űjvidéken érettségizett, majd a belgrádi egyetem orvosi fakultására iratkozott be. Ez az egyetem a kommunista párt egyik fellegvára volt; 1932-ben Papp Pál is tagja lett a tiltott pártnak. 1933-ban letartóztatták. A hírhedt mitroviciai börtönbe került, ahol a kollektíva aktív tagja és a Vörös Olló című börtönújság szerkesztője lett. Kiszabadulása után illegalitásba ment. A Vajdaság különböző területein szervezte a népfront-mozgalmat. Távollétében 15 évi fegyházra ítélték. Álnéven élt és dolgozott. A Híd legfontosabb politikai cikkeit ebben az időben ő írta. A Jugoszláv Kommunista Párt V. országos értekezletén a központi bizottság tagjává választották. Zágrábban ő irányította a tiltott párt első hazai rádióadóállomását. 1941 nyarán Dalmáciába utazott, ott szervezte a fasiszta megszállás elleni tömegharcot. Az olasz megszállók azonban elfogták. Sibenik közelében, Skrad községben kivégezték. A felszabadulás után a jugoszláv nép hősévé avatták.
Mayer Ottmár (1911-1941) alkalmazott, publicista, szerkesztő. írói álnevei: M. O., Hajdú V., - o -, Kalmár István. Egy maturáns, Szántó A., Szabó János. Előbb Budapesten, majd Kolozsváron, végül Szabadkán végezte egyetemi tanulmányait. Szabadkán könyvelőként dolgozott. Legtöbb cikke a Hídban és a jugoszláviai Népszavában jelent meg. 1940-ben letartóztatták, de 1941 márciusában a bíróság felmentete. A horthysta megszállás után a tartományi kommunista vezetőség és a szabadkai kerületi pártvezetőség tagja, majd titkára lett. A csendőrnyomozók (VKF II.) 1941 szeptemberében letartóztatták. Kegyetlenül megkínozták és 1941. november 18-án Szabadkán kivégezték. A Híd szerkesztői, munkatársai közül az említetteken kívül a fasizmus elleni harcban vértanúhalált halt Simókovics Rókus, Szabó Géza, dr. Singer Adolf, dr. Atlasz János, Cseti Károly, György Mátyás, Ispánovics Imre, Kiss Ernő, Kovács György, Lobi Iván, Schwalb Miklós, Ösz-Szabó János, Varga Gyula és sokan mások. A Híd-aktivisták alkották az 1944-ben alakult Petőfi partizán-brigád magját is.
Magyarországi terjesztése nem volt szervezett; a lap egyes példányai azonban eljutottak Pécsre, Bajára, Szegedre, Budapestre.

A MAGYAR NAP
A népfrontpolitika korszakának kezdetén a Csehszlovákiában kiadott magyar nyelvű kommunista időszaki lapok, Az Űt és a Munkás már csak akadozva jelentek meg. Csehszlovákia Kommunista Pártja új irányvonalának ezek a kis lapok már nem is feleltek meg. Olyan napilapra volt szükség, amely nemcsak a legális kommunista párt tagjainak és ro- konszenvezőinek, de minden fasisztaellenes hazafinak szól. A fasizmus előretörésének korszaka volt ez. Csehszlovákiát nemcsak a német fasizmus, de a lengyel és magyar nacionalizmus, valamint a belső fasiszta mozgalom is fenyegette. A polgári demokratikus rendszerhez ragaszkodó osztályok és rétegek mozgósítására ezáltal sok lehetőség volt. A népfrontpolitika sikeres alkalmazása érdekében úgy döntőiek, hogy az új napilap, a Magyar Nap nem lesz nyíltan a párt lapja, de annak politikáját képviseli. A Magyar Nap szervezése céljából 1935-ben a párt „semleges” kiadó- vállalatot hozott létre. Némi nehézséget okozott, hogy csak a távoli Mo- ravska Ostravában találtak olyan jól felszerelt lapnyomdát, amelynek szabad kapacitása volt. 1936 februárjában Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezető szervei kinevezték a főszerkesztőt, Moskovics Kálmánt (álnéven Kálmán Miklós). A kiadói és szervezői feladatot Zsigmondi Endre és Ferencz László látta el. A Magyar Nap első száma 1936. március 3-án jelent meg, 3000 példányban. A példányszám idővel 8000-ig emelkedett. Egyes számait, amelyek különösen fontos eseménnyel foglalkoztak, 20 000 példányban nyomták.
Az újságnak Csehszlovákiában tekintélyes belső munkatársi gárdája és levelező-tudósítóhálózata működött. Ezen kívül rendszeresen közölte romániai (Balogh Edgár, Méliusz József), szovjetunióbeli (Madzsar József, Kassai Géza), franciaországi (Tamás Aladár, Bajomi Lázár Endre) írásait. Ritkábban került sor Magyarországról érkezett cikkek közlésére.
A Magyar Nap első oldalán vezércikket közölt. Mellette bel- és külföldi tudósítások, a második és a harmadik oldalon a híranyagok mellett glosszák és kommentárok foglaltak helyet. A negyedik, ötödik oldalra kulturális anyagot, folytatásos regényt, novellát, verset tördeltek. A hatodikon közgazdasági cikkeket, híreket közöltek. Itt jutott hely a sportrovatnak is. Számos visszatérő kisrovat élénkítette a lapot. A magyar kormány irányítása alá került Prágai Magyar Hírlappal, a jobboldali Magyar Újsággal és a polgári néplapként megjelent Új Hírekkel lefolyt vitái érdekes kortörténeti dokumentumok.
A Magyar Nap a korszak egyetlen európai magyar nyelvű kommunista napilapja volt. Ügyes, tehetséges, mozgékony gárdája olyan érdekes anyagot hozott össze, amelyet a Kortárs, a Híd, az Új Hang, a Kanadai Magyar Munkás is át tudott venni. Elég elterjedt volt Magyarországon is. Az északi megyékbe a határforgalom útján, a fővárosba és a délibb területekre postán küldték be. Jó néhány Magyar Nap példányhoz a moszkvai Új Hang-ot is mellékelték. 1937-től kezdve a magyar hatóságok tudatosan igyekeztek ezt megakadályozni. A postán szállított lapokat nem kézbesítették, a terjesztőket elfogták. A határforgalomban történt csempészést azonban nem tudták teljesen lehetetlenné tenni.
A lap - a csehszlovákiai politikai kérdésekkel való foglalkozása mellett - sokat írt a magyarországi helyzetről is. Különös figyelmet szentelt a kialakuló népfrontmozgalomnak, ezen belül a Márciusi Frontba tömörült népi írók tevékenységének. Cikkei, glosszái leleplezték a magyar kormány népellenes tevékenységét, háborús előkészületeit. Magyarországi tájékozódását nehezítette, hogy itthon abban az időben szünetelt a kommunista pártszervezetek munkája. Kapcsolatban volt a Gondolattal és más haladó szellemű magyarországi lapokkal.
A polgári demokratikus Csehszlovákia ellen 1938 őszén széles körű fasiszta támadás alakult ki. Az úgynevezett müncheni döntéssel Hitler és
Horthy szabad kezet kapott az ország feldarabolására. A Magyar Nap — a többi csehszlovákiai kommunista és népfrontlappal együtt - mindvégig fasisztaellenes összefogásra, ellenállásra szervezett. A csehszlovák kormány azonban engedett a külső erőszaknak; a német és a magyar fasiszta erők elfoglalták az ország jelentős részét. Csehország és Szlovákia megmaradt területén németbarát, kommunistaellenes kormányok alakultak. Betiltották Csehszlovákia Kommunista Pártjának működését. A párt - hasonlóan a fasiszta uralom alatt élő többi ország kommunista mozgalmához - illegalitásba vonult. Sajtója is titokban jelent meg.
A Magyar Nap utolsó száma 1938. október 13-án jelent meg.

FÁBRY ZOLTÁN, BARTA LAJOS, BETLEN OSZKÁR
A Csehszlovák Kommunista Párt harcaiban csaknem fél évszázadon át vett kiemelkedő módon részt.
Fábry Zoltán (1897-1970) író, publicista. Újságírói tevékenységét a Munkás című kassai napilapnál kezdte el. 1926-tól a kolozsvári Korunk csehszlovákiai szerkesztője volt. A Korunk fejlődése szempontjából a csehszlovákiai magyar irodalomnak nagy jelentősége volt, hiszen itt hosszú időn át legális kommunista párt működött. Fábry maga is igen aktív cikkírója lett a folyóiratnak. 1931 és 1936 között Az Út című kommunista kultúrpolitikai szemle szerkesztője, majd a Magyar Nap állandó munkatársa volt. A népfrontpolitika idején kommunista és nemkommunista lapokba számos kiváló tanulmányt írt a népi írókról, a Sarló-mozgalomról, a német, a magyar és a csehszlovák fasizmusról. A szlovák fasiszták ezért 1941-ben letartóztatták. A felszabadulás után is aktív része volt a szlovákiai politikai és irodalmi életben. Cikkei, tanulmányai több kötetben ösz- szegyűjtve (A gondolat igaza, A béke igaza, Hidak és árkok, Palackposta, Ember az embertelenségben, Harmadvirágzás) is megjelentek.
Barta Lajos (1878-1964) író, szerkesztő. Újságírói tevékenységét a polgári radikális Világ című napilapnál kezdte. A Tanácsköztársaság idején az írói direktórium tagja és az írószakszervezet titkára lett. A Fáklya és az Emberség című folyóiratok szerkesztője volt. Bécsi emigrációja idején előbb Kassák Lajos, majd Komját Aladár köréhez tartozott. Ez utóbbi hatására belépett a Kommunista Pártba. 1929-32-ben Bratislavában szerkesztette a haladó Új Szó című lapot. Ez a lap már a Komintern VII. kongresszusa előtt a fasisztaellenes népfront politikai platformján készült. A falukutató mozgalom egyik előfutára volt. A Magyar Napban számos cikket írt a fasizmus, a háború ellen, bemutatta a munkásság fejlődő kulturális életét. 1959-ben Londonba emigrált, onnan küldte írásait a kanadai és egyesült államokbeli kommunista lapoknak. A felszabadulás után hazatért. Haláláig aktív irodalmi tevékenységet folytatott.
Betlen Oszkár (1909-1969) villanyszerelő. Egészen fiatalon lett kommunistává, újságíróvá. A magyar mozgalomban való részvétele miatt 1931-ben letartóztatták, elítélték, majd szlovákiai származása miatt kitoloncolták Magyarországról. Ott szervezője volt a Magyar Fiatalok Szövetségének. Egy ideig a népfront - szervezet országos titkára volt. A Magyar Napba írott cikkei, riportjai jó megfigyelőkészségről, szerkesztési érzékről, logikáról, marxista tudásról tanúskodnak. A felszabadulás után újságíróként, szerkesztőként, történészként itthon dolgozott.

MAGYAR KOMMUNISTA LAPOK - 14 ORSZÁGBAN
A fasisztaellenes népfront szervezésének időszakában megélénkült világszerte a magyar kommunista emigáció tevékenysége. Mindenütt, ahol magyar kommunisták éltek, bekapcsolódtak az antifasiszta mozgalmakba. Részt vettek a spanyol polgárháborúban, a fegyveres ellenállásban, a hitleri Németország elleni háborúban.
Lapjaik, folyóirataik is ezt a célt szolgálták. Az alábbi, korántsem teljes felsorolás némi képet ad azokról a kommunista, kommunista befolyás alatt vagy párttagok közreműködésével külföldön megjelent magyar nyelvű lapokról, amelyek fő feladatuknak a fasisztaellenes népfrontmozgalom kialakítását, a hitlerizmus elleni harc elősegítését tartották.
Algéria: Franciabarát Magyarok, Algír (1938-1943)
Amerikai Egyesült Államok: A Patronati (New York, 1935-36), Magyar Bányászlap (Cleveland, Detroit, New York 1913-46)
Argentína: Proletár, Előre, Szabad Magyar Értesítő, Űj Világ (Buenos Aires 1927-46)
Belgium: Szabadság (Brüsszel, 1941-43)
Chile: Üzenet (Santiago de Chile, 1941-42)
Csehszlovákia: Nőmunkás (Kosice, 1924-36), Vörös Munkás (Kosice, 1934-36), Világszemle (Bratislava, 1931-37)
Franciaország: Harcos Nő, Magyar Szemle, Phönix, Riadó, Szabad Szó, Új Igazság, Üzenet (Párizs, 1935-45)
Jugoszlávia: Népszava, (Subotica - Noviszád, 1934 után) Világkép Kanada, Kanadai Magyar Munkás (Montreal - Torontó, 1930 után)
Kuba: Szabad Magyar Szemle (Havanna, 1942-45)
Mexikó: Szabad Magyarság (Mexikó City, 1942-46)
Palesztina (Izrael): Antifasiszta Egység (Tel Aviv - 1945)
Románia: Szelektor, Universum (Timisoara, 1932 után) Székelyföldi Néplap, A Nép Útja (Targu Mures, 1934 után)
Spanyolország: A köztársasági hadseregben harcoló magyar önkéntes zászlóalj lapja: Előre - Adelante (Barcelona, 1937-38), Egység-Unidad (Ebrofront 1937), Előre, magyar zászlóalj (Madrid, 1937), különféle tábori lapok (Argeles sur Mer, St. Cyprien, Gurs (1938-39)

A lapok megjelenése, formája, kiállítása, színvonala nagyon különböző volt. Elsősorban a helyi magyarság politikai nevelésére készültek, de szinte valamennyi lap példányaiból haza is csempésztek, vagy „köteles példányit küldtek belőle a Széchenyi könyvtárnak. Ezáltal sok közülük meg maradt, és ma is hozzáférhető; számos példány azonban hiányzik a gyűjte ményből.

 
 

The index.php: SIZE[b]: 20,950 MODIFIED: 2018.10.25 22:50:42.MD5: b1c4d25bc67f9fd280407e9f596c55ef STATUS: OK