Úvod / Nyitóoldal
   
 
Oto Psenak  19-01-23   435  
0
Krammer Jenő az érsekújvári gimnázium tanáraként írta diákjairól az Érsekújvár és Vidéke című hetilap 1931. december 20-i számában: "Van valamije Újvárnak, amire őszin­tén büszke lehet: van ifjúsága. Ez ami e városban legjobban meglepett: nyílt szemű, nyílt fejű fiatalemberek, akikben megvan a törhetetlen akarat, szembenézzenek a valósággal, akik alapos munkával, állandó tanulmányozás­sal készülnek, dolgoznak, és nem vesztik el a kapcsolatot az őket körülvevő spe­ciális helyzettel. Ma csak jóslat vagy csak remény ez a kijelentésem, de tartozom ve­le Újvárnak, mert ez az a legnagyobb ér­ték, amit tőle kaptam, és ez igen nagy kultúrérték, kultúrkincs, mert a jövőbe mutat- Újvárnak van értékes, komoly, valóságtalajon álló Ifjúsága; lesz tehát jö­vője és szerepe a kultúrában" A kiváló tanárember legjelentösébb müvét közöljük az alábbiakban.  

ELŐSZÓ.
 
 

KRAMMER JENŐ tanulmánya, mely a magyar gyermek és a magyar serdülő ifjúság bonyolult lelki életét rajzolja meg, olyan úttörő kísérlet, melyre a szerzőt hivatottsága, egyéni sorsa s a történelmi eltolódások egyaránt determinálták. A lelki élet általános törvényeit a magyar népközösség történelmi sorsfordulásával hozza összefüggésbe.

A kis emberpalánta és a serdülő ifjú fejlődésmenetének megfigyelése, ébredése, emberré alakulása mindig fölötte érdekes és izgalmas téma volt és ennek a tárgykörnek a feldolgozásából a Magyar Gyermektanulmányi Társaság is derekasan kivette a részét. A gyermek szellemi fejlődése külső előmozdítás (nevelés-tanítás) nélkül, a testi és lelki fejlődés viszonya, az intellektusnak a közvetlen környezettől, a faji jellegtől való meghatározottsága — mindezen körülmények nem kerülték ki a magyar gyermektanulmányozók figyelmét.

A kutatás menete itt sem lehetett más, mint a tudomány egyéb területén. Az általános igazságok megállapítása vezetett a speciális szempontokhoz. Általában: a gyermek tanulmányozása vezetett a magyar gyermek megfigyeléséhez. Azok a magyar, napvilágra jutott analízisek és feldolgozások, melyek a magyar gyermektanulmányi irodalomban gyermekjátékról, meseszeretetröl, esztétikai, érzelmi, értelmi és erkölcsi fejlődésről szólnak, mind arra szolgálnak, hogy részletekben is tudatosítsák és igazolják azokat az általános típus rajzokat, melyeket Vámbéry Ármin, Hermán Ottó, Vadnay Andor, Pékár Károly s más tudósok a magyarságról általában megalkottak.

Krammer Jenő egyéni életétől és a történeti fordulattól meghatározottan egészen új fogalmazással és új színnel világítja meg ezt a témát: a szlovenszkói magyarság fogalmával és helyzetrajzával. Olyan meghatározottsággal állunk itt szemben, amilyenre még alig volt példa a történelem folyamán. Történelmi változások, etnográfiai eltolódások régen is voltak, de ezek nem jelentettek oly döntő lelki változást. A régi változások — primitívebb, kevésbé tudatos műveltség korában — nem jelentették azt, hogy új lelki beállítottság vár az egyénre, hogy régi eszmények borulnak fel s hogy úgyszólván mindent újra kell kezdeni. Krammer Jenő maga is átment ezen a történeti élményen. Középiskoláit 1918-ban végezte az akkor még magyar pozsonyi főreáliskolában; 1919—23-ban a budapesti Eötvös Kollégium hallgatója, abban az időben, mikor a háborúban kimerült Európa minden szögletében az átalakulás vágyai erjednek; 1923—24-ben Berlinben tanul, ugyanezen év végén a budapesti szakvizsga és doktorátus után Prágában szerzi meg a tanári oklevelet. 192? óta tanárként működik, előbb a lőcsei német református reál- gimnáziumban, később az aranyosmaróti csehszlovák nyelvű reálgimnáziumban. 1928 óta az érsekújvári reálgimnázium magyar tagozatában. Ez a rövid életrajzi vázlat is mutatja, hogy Krammer Jenő a történelmi átmenet megrázó élményeit a maga életsorsában végigérezhette s így éppen nem csodálkozunk azon a lelki készségen, mellyel a szlovenszkói magyar ifjúság lélekfejlődését megrajzolta. Krammer Jenőről, bár tudjuk, hogy természetes szerénysége tiltakoznék ellene, mégis meg kell írnunk, hogy „missziós“ ember és vérbeli pedagógus. Nem azért csupán, mert mint egy jónevű pozsonyi pedagógus gyermeke, megfelelő atmoszférában nevelkedett, de elsősorban azért, mert arra született, hogy dolgozzék, lelkesedjék, munkára segítsen és munkára lelkesítsen. A történelmi éveket élő szlovenszkói magyar pedagógiának fiatal kora ellenére is vezető és irányító egyénisége s a szlovenszkói és magyarországi szellemi kapcsolatoknak legtudatosabb kiépítője. Fáradhatatlan ember, aki vakációit is arra használja fel, hogy Bécsben, Prágában, Párisban s egyéb külföldi helyeken tanuljon s aki minden befolyását latba veti, hogy tanítványait is — levelezés, személyes ismeretsége útján — külföldre juttassa, szellemi fejlődésüket elősegítse. A keze alól kikerült fiatal magyar diákok változatlan bizalommal fordulnak hozzá, ha szellemi orientációban el akarnak igazodni.

Krammer Jenő a szlovenszkói magyar serdülők lelki arcképét rajzolta meg. Hogy ezt megtehesse ahhoz élménysze- rűen kellett átélni a vázolt jelenségeket. Ez ad munkájának közvetlenséget és ez adja meg az új színt s az új értékelést is, mely nekünk különösen tanulságos. A határon túl sok problémát máskép látnak, mint mi a határon belül. S ez gondolkodóba kell, hogy ejtsen bennünket. Nekik, a határon túli magyaroknak meg kellett csinálniok a maguk revízióját, hogy a reális viszonyokhoz alkalmazkodjanak s mint öntudatos magyarok építeni tudjanak. Az ő történeti példájuk minket is revízióra kötelez, új, őszinte átértékelésre, hogy a valóság talaján állva szolgáljuk a magyar szellemi integritás gondolatát.

Budapest, 1934. évi december hó 20-án.

BALLAI KÁROLY.




 

 

I. A szlovenszkóiság fogalma és a tanulmány határai.
 
 

E tanulmány tárgya az emberi életnek egy meghatározott korszaka: az ú. n. serdülőkor, mégpedig történelmileg körülhatárolt időben: a világháború utáni 15. évben, adott helyzetben: a szlovenszkói magyarok életkörében. Ennek le- szögezése azért fontos, mert fejtegetéseinkben a hangsúly nem csupán a serdülőkor sajátosságain lesz, hanem inkább azt kutatjuk, miképpen módosul a serdülők lelkiéletének általános képe újszerű társadalmi és politikai helyzetben, miképpen színeződik nagy történelmi események és változások nyomán. Tehát pszichológiai feladatunk abban áll, hogy a serdülőkorra érvényes eddigi tudományos megállapításokat figyelembevéve, azt igyekezzünk felfedni, milyen jellegzetes tünetekkel egészíthetők azok ki a mi konkrét életkörünkben?

Mit jelent az: szlovenszkói magyar serdülőnek lenni? Milyen a bontakozó lélek pszichogramja a szlovenszkói magyar ifjúság körében? Azt mondhatnék, hogy a serdülőkorra vonatkozó általános pszichográfiát mi itt egy speciális területtel szeretnék gazdagítani, olyan munkával tehát, melyet csak az végezhet, aki figyelő szemmel benne él a szlovenszkói magyarság életkörében.

Feltétlenül azt kell tehát legelőször megállapítanunk, hogy lélektanilag mit jelent ez a szó „szlovenszkói". Elsősorban a „háborúutániság" fogalmát jelenti, ami lélektanilag rendkívül fontos. A szlovenszkói serdülők lélekrajzánál nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az elmúlt tizenöt év itt élő magyar ifjúsága ugyanazok között a kezdetben igen heves, majd lassanként elcsendesedő háborús kihatások között növekedett, fejlődött és bontakozott ki, mint Európa többi hadviselt népének új nemzedékei. Azaz számolnunk kell a rendkívüli idők hatásával: a világháború és a nyomábalépő nyugtalan évek légkörével, melyben természetesen sajátságosán színeződik a serdülők lelkiélete. „A háború utáni nemzedéknek az a tragikus sors jutott, hogy az európai kultúrának mind a három eleme: a világnézeti, a szociális és a gazdasági, egyszerre igen heves és veszedelmes válságba került", éllapítja meg Semetkay József, a csehszlovákiai magyar ifjúságról szóló ismertető írásában.[1] És tényleg, mindenekelőtt ezzel az általános válságtünettel kell számolnunk; az elmúlt tizenött évben felnövekedő ifjúság többé-kevésbé Európa valamennyi országában a hármas válság tehertételével kell, hogy megküzdjön. Valóban katasztrofális időszakról beszélhetünk és az abban felnövekedő ifjúságról, amint az Schneer- son orosz orvos teszi, ha Európában nem is csaptak fel mindjárt a polgárháború lángnyelvei olyan magasra, mint a közvetlen háborúutáni Oroszországban.[2] De borzalom, bizonytalanság, gyötrődés sokhelyütt mindennapi kísérőjelenségeivé lettek a serdülő ifjúságnak és könyveket lehetne írni arról a hatásról, melynek nyomai kitörölhetetlenül megmaradtak a fogékony fiatal lélekben.[3] Mindez látszólag messze esik a mi kutatási területünktől, de valójában csak rövid jellemzése a háborúutáni Európának, melynek légkörében nőttek fel ifjú évjárataink. De ez az, amit a szlovenszkói jelző, mint időmeghatározás (az elmúlt tizenöt év) szintén magábarejt, ami azonban egyformán érvényes az európai országok, tehát Cseh-Szlovákia mindennemzetiségű ifjúságára.

A „szlovenszkói" jelző azonban időmeghatározáson (háború után) túl még sokkal inkább helyzetet: környezetet, társadalmi és politikai légkört jelent. Fiatal köztársaság részét, mely kiépül, szervezkedik, demokratikus elveket hirdet, szóval egész új keretet és szellemet is a benne élők részére. Ennek az új helyzetnek más lesz a lendítő és formáló ereje a felserdülő szlovák ifjúság lelkiéletében, más a történelmi országokból idekerült cseh és morva lakósok gyermekei lelkifejlődése és más a kisebbségi nemzet: az itt élő magyarok fiaira nézve. Már ezekből is sejthetjük, mennyire sokrétű kérdéshez nyúltunk hozzá. Mennyire fontos lenne mindezeknek a növekedő lélekköröknek egymásra való hatását is kutatnunk és azokat egymással párhuzamba állítanunk. Nem szabadna megfeledkeznünk azonkívül azokról a befolyásokról sem, melyek az itt élő ifjúságot a történelmi országokból (a prágai és brünni főiskolások, újságok közvetítésével) és a szomszédos Magyarországból érik. (Szünidei utazások, rokoni kapcsolatok.) Ezért eleve tisztában kell lennünk azzal, hogy munkánk igen szerény kezdeményezés, igen sok kiegészítésre és kibővítésre szorul.

De még a „serdülők" fogalmát is le kell szűkítenünk. Mert a szlovenszkói magyar ifjúság lelkiéletében főképp az érdekel minket, ami történelmi és földrajzi helyzetből adódó egyéni szinezőlése az itt élő fiatalok lelki életének, s így természetszerűen a serdülőkornak inkább csak arról a fázisáról lehet itt szó, melyben az ifjú még csak röviddel előbb felfedezett egyéniségével igyekszik elhelyezkedni környezetében, igyekszik megtalálni helyét és hivatását. Különösen az utóbbit tartjuk igen fontosnak, mert ebben a fázisban szomjú- hozik a fiatal lélek hivatás, elhivatás, misszió után, ilyenkor szállja meg őket a világjavítás szent láza, mely annyira jellemző különösen a rendkívüli viszonyok között, történelmi fordulókon ebbe a fázisba jutó ifjúságra.

Sprangen ismeretesen három fázist különböztet meg az ifjúkorban: 1. az én felfedezése, 2. egy életterv lassú kialakulása és 3. belenövekedés az egyes életsíkokba.[4] Minket a serdülőkor két utóbbi időszaka érdekel, mert az élettervre és az életsíkon való elhelyezkedésre van különösen hatással a társadalmi és politikai légkör. Az én felfedezésének idején a serdülő gyermek magányos, befelé tekint: birodalma a természet, lényegében aszociális, kozmikus lény, lelkébenhomá- lyosan a nagy világrtmus ütemétérzi s kevés érzéke van a társadalmi és történelmi valóság iránt. Igen helyesen jegyzi meg ugyan Marcell Mihály, hogy ezek a fejlődési fázisok egymástól el nem határolhatok, egymásbafolynak, ő ezeknek az életszakaszoknak inkább affektív tartalmát emeli ki, szerinte az első szakaszban a prépubertás depressziója fokozódik és a lélek örömkereséssel védekezik (romantizmus). A második szakaszban a túlzott érzelmi kilengés és ingadozás csökken, „a káotikus belső világban már az én tudatos, világos körvonalai észlelhetők (realizmus). A harmadik szakaszban azután az örömkeresés levezetődik, erősödik és megtisztul, a lelki fejlődési vággyal és az esztétikai, a tudományos vagy a vallásos életből transzformált magasabb örömök gazdag forrása lehet („idealizmus[5] Marcell Mihály e különben találó megjegyzései figyelmen kívül hagyják a háború utáni nemzedék esetében legjellemzőbb lelki jelenséget, a szociális életből transzformált magasabb örömöt: a harcot, tevékenységet, kiáltást tökéletesebb társadalomért, amely pedig nemcsak a szociálista ifjúság körében, de a neokatolikus eszme (a katolikus akció jegyében tömörülő fiatalság táborában is[6] szembeszökő, mondhatnók alaphangja minden korunkbeli ifjúsági megmozdulásnak.

Ilyképpen elérkeztünk tanulmányunk magjához: szlovenszkói magyar serdülők lelkivilágáról csak olyan értelemben beszélhetünk, ha a serdülő kor ama fázisára gondolunk, melyben a fiatal lélek mohón keresi hivatását, küldetését abban az életkörnyezetben, melyet öntudatra ébredt egyénisége szemszögén át felfedezett. Mert ebben az életfázisban jutnak külső körülmények, új történelmi helyzet, társadalmi elhelyezkedés és népi küldetés tulajdonképpeni jelentőségükhöz. Ilyenkor lesz az ifjú kozmikus lényből társadalmi alany: ilyenkor jut el a természetből a társadalom életkörébe. Küzdelmek, keserves csalódások, összeütközések, gyötrelmes válságok után jut el azután küldetése felismeréséhez. Persze fontos szerep jut itt a különböző társadalmi rétegeknek is, melyeknek egymásrahatása és egymásbaütközése nem egy fiatal sorsot határoz meg.[7] Tévedésbe esnénk, ha azt állítanék, hogy ennek a bonyolult társadalmi mozzanatnak semmi jelentősége sincs a gyermekkorban és a serdülőkor első fázisában, de igazi jelentőségük a küldetéskeresés jellemző korában mutatkozik. (Ennek a kornak határait nem szabad túlságosan leszűkítenünk, legközelebb járunk az igazsághoz, ha a 15—22 éve életkorral jelöljük, ámbár a jellegzetes évek normálisan a 17—20.)

Akármilyen fájdalmas dolog is, a kutatói lelkiismeret további megszorítást követel meg tőlünk. A lélektani megfigyelést eszközlő egyén maga is bizonyos életkörhöz van kötve és abban mozogva, ott mérheti fel a legeredményesebben a jelenségeket. Középiskolai tanár szükségképpen a középiskolások életkörére szorítkozik és a velük szoros kapcsolatban álló főiskolások egyes élet jelenségeire. Tanulmányából tehát rendszerint kimaradnak azoknak a fiataloknak tömegei, akik iparban, kereskedelemben vállaltak munkát, vagy akik már zsenge éveikben gyárakban, bányákban kénytelenek dolgozni. Nem is szólva azokról, akiket a nyomor az uecára kerget: csavargó-, kolduséletre kényszerít vagy az if júkori bűnözők légióiba sodor. Ezeknek lelki élete még több joggal lehetne lélektani mérlegelés tárgya és annak nyomán égető társadalmi feladat felismerésére és vállalására ösztönözhetne.[8]

Nem terjedhetünk ki a serdülő lányok lelki életére sem, mert az külön beható tanulmányt követelne. Itt csak a kölcsönös hatással foglalkozhatunk, melyet fiúk-lányok egymásra gyakorolnak és a fiúknak lányokról való felfogását ismertethetjük.

A következőkben tehát a szlovenszkói magyar közép- iskolás serdülők lelki életéről lesz szó. fejlődésüknek azon fokán, melyet a „társadalomba-növés időszakának" nevezhetünk.



 

 

II. A háborúutáni kor serdülő ifjúságának lelki helyzete.

A szlovenszkói magyar ifjúság lelki fejlődésének vizsgálatánál mindenekelőtt a háborúutáni kor általános lelkületűvel kell foglalkoznunk, azzal a légkörrel, amelyben a felnövekedő évjáratoknak ki kell alakítaniok élettervüket. A háború utáni években is megmarad centrális élménynek maga a világháború, melynek lidércnyomásától nem egykönnyen szabadul meg az emberiség. A háborúutániság maga pszichózist jelent, mert hisz lépten-nyomon újra felbukkan a végzetes négy esztendő egy-egy kisértő emléke. Az apa vagy más felnőttek elbeszéléseiben, filmen, könyvekben, színházban, váratlanul betoppanó, elveszettnek hitt hadifoglyok alakjában, vagy abban a fájdalmas, nyugtalanító látványban, amit egy-egy megrokkant családtag vagy az uccán kolduló hadirokkantak képe nyújt, nem is szólva arról a mindennél többet mondó űrről, melyet az elesett apa vagy fivér hagyott maga után a családi életben. Mindez ott kisért minden kibontakozó lélekben: sok miértet, keserves töprengést, nyugtalanságot és kétségbeesést támasztva.

Emellett a sötét árny mellett, még egy másik vitális él- ménykomplekszum útvesztőjébe jut minden háborúutáni serdülő s ez a megváltozott világhelyzet probléma-rengetege. Akárhová nézünk, Európában merőben új problémák merednek felénk, vagy legalább is az eddig lappangó bajok egyszeriben felfakadtak. Úgyszólván egyetlen támpontja sincs a bontakozó léleknek. Amit Semetkay József idézett munkájában, a szlovenszkói magyar ifjúság legfőbb fogyatékosságául ró fel: a történelmi tudat hiányát,[10] többé-kevésbé elmondható az egész európai ifjúságról. Sőt, határozott ellenszenvet állapíthatunk meg minden történelmi értékeléssel szemben, mintha csak az ifjúság állásfoglalása világosan kifejezné: nem akarunk tudni arról a történelemről, mely elkendőzve és színes dicsfénybe öltöztetve az igazságot, idejuttatta az emberiséget. [11] Az olyan múlttal, mint amilyen az volt, mely ilyen háborúra vezetett, nem vállalhat közösséget. Elhomályosul azonban ennek az ifjúságnak nemzeti öntudata is, mert hisz a hazafias szólamok szintén elősegítették az emberiség nagy bukását. A négyévi öldöklés iszonyú vádjára az emberi teestvériség álma a felelet.

A történelmi egyházakkal szemben is telve van bizalmatlansággal ez az ifjúság, mert hiszen hallotta, hogy az egymással szemben álló „ellenség" csapatainál egyazon egyház papjai áldották meg a testvérgyilkos fegyvereket és imádkoztak ki-ki a saját nemzetbelieinek győzelméért. Viszont Krisztus tanítása elmélyülve és megtisztulva bontakozik ki az útját kereső ifjúság előtt s egyik főforrásává lesz a lelki megújhodásnak.

Egy másik bőséges forrás a szocializmus. A mindenütt előtérbe nyomuló szociálista mozgalom gondolkodóba ejti a fiatalokat és mindjobban kivilágló társadalmi igazságtalanság természetesen elsősorban az ifjúságban ébreszti fel a világmegjavítás szükségességét, hisz az arra való törekvés mindenkor jellemző tünete volt éppen a legértékesebb ifjak serdülőkorának. [12] A serdülő nem nyugszik bele oly könnyen a látott igazságtalanságba: mélyen leikébe fúródik annak hatása és kategorikusan követeli a jóvátételt. A serdülő mindenkor elégedetlen volt a szükségképpen tökéletlen és fogyatékos emberi renddel és intézményekkel,[12*] mennyivel inkább elégedetlen tehát olyan korban, melyben nyilvánvalóvá lettek évtizedek súlyos mulasztásai és leplezetlenül tárulnak fel mindig újabb és újabb hiányok és bűnök. A serdülőkorban mély vágyakozás tölti be a lelket tisztaság, szépség, a tökéletes ideál után és minél ocsmányabb a korkép, mely körülövezi, annál hevesebben és követelőbben hangzik fel a kiáltás igazabb és jobb emberek, igazságosabb viszonyok és társadalmi rend után. Ennek a vágyódásnak és elcsititha- tatlan lelkiismereti követelésnek jegyében növekednek fel a háborúutáni serdülők.

Persze közöttük is különbséget kell tennünk egyes évjáratok között, bár az igazabb és jobb társadalom akarása végigvonul mindannyiunk lelki fejlődésén. Lényeges különbséget jelent azonban az, milyen korban, milyen életfokon élték át magát a háborút, mert annak közvetlen hatása természetesen sokkal vehemensebb és hosszabbantartó, mint a róla való közvetett tudomásvétel. így a háború legközvetlenebbül arra az if júságra hatott, mely a négy éves időszakban élte le serdülőkorát, akár belesodródott a végén maga is a fronton tomboló harcba, akár csak otthon élte át a háború testi és lelki nyomorúságait. Ez az ifjúság az életterv kialakításának ihletés éveiben nem rendezett társadalmi viszonyokat és nemzeti életet látott maga előtt, hanem fegyverbevonuló tömegeket, mindent a háború szolgálatába hajtó szug- geráló népirányítást, szóval az életépítés lehetőségei helyett, az önfeláldozás és mindentfeláldozás, valamint az ellenség letörésének, elpusztításának, megkárosításának és gyűlöletének pattogó parancsait. Mindez persze a legszentebb kötelesség és a legférfiasabb erény csillogó könötsébe burkolva. Nem csoda tehát, hogy a serdülő ifjúság nagy része egyebet sem látott az egész életből és a benne embernek adódó feladatokról, mint ezt a csillogó köntöst és arról álmodozott, mikor mehetne már ő is el a kötelességteljesítés mezejére csakúgy, mint régen „hírvirágot szedni gyöngyös koszorúba''. Igen jellemző a serdülő ifjúságra, hogy élettervei többé- kevésbé az álmodozás síkján maradnak és nem veszik számba a valóságot. De ez természetes is: a serdülőkorban bontakozó lélek igen nagy hivatásra készül, tovább akarja vinni az emberiség ügyét. Nem engedi, hogy a valóság ólmos tényei lehúzzák a porba, szállani, magashatörni, túljutni a szűknek bizonyult kereteken és a tökéletlen berendezésen, ez minden induló életakaratnak szükségképeni lendülete. Ezért nem szívesen látja és nem is akarja meglátni azokat az akadályokat, melyek emberi számítás szerint eleve kilátástalannak mutatnák nekilendülését. A háborúban egyetlen akarat idegződik a serdülő ifjúság leikébe, amelyet a háborús mén- talitás megigézett: a győzelem. Ehhez hozzájuttatni a nemzetét, így lehetne túljutni a háború hovatovább mindennapossá és terhessé váló valóságán. Ezért álmodozik arról, hogy a frontra kerül, ott győzelmet arat, megkapja a legmagasabb kitüntetést, neve belekerül a hadijelentésbe és fényképét épen úgy árulják a papírkereskedésben, mint a többi győztes hadvezér és harcirepülő képét. A papírkereskedésben található képeslapok beszédes bizonyítékai egy-egy kor mentalitásának, az ott található fényképekről könnyen ki lehet találni, mi szeretne lenni legmerészebb álmaiban a serdülő ifjúság.[13] Amiképen ma ott Lindberghek, Byrdek, Piccardok, Nurmik, Cseljuszkinok jelentik a bűvkört, a serdülő lányok számára meg inkább moziszínésznők, úgy akkor különösen a harcirepülők, akik számára a technikai hadászat még meghagyta az egyéni bravúrteljesítmény lehetőségét. Nyilvánvaló, hogy a serdülő élettervének kialakításában inkább csak az elérendő célt, a véghezvitt teljesítményt látja és nagyon ritkán járja végig gondolatban az utat is, amely odavezet, így a háborúban is, a fronton magát már kitüntetve látó serdülő inkább csak az uniformist, a hadiérmet és a nevét megörökítő hadijelentést látta, de csak a legritkább esetben gondolt a feneketlen sárra, elázott lövészárokra, pergőtüzes pokolra, patkányokra, tetvekre és egyéb nyomorúságra, mely a frontharcosok mindennapjait elviselhetetlenné tette.

Mi lehetett az ilyen serdülőkor után az ifjúság további lelkisorsa? A háború után egyszerre tanácstalanul állott szemben egy egész más élettel, az igazi élettel: amelynek középpontjában, mint ideál, az építő munka áll és az ahhoz segítő értékek. Az elpazarolt legszebb és legfogékonyabb évek keserű szájíze maradt meg ebben az ifjúságban és ezért többé- kevésbé átcsapott a másik pólusra: meggyűlölte a háborút, hallani sem akart róla. Ez a hirtelen változás nem meglepő, mert ez az ifjúság tulajdonképen sohasem tudta, miért lelkesedett, csak éppen olyan körből választotta életideáljait, amilyet eléjevarázsoltak. Nemcsoda tehát, ha keserű vád for- mulázódik meg ennek a nemzedéknek ajkán: Der Krieg, das sind unsere Väter.[14] Mert hisz a felnőttek az okai annak, hogy ilyen légkörben bontakozott ki ezeknek az ifjaknak a lelke és hogy teljesen hiábavaló dolgokra pazarolták négy éven át lelkesedésük legszentebb tüzét, aminek folytán most éppoly tanácstalanul, éppannyira életterv nélkül állnak itt, mint serdülőkoruk kezdetén. Ez azért lényeges, mert így magyarázható meg az a különös jelenség, hogy ez az ifjúság igen hosszú serdülési folyamaton esik át és nagyobbára még harmincéves korában sem ért el a megállapodásnak és a belső kialakulásnak arra a fokára, ahová előttejáró évjáratok gyakran már húszéves korukban eljutottak. Ezek a „harmincévesek“ tulajdonképpen egybeolvadtak az utánuk következőkkel, egyetlen formálódó, útkereső ifjúsági csoporttá állottak össze, sőt a fiatalabb évjáratok, melyek már nem vesztegették el olyan hiábavalóan a tervalkítás fogékony éveit, gyakran még túl is nőttek rajtuk: hamarabb higgadtak le, alakultak ki, gerincesedtek meg.

Ez utóbbiak a háborút gyermekkorukban élték át. Első élményeik menetszázadok, sebesültek, aggódó anyák és feketeruhába öltözött síró asszonyok voltak. Lelkűkbe szintén mindenkorra bevésődött a háború valamiféle megnyilatkozása. Még szerencsések voltak, ha benyomásaik között nincsenek vadul menydörgő ágyúk, szivettépő sikoltás és halál- hörgés vagy ívben szökkenő vérár. Mert vannak kortársaik, akiket ilyenfajta élményekkel vezetett be azéletbe a sors. Ezekre nézve tényleg katasztrofális időszakról beszélhetünk, mely egész további életüket súlyos neurózisok láncolatává teszi. De azért minálunk sem ritka, hogy a gyermekkorból fel-felkísért egy-egy megborzongató élmény. Egy kis tanítványom, 15 éves lányka, jóviseletű, értelmes tanuló, konfliktusba jutva egyik tanárával, idegesen feleselt vissza, a tanár faggatta, miért tette, mire a kislány írásban felelt és elpanaszolta, hogy amikor ő született, lángokba állt a világ, háború volt és valahogy olyan ideges még ma is, hogy nem tud magán uralkodni. Veheti ezt valaki költői formulának, sajnos, sok esetben fájdalmas valóság mind az, amit a kislány elpanaszol. Egész más idegzetű és érzékenységű fiatalság az, mely gyermekkorát a háborúban töltötte és még soká eltart, amíg az emberiség megszabadul a négy borzalmas év hazajáró lidércétől. A glaeseri mondást ki kell egészítenünk: Der Krieg, das sind unsere Väter, seine Kinder sind wir...   Sajnos, még az unokák is emlékezni fognak erre a nyomasztó örökségre.

Ma már ezek az unokák is lassanként a serdülőkorba jutnak. Számukra a háború távoli emlék: történelem. Az iskolában tanulnak róla. De annál jobban ismerik egyenes leszármazottját, a gazdasági válságot. Úgy, hogy itt tulajdonképpen a háborúutániság lelkületét elnyomja egy újabb pszichózis: a válság, a munkanélküliség, a lerongyolódás pszichózisa, amelyből sokak számára nincs egyéb menekvés, mint az or- szájút, a csavargás.[15] Új probléma merült fel, a múltellenes ifjúság helyét elfoglalja lassan a jövőnélküli nemzedék. Két óvvel ezelőtt egy hatodista fiú azt mondta nekem: „Minek tanuljak tanár úr, minek művelődjem, a végén jön majd egy fázfelhő és mindent megfojt. Hát érdemes vesződni?!...*' s hány mai serdülőnek fejében fordul meg az életterv kialakulásának termékeny éveiben: „Eh, úgysem kapok állást, minek tanuljak! .... Fölöslegesek vagyunk! Mint a kávé és a búza, amit zsákostúl öntenek a tengerbe....“ Üj jelenséggel állunk itt szemben, mely sok tekintetben még súlyosabb, mint a háborúutáni pszichózis.

Mindez szokatlanul kimélyítette az ellentétet apák és fiúk között. Az apák a háború előtti szilárd keretekbe épített életfelfogásukkal, akármennyire keseregnek is a régi értékek romlásán, kitartanak mellettük és nem tudják megérteni az anarchisztikus hajlamú ifjúságot, melynek nemcsak az életben való elhelyezkedés és érvényesülés a problémája, hanem amely előtt az élet maga oált problematikussá.

Adyyal mondhatjuk, hogy ennek az ifjúságnak gyökeréig fáj az élet. Nincs szilárd pont számára.
Hogy a kép teljes legyen, ne felejtsük el, hogy a háború nyomán mindjobban kimélyült a társadalmi osztályok közötti szakadék is, úgy, hogy ma már súlyos tévedés lenne egységesen az ifjúságról beszélnünk. A munkásifjúság és a serdülő zsellérgyermekek világa külön tanulmányt érdemelne, mely sok tekintetben fontosabb és sürgetőbb lenne. A középiskola maga érdekes gyűjtőhelye — ha csak napi néhány órára is — a legkülönbözőbb társadalmi rétegeknek. Különösen a háború utáni időben, amikor Szlovenszkón, de különben Európaszerte, megindult a falu betódulása a városokba [15*] és meglepően megszaporodott a faluról vonaton bejáró tanulók száma. Középiskolai ifjúságunk igen nagy százalékát (gyakran 60—70%) teszik ki azok a fiúk és leányok, akik napról-napra beutaznak, néha többórás távolságról. Ezek állandóan két életkör között mozognak, napjaik legnagyobb részét vonaton vagy pályaudvarokon töltik, némileg részt vesznek a város életében, de vasárnapjuk és szünidejük a falué. A szlovenszkói magyar ifjúság lelki fejlődésében jelentékeny szerepet játszott és játszik még mindig ez a szoros kapcsolat a falu népével, amiképpen általában kellő fontosságot kell tulajdonítanunk a háború utáni idők lelkialakulásának vázolásánál a város és a falu közötti határ lassú elmosódásának, amit kétségtelenül elősegít a rohamosan elterjedt rádió is, melynek hatását talán még nem is értékelték kellőképpen.
 
 


 

lll. A szlovenszkói magyar ifjúság lelki fejlődéstörténete.

Ha valaki előveszi a Scherer Lajos losonci tanár szerkesztésében megjelenő „A Mi Lapunk" diákújság 1925—1932. évfolyamait és elolvassa az akkori szlovenszkói magyar napilapokat, olyan élénk szellemi mozgolódásnak és olyan gazdag eszmei alakulásnak története tárul eléje, amely páratlannak mondható az ifjúság fejlődéstörténetében. Ennek az igen tanulságos folyamatnak ideológiai méltatása, valamint pontos, áttekintést nyújtó összefoglalása nagyon hálás feladatot jelent a jövő historikusai számára.[16] Mi itt a jelenségnek pusztán lelki rugóit kutatjuk és azt igyekszünk felmérni, hogy mit jelent ez a mozgalmas néhány esztendő az ifjúság lelki életének megfejtése szempontjából.

Hogyan volt lehetséges az, hogy alig egy maréknyi serdülő (16—22 év körüli fejlődő ember) öt-hat éven át egy egész országrész közvéleményét befolyásolja, számos irányító ösztönzést ad és mozgolódása visszhangot kelt a szomszédos Magyarország és az erdélyi magyarság széles rétegeiben is, foglalkoztatva sajtót, ifjúsági csoportokat, népművészeti szakembereket, parlamenti szónokokat, szóval széles hullámgyűrűket verve fel a társadalmi, politikai és szellemi élet szintjén. Magyarázható-e ez pusztán a háború utáni időszak nyugtalanító problémarengetegével, amely az ifjúságot mindenütt megmozgatta, hogy új alapokra helyezzék a csődbejutott emberiség sorsát? De hisz ez nem izolált szlovenszkói jelenség: talán még hevesebb és céltudatosabb világmegjavító törekvéseket találunk Európa többi országának ifjú- 16   sági megmozdulásaiban, különösen Németországban, [17] de nálunk Csehszlovákiában, a történelmi országban a cseh középiskolásoknál és a számban sokkal jelentősebb német nemzetiség körében is. S mindezt anélkül, hogy az ifjúság ezen úttörő csoportjai olyan fontos és messze kiható eszmei és társadalmi tényezőkké váltak volna. Ennek a jelenségnek magyarázata igen egyszerű: az államfordulattal a szlovenszkói magyar ifjúság tényleg merőben új helyzetbe került, amelyből olyan feladatok adódtak, amilyeneket a magyarság története addig nem ismert és amelyek előtt a felnőttek is tanácstalanul álltak. Nem hasonlítható össze helyzete az erdélyi ifjúságéval, melynek az önálló élethez és kultúrmun- kához megvoltak a maga regionális tradíciói és életképes intézményei. Ezzel szemben a szlovenszkói magyar ifjúság új helyzetében csakhamar annak felismerésére ébredt, hogy a magyar szellemi, gazdasági és általában kultúrális élet teljesen szervezetlen, senki még csak nem is tudatosította magában a kisebbségi nemzetté lett magyarság életkérdéseit, úgy, hogy itt, ha nem akar tétlenségével önmaga sírásója lenni, semmiből kell megteremtenie mindent, ami a fennmaradáshoz és továbbfejlődéshez szükséges. Mert hisz a köztársaság alkotmánya csak a jogot biztosíthatja ehhez a kultúrélethez, ennek kiépítése és továbbfejlesztése az itt élő magyarság történelmi feladata. Amíg tehát általában az ifjúság a fennálló intézményekkel való elégedetlenségből táplálkozva küzd megjavított életformákért, itt, Szlovenszkón a magyar ifjúságra kisebbségi életformáinak kitervelése, megteremtése és felépítése várt. Mivel a felnőttek és a régi intézmények sem a tervelésben, sem az építésben nem adtak ösztönzést, az ifjúság kapva-kapott ezen a küldetésen, mert hisz a fejlődés ezen szakán, épen heroikus, az egész jövőre kiható munkakör az ifjúság legfőbb vágya, úgy hogy lélektani szempontból itt a bontakozó ifjú lelkek valósággal ideális terepre találtak, tabula rasa-ra, melyen nekik kellett felépíteniük az új értékeket, megteremteni az új, igazabb életet.

Egy másik, igen fontos mozzanat, hogy a szlovenszkói magyar élet dermedtségének és az itt élő magyarság aránylag kis körének következtében, minden elhangzott szó, megírt cikk és felvetett eszme itt azonnal országos visszhangra talált, ami megnövelte jelentőségét és megtévesztette a sikerben könnyen hivő és azt annyira óhajtó ifjúságot gondolatainak és célkitűzéseinek igazi méretei felől. Ez lett ennek a pompás lendületű ifjúságnak végzete. A könnyű siker, világmegjavító szándékainak látszólagos gyors térhódítása. Mert az ifjúság amúgyis hajlamos a fejlődés útjában álló rejtett, de annál csökönyösebb akadályok lebecsülésére, ezért könnyen túl nagy távolságra méretezi célkitűzéseit és bizony „a csalódásoknak, a tragikus sorsoknak számos esete származik ezen önbizakodó feltevésből. [18] A szlovenszkói magyar ifjúság éveken át az egyetemes magyar fejlődés egyik élcsapatának számított, tőle várták az ösztönzést és az irányítást szellemi téren Magyarország és Erdély haladó ifjúsági csoportjai, nem csoda tehát, hogy az if júsági lélektan szabálya szerint, maga is elhitte, hogy világmegváltó küldetése van és ahhoz megvan az ereje is. A szlovenszkói ifjúság esete némi hasonlóságot mutat azon csodagyerekek lelki sorsához, akiket szüleik büszkén szerepeltetnek, akiknek mindenki nagy jövőt jósol s akik ennek az általános bizalomnak melegében túl rohamosan fejlődnek és hamar elöregednek. A szlovenszkói magyar ifjúság is az említett években szédületes gyorsasággal fejlődik, feladatvállalásának köre túl rohamosan tágul: az itteni magyar szellemiség és kultúrális élet megteremtésének a szlovenszkói helyzetből természetesen adódó célkitűzéseiből átcsap az egész társadalmi és termelési rend megváltoztatásának hivatáskörébe, tehát szószerint:    világmegjavító életformát választ és abban szükségképpen elmerül. Ami nem jelenti azt, hogy hatóereje elveszett és így küldetését nem töltötte be. Aki így állítaná be ennek az ifjúságnak szereplését, a kezdeti túlzott optimizmusból indokolatlan pesszimizmusba esnék. Ez az ifjúsági csoport számos életképes, az adott helyzet találó felismerésén alapuló kultúrális feladatot tűzött ki az itt élő magyarság elé. Ifjú lendületében nem tudta magát koncentrálni ezen feladatok tényleges elvégzésére, de a figyelmet felhívta rájuk és a nehezen induló, de végtére egyszer talán mégis megvalósuló szlovenszkói magyar kultúrprogramnak majdnem minden pontjában ennek az ifjúságnak megállapításaihoz és élettervéhez kell majd visszanyúlnia. Aki ebben kételkedik, lapozza csak fel az említett esztendők gazdag ösztönzéseit és meglepően találó célkitűzéseit s akkor belátja, hogy az ifjúsági csoport maga ugyan kiszaladt a megvalósíthatóság egyedül termékeny körzetéből, de úttörő kezdeményezéseinek ötletei megmaradtak és lassú, kitartó munkával valóra válthatók.

Mik ennek az élettervnek fő irányelvei?
1.    A szlovenszkói magyarság széles rétegei falun élő földműves emberek, tehát az itteni magyar kultúrélet erejét
a szellemiség és a nép egymásratalálásából merítheti, azaz: csak népi kultúra lehet.
2.    A szlovenszkói magyarság életkörében nagy a nincstelenek száma, igen sok a zsellér, a földmunkás, akik a modern kor és különösen a gazdasági válság időszakának bizonytalan, nomád életformájába szorulnak. A szlovenszkói magyar kultúréletnek tehát erősen kifejlődött szociális lelkiismerete kell, hogy legyen és nem nélkülözheti a komoly szociológiai megalapozást.
3.    A szlovenszkói magyarság az államfordulat folytán olyan szoros élményközösségbe jutott a szláv népekkel, azok kultúrájával és szellemiségével, hogy további életútján a szláv-magyar, különösen szlovák-magyar kidtúrkapcsola- toknak jelentős szerep jut. Amennyiben az itt élő magyarság az ebből adódó történelmi hivatást helyesen értelmezi és magára vállalja, a sokat emlegetett híd szerepével egyengetheti annak a régóta esedékes kultúrális és gazdasági összefogásnak útját, amely kell, hogy a Dunavölgy népei között előbb- utóbb, minden látszólag kiküszöbölhetetlen politikai akadály ellenére, létrejöjjön. Persze ehhez az kell, hogy az itt élő magyarság megfelelő, határozott öntudattal őrizze meg saját magyar kultúráját és azt kapcsolja a vele egy államközösségben élő szlávnépek kultúrvilágával. Hogy ez a szoros kapcsolat ne az egyik fél kultúrájának elhomályosodását eredményezze. hanem két önálló értékű kultúrállomány párhuzambaállítása, egymásra való hatásának szabad játékba lendítése legyen és így kölcsönösen új fejlődésre ösztönző erőt jelentsen.

Körülbelül ezekben foglalható össze annak a szellemi és lelki fejlődésnek eredménye, mely a szlovenszkói ifjúság lázas útkeresésének, életterv kialakításának jegyében annyi port vert fel és oly sok vita tárgyát képezte. Lélektanilag csak az történt, ami az egyéni fejlődés csendjében már évezredek óta, amióta csak ember van, mindig megismétlődik: a serdülő ifjúság bontakozó leikével nem veszi át egyszerűen a felnőtteknek saját ifjúkorukra érvényes tapasztalatait, hanem a saját helyzetének követelményeihez méretezi élettervét, ami szükségképpen ellentétbe juttatja a régi felfogással. Hogy pedig ezt túlzott reménnyel, túláradó hittel és rendíthetetlen magabízással teszi, az szintén természetes. Hova jutna a hosszú, keserves életúton. ha mindjárt az elején csüggedten, rezignáltan indulna és óvatosan lépkednék?! Az ifjúság lelkiereje a bátor nekivágás.

Említettük, hogy a szlovenszkói magyar ifjúság oly gazdag lelkifejlődésének és rendkívüli önállósulásának okát tisztán adódó elhivatásában kell keresnünk. A történelmi fordulat az itt élő magyarság egész jövőjét kezdeményezéseinek mérlegére helyezte. Persze ennek felismerése nem következett be máról holnapra, hanem csak lassanként alakult ki az itt felnövekedő ifjúság lelkében. Fejlődéstörténetében három időszakot különböztethetünk meg:

1.    Közvetlen az államfordulat után a merőben új történelmi helyzet az ifjúságot is tanácstalanná teszi. A helyzetet történelmi és irodalmi reminiszcenciák révén úgy értelmezi, hogy a magyarság sorscsapás folytán, akárcsak 1848 után, elnyomó hatalom igájába jutott, amely ellen csak egy védekezés van: a Garamvölgyi-féle passzió rezisztencia, titkos, de annál édesebb magyaroskodás (előkerülnek a Petőfi-nyak- kendők, a magyarsujtásos kabátok, a levéltárcában őrzött nemzetiszínű szalagok) meg a nyelv. Ezért ápolni, szeretni kell a magyar nyelvet, lelkesedni kell a magyar szóért, magyar könyvet venni, akár van irodalmi értéke, akár nem, magyar kötelesség; így van ez magyar műkedvelők rendezéseivel, magyar bálokkal is. Az irodalom megint előfizetési ívek útján terjed, az írók álnéven (Végvári) és allegóriákban nyilatkoznak meg, szóval az ifjúság eleinte önállótlanul a Bach-korszak magyar mentalitását másolja és utánozza.

2.    De a fejlődésben nincs visszatérés és az élet áramlásai iránt fogékony ifjúság aránylag rövid idő alatt megérti, hogy itt egész más dolgokról van szó, mint a kiegyezés előtti időben: hogy itt a Duna völgy régóta esedékes problémái vetődtek felszínre és a világháború régi mulasztásokat és bűnöket leplezett le. Ezért az itteni magyarságnak meg kell találnia helyét és tevékenyen részt kell vennie az emberiség jövő munkájában, hogy a problémákkal tényleg szembenézve, a Duna-völgyi népek végre eljussanak a régen esedékes kulturális és gazdasági összefogáshoz. A szlovenszkói magyarság itt adódó feladata pedig, hogy a demokratikus államkeretben, melynek alkotmánya írott jogot biztosít az önálló kultúréletre, tényleg kiépítse szellemi életét és elérje a teremtő kultúrtevékenység maximumát. Szóval tevékeny, építő magyarság legyen. Az ifjúság lelki fejlődésének második fázisát az önállósulás akarása és a termelő élet utáni vágy jellemzi. Dohossy László 5-ikes gimnázista korában (16 éves volt akkor) így fogalmazza meg a szlovenszkói magyar diák hivatását: „A magyar diák ne féltéglával verje a mellét, ne is fejtsen ki Garamvölgyi-féle passzív ellenállást, ne mondjon le a világról, hanem igenis mutassa meg magát, legyen az a harcos kis turáni csapat, amely szembeszáll a nyugattal és legyőzi azt... A szlovenszkói magyar diáknak emberré kell lennie. Habár el van zárva az úgynevezett központtól. habár gyenge nevelésben részesül, mégis férfiúvá kell lennie a saját erejéből... Emberebb ember és magya- rabb magyar. Ez a gondolat legyen az idekötött, az árván hagyott magyar diákságnak is a követendő ideálja. Az ember szó alatt értenünk kell a totus-homo-t, az egész embert, aki arra törekszik, hogy szellemét juttassa érvényre testének vágyaival szemben .. ,“ ) A 16 éves serdülő ifjúnak e pályamunkájában (melynek a kitűzött „A magyar diák hivatása14 helyett jellemzően „A szlovenszkói magyar diák hivatása4" címet adja) már benne van az az etikai idealizmus, mely a nagy háború visszahatásaként a tiszta emberségben látja a követendő ideált és az a jellegzetesen kisebbségi szellemi felfogás, mely később Győry Dezső Kisebbségi Géniuszában nyer adequat kifejezést, hogy épen kisebbségi nemzeteknek kell példát mutatniok az emberiség számára emberebb emberségükkel és minden elnyomástól való természetes húzódo- zásukkal. Csírában már megtalálható itt az a később felszínre jutó szándék is, hogy innen a magyarországi ifjúságra is hatni kell, mert csak ha ott is kellő tisztánlátással foglalkoznak a Dunavölgy problémáival, remélhető a dunai népek nyugodtabb, igazságosabb jövője. Nagy emberi és életbevágóan fontos népi küldetésérzet töltik be lassanként a szlovenszkói magyar ifjúság lelki életét és ez magyarázza azt a meglepően gazdag szellemi tevékenységet és teremtő munkát, melyet fentebb vázoltunk. Ennek delelő pontja az 1927. évi gombaszögi cserkésztábor, a Sarló megalakulása, amikor is a jellegzetesen szlovenszkói kultúrmisszió, a népi küldetés és a dunavölgyi hídszerep határozott megfogalmazást nyernek és egy ifjúsági mozgalom tengelyébe kerülnek. Ez a tengely alkalmas volt arra, hogy az itt élő egész magyar ifjúság lelkét öntudatra ébressze és mozgósítsa az igen fontos fentebb említett három irányelv érvényrejuttatására. Később a Sarló más feladatkör után kapott és ezáltal átlendült a megvalósíthatóság határain, nem a helyzetéből adódó igen aktuális életterv megvalósítására központosította erőit, hanem egy méreteiben sokkal nagyobb, az egész emberiségre és emberi társadalomra kiterjedő mozgalomhoz kötötte magát, igaz még mindig erősen szlovenszkói magyar, illetve tágabb körben keleteurópai viszonyokra vonatkoztatva azt. ) De ezzel a közvetlenül adódó élettervet, a kisebbségi magyarság önálló kultúréletének megteremtését és a szlovák-magyar hídszerep betöltését háttérbe szorította és az ezeket természetszerűen hivatásának érző itt élő magyar ifjúság egyetemét többé nem vonyotta és minden kezdeményéze ezentúl arra a anéhány ifjúra szorítkozott, akik a szigorúan marxista tudományosság követésében lépést tudtak tartani.

3. így érkezünk el a szlovenszkói magyar ifjúság lelkifejlődésének harmadik beállítottsági fokához, melyet ifjúsági mozgalmi szempontból lankadás, útvesztés és önmagába való visszahúzódás, illetőleg már meglevő világnézeti síkokon való elhelyezkedés jellemez. Egy hittel szegényebb lett az itt élő magyarság, azzal a hittel, hogy az ifjúság megteremti és új alapokra helyezi az itteni kultúréletet. Amiképpen a Sarló önálló élettervének megvalósítása helyett a világmozgalom dogmatikájába kapcsolódik (igaz, küzd ellene, de persze kilátástalanul) úgy ellensúlyozásképpen a katolikus ifjúság a katolikus akció világmozgalmából meríti erőit (úgyszintén igyekszik számbavenni a szlovenszkói magyar kultúráiét követelményeit). A másfelekezetű vallásos ifjak szintén megteremtik a maguk szervezeteit és a szlovenszkói ifjúsági helyzetkép visszasüllyed a régi minták közé: kibontakozó fiatal erők döngetik, alakítják a keretet, melybe belenőnek és melynek fogyatékosságaiba nem tudnak belenyugodni, azután szépen elcsendesednek, felismerik, hogy a világ nem rohamozható meg és hogy észrevétlenül belenőttek a keretekbe, felnőttekké lettek.
A szlovenszkói magyar ifjúság oly mozgalmas öt esztendeje lélektani szempontból tehát nem más, mint egy a serdülőkori erős küldetésérzetnek megfelelő nemzedék fejlődési szaka. Ez a fejlődés kedvező körülmények között vezet az önmagára-ébredéshez és a 15—22 éves korhatárnak felel meg. Emellett ne felejtsük el azt az előző fejezetben bőven kifejtett megállapításunkat, hogy ebben a fejlődési forrongásban résztvettek a serdülőkorukat a háborúban megélt évjáratok is, melyeknek lelki megállapodása és kialakulása, éppen a háborús pszichózis következtében erősen kitolódott. Rendkívüli viszonyok, katasztrofális élmények megbontják a fejlődés rendjét és a serdülőkorhoz hasonló nyugtalanságot támasztanak idősebb korosztályok lelkében is.
 


 

IV.    Az ifjúsági csoportok kialakulásának lelki rugói.

A serdülő kor lélektanilag legjellemzőbb jegye: az alakuló egyéniség törekvése önállóságra, saját küldetésének és életszerepének felfedezésére, kiépítésére és betöltésére. Láttuk, bogy Szlovenszkón a magyar ifjúságra egész rendkívüli történelmi hivatás nehezedett: nemcsak a maga számára kellett megtalálni a legmegfelelőbb és leghelyesebb élettervet, hanem az egész itt élő magyarság számára kellett úgyszólván önmaga erejéből helyes és járható utat törnie, hogy azon megteremtse a kisebbségi életformát, melyben megmaradhatnak és tovább fejlődhetnek kultúrális értékei. A háború utáni kaotikus időszak pedig már magát az egyéni életterv kialakítását is fölötte megnehezítette és bizony nagy élethitre és kitartásra volt szüksége mindenkinek, aki helyét benne nemcsak meg akarta találni, hanem meg is akarta állni. Hát még ha azonkívül elodázhatatlan és sorsdöntő népi küldetés is várt rá, oiyn feladat, melynek megoldására nem találhatunk irányító példát a múltban, amelyet azonban vállalni kell a jelenben és így tulajdonképpen az útépítők kezdeményezése és törhetetlen munkabírása kellett e rendkívüli szerep sikeres betöltéséhez.

A szlovenszkói ifjúság esetében az történt, hogy a sajátságos körülmények folytán az egész kisebbségi magyar világ jövője lett az alig felserdült ifjúság főgondja és így az oly könnyen bekövetkező elhamarkodott lépések erre a jövőre hatottak ki: a lassanként bontakozó szlovenszkói magyar szellemi életre.

A társadalombanövekedés időszakának jellemző tünete, hogy az alig kialakult fiatal egyéniségek egy-egy ötlet vagy gondolat megvalósítására szívesen társulnak bajtársaikkal: csoportot alkotnak. Nagy László idézett tanulmányában életkorok szerint vizsgálgatja a gyermekek és serdülők titkos egyesületeinek alapszabályait, célkitűzéseit és szellemét, igaz a szexuálitás hatása szempontjából.[21] A különböző csoportok olyan tarka sokféleségét szemlélhetjük itt, hogy döntően bizonyítva látjuk a serdülő ifjúság csoportot alakító kedvét. Persze a praepubertás idejében az ilyen csoportalakulások telve vannak indián romantikával (a „zsiványbecsület“ sem hiányzik bennük), a rabló és katonásdi összekovácsolja a gyermekeket, akik ilyenkor válnak egy-egy térség, ucca, rét törzslakóivá és valóságos kis államot szerveznek ott. Egyik íróbarátom fia Páris külvárosaiban rablóbandát szervezett, mely bizony aztán tényleg meg is lopta a járókelőket. Jellemző, hogy a kis rablóvezér igen értelmes 9 éves fiúcska volt, aki kitűnően rajzolt és pedig látó szemmel, megfigyelte az egyes foglalkozási ágakban dolgozó emberek feltűnő vonásait és arcjátékát, azokat albumokban örökítette meg, úgy hogy Páris összes szervei tipikus képviselőjükkel szerepeltek vázlatfüzeteiben. Ezt a romantikus hajlamot (a nemeslelkű, értelmes, szeretetreméltó rabló, csavargó, stb.), amely a 10—12 évesek csoportalakításait jellemzi és nagyvárosok kültelkein, vagy a társadalmi lerongyolódás légkörében nem ritkán komoly ifjúkori bűnözésekre is vezethet,[22] a tulajdonképeni serdülőkor küszöbén inkább befeléíordulás és elzárkózás váltja fel, a bontakozó lélek felfigyel nyiladozó önmagára, riadtan szemléli az egész valójában végbemenő változást, így önmagával van elfoglalva. Csak amikor egyénisége már kibontakozott, fordul megint a világ: a társak, társadalom felé, nagy hittel és várakozással, hogy azok körében szerep vár rá. Végtelen gazdagnak tűnik fel az ilyen ifjú előtt az emberi szellem birodalma, boldog kíváncsisággal veti rá magát a könyvekre és a lázas önképzés és ezáltal a társadalom szellemi fokának emelése ebben a korban tényleg egyik fő célkitűzése lehet a csoportalakításnak. így a Nagy László által leírt „Marslakók társasága1' (budapesti hetedista és nyolca- dista gimnázisták egyesülete), ilyenformán gondolta el tevékenységét: „Elhatározták, hogy közösen fognak könyveket írni s felvirágoztatják a magyar filozófiai irodalmat, társaikat megjavítják s megnyerik őket filozófiai eszméiknek.11 Ebből is látható, milyen helyesek a modern pedagógiai követelések, melyek a középiskolákban ezen a fokon már önálló szemináriumi munkát, témaválasztást és témaföldolgozást, tehát önálló kutató munkát is szeretnének megvalósítani. [23]

Az iskolában tulajdonképpen minden osztály egy-egy önálló életű és lelkiségé csoportot jelent, csak persze itt nem közös célkitűzés alakította ki azt, hanem a véletlen össze- sodródás egy keretbe kívülről megszabott feladatok betöltésére. De az osztálykeretben is megtörténik, hogy hirtelen valamiféle közös cél lelkesen összetartó kis csoporttá kovácsolja a különben csak a számtanpélda kölcsönadásig és a súgásig szolidáris tanulókat. így pl. egyik nyolcadik osztályunkban, melynek tanulói évek óta az iskolában a szokásos módon, tehát minden különösebb összetartás nélkül folytatták tanulmányaikat: egyszerre csak lázas tevékenységbe kezdtek, látszott, hogy közös titkuk van. A kisvárosi hetilap háromszáz koronás jutalmat írt ki a Keresztszórejtvény- sorozat megfejtői között: a 24 nyolcadista elhatározta, hogy ezt a 300 koronát meg kell szerezniük az évvégi nagy kiadások (tabló, bankett, szegénytanulók maturadíja) enyhítésére és ezért a jelszó: minél több megfejtési szelvényt! Mint a szorgalmas hangyák gyűjtötték erre azokat szülőktől, ismerősöktől. megindult a kollektív munka: az egyik beírta a megfejtéseket, a másik kivágta a szelvényeket, a harmadik szaladt velük a kiadóvállalat ládikájához és mind lesték: a következő számban, vájjon még mindig oly fölényesen vezet-e az „X 24“. Heteken át megszűntek nyolcadik osztály lenni, egy a közös célkitűzés hevében összeforrott csoport voltak, az „X 24“.

Mindezek a csoportalakulások azonban akár komoly tanulmányi elhatározásból, akár pedig csak egy ötletből eredtek, nem jelentenek mozgalmat. Az ifjúsági mozgalmon olyan közös célkitűzésben összeforrott ifjúsági csoportot értünk. melynek tevékenysége nem szorítkozik zártkörben kifejtett munkára, hanem országos méretben, kívülállók megnyerésén és megnevelésén át igyekszik elérni azt az erkölcsi fokot és társadalmi állapotot, melyen emberideálját realizálva láthatná. Az ifjúsági mozgalmaknál is lényeges különbséget kell tennünk olyan mozgalmak között, melyeket készen talál az ifjúság, melybe belép és melyhez mint kész kerethez alkalmazkodik: átveszi annak erkölcsi és eszmei tartalmát (cserkészet) és olyanok között, melyeket történelmi helyzetének parancsoló szava indíttat meg vele. Ez utóbbira ritkán adódik példa: csak olyan helyzetekben, amikor a felnőtt nemzedékek oalamiképpen elvesztik irányító és szervező szerepüket és a magárahagyott szellemi és társadalmi életet csak az ifjúság megmozdulása terelheti új mederbe. Szlovenszkón a világháború és az államfordulat évek hosszú sorára megbénították a minden lelki szállal a háborúelőtti múltban gyökerező felnőtteket, így az életalakítás korába érő ifjúság mindenfelé elhagyott munkaterületeket talált, melyeket természetesen a cselekvés utáni vágyban és a lázas hivatáskeresésben lelkesen megszállt azzal a boldog ifjúi hittel, hogy elgondolásainak minden igaz és szép elvét valóra váltja és így megteremti az új világot.

A szlovenszkói ifjúság lelki önállósulásának folyamatában tehát ifjúsági mozgalomról beszélhetünk. Ennek persze tényezői vannak: ifjúsági sajtó, önképzőkörök, kongresszusok, előadóesték, szóval lázas tevékenység. Ez néhány évre magávalragadta a szlovenszkói ifjúság túlnyomó többségét, még azokat is, akik különben inkább csak mókázó diákok, sportfanatikusok, vagy pedig feltűnés nélkül élik le serdülő éveiket. Általában sokkal nagyobb azoknak a száma, akik komoly célkitűzésű csoportokba nem állnak össze. Szlovenszkón 1925—30 között az arány megfordult és tényleg önálló diákmozgalommá nőtt a bontakozó lelkek tevékenysége, útkeresése és élniakarása, olyan mozgalommá, mely nem meglevő keretekben, megszabott elvek szerint és felnőttek irányítása mellett valósul meg, hanem maga alakítja ki a szükségesnek mutatkozó kereteket, szűri le és hirdeti az élményeiből adódó elveket és mások irányítása helyett maga igyekszik megteremteni a jövő életét. Itt tehát teremtő fejlődésről beszélhetünk, életadottságokból szervesen kibontakozó mozgalomról, önállósuló és úttörő ifjúságról.
 


 

V.    Az ifjúság lelki önállósulásának tényezői.

1.    Ifjúsági mozgalmak.

A felületes szemlélő a szlovenszkói magyar ifjúsági mozgalmakat is könnyen a főiskolásoknál már régi idő óta dívó hagyományos szervezkedésnek és politikai ellenzékieskedésnek kategóriájába sorolhatná. Ha ez így lenne, nem kellene egyebet tennünk, mint sorra megvizsgálni a különböző szlovenszkói magyar főiskolás szervezeteket, azok munka- programját és teljesítményeit, hatását a serdülő ifjúságra, de még nem beszélhetnénk rendkívüli jelenségről. Pedig 1925—29 között a szlovenszkói magyar ifjúság olyan mozgolódását észlelhetjük, amely a maga nemében valóban egyedülálló és az általános lélektan körét, nevezetesen az if júság pszichológiáját új megfigyelésekkel gazdagítja.

Mert mit jelentettek az ifjúsági mozgalmak a háború előtt? Az akadémiai ifjúság hagyományos diákéletét, amelyben sok volt a virtus, az ellenzékieskedés, némi ellenszegülés is az öregek felfogásával szemben, de mindez megmaradt egy-két viharos gyűlés, esetleg tüntetés, mindenesetre azonban az egyesületesdi kereteiben, anélkül, hogy új világszemlélet kialakítására és új életút kiépítésére került volna a sor. Végeredményben teljes volt a kontinuitás a nemzedékek egymásutánjában: az ifjak belenőttek az apák hivatáskörébe és szépen megindultak a már kitaposott ösvényen, az öregek nyomában. A lelki önállósulás akkoriban csak azt jelentette, hogy már átvehették és maguk is betölthették a felnőttek tisztjét.

Egészen mást jelent az önállósulás a háború utáni szlovenszkói ifjúság életében. Itt már nem lehet szó lelki kontinuitásról (vagy legfeljebb a múltat visszaálmodó jámbor vágy formájában), a realitás merőben új helyzet elé állítja a felnövekedő nemzedéket és bizony sehol sincsen kitaposott út. A szlovenszkói magyar ifjúság nem növekedhetik bele ajáinak hivatáskörébe, mert ez a hivatáskor és vele maga a mindennapi élet is közben egész más követelményeket állított fel vele szemben. A szlovenszkói magyar ifjúság fejlődés- történetében már jeleztük ennek a kisebbségi sorsnak körvonalait, most itt csak annak kutatása vár reánk, milyen konkrét mozgalmi célkitűzések és tevékenység formájában igyekezett az itt élő magyar ifjúság a megváltozott életben érvényesülni.

A három felvázolt fejlődési időszaknak [24] megfelelőleg különféleképpen alakult ki a mozgalmak szelleme. Az első időben minden megmozdulásnak egyszerűen reflex-jellege van: lelki védekezést jelent a nagy változással szemben. A vezérlő elv: megnyilatkozni, szóban, írásban, életakaratban, mert mindez élet jelt ad az itt élő magyarságról. Tehát az ifjúsági megmozdulásnak ebben az időben az a naiv elképzelés ad tápot, mely a primitív nacionalizmusnak jellemző jegye: minden érték, ami a nemzet nyelvén, a nemzet formáién jelenik meg, ha különben nem is rejt magában sem új gondolatot, eredeti megfogalmazást, szépséget vagy igazságot. Amiképpen a könyvterjesztés módja ezekben a kezdeti években a százév előtti állapotra emlékeztetett (előfizetési ívek, lelkes könyvterjesztők, akik nem a könyv értékére hivatkoznak, hanem a nemzeti kötelességre, amit a magyar könyv vásárlása jelent), éppenúgy a kultúra értelmezése is legalább egy évszázaddal esett vissza és megint a nemzeti nyelven való megnyilatkozás puszta tényében látta az értékelés kritériumát.

Ez azonban az akkori ifjúságnak csak nemzeti felfogására áll, egyébként kifejezésre törnek benne ugyanazok a megmozduló lelki erők, melyeket a háború utáni nemzedék jellegzetes vonásaiként ismertünk fel. Az ifjúsági mozgalmak ebben az első időszakban részben politikai keretben: a ke- resztényszociálista párt ifjúsági szervezeteiben, részben pedig az új életre éledő cserkészcsapatokban indulnak el. Az előbbiekben, ha felhívásaikat és sajtójukat olvassuk, [25] már észrevehetjük az önállósulási folyamatnak csíráit: a szociálisabb emberideál felé való törekvést. Az utóbbi sem marad meg az angol-száz cserkészet puszta utánzásánál, hanem kezdettől fogva valami megújhodási-vágy féle sugározza be és teszi meghitté légkörét.

Lendületet, első elhatározó lökést a szlovenszkói magyar ifjúság lelki önállósulásának Mécs László Hajnali harangszója ad.[26] Természetszerűen irodalom és költészet a szellemi megdermedés éveiben fokozott jelentőséget nyernek az itteni magyar életben úgy, hogy nem kell csodálkoznunk, ha ez a verskötet prófétai reveláció erejével hatott. Az idősebbek, a modern magyar irodalom ellenzői meglehetős nagy bizalmatlansággal fogadták az új költőt, akinek első szlovenszkói jelentkezése a részben emigráns „Tűz“ folyóiratban történt, gondolataiban pedig félreismerhetetlenül megnyilatkozott az Ady-élmény és szófűzései igen merészek voltak. De az ifjúság legértékesebb részének lelkivilágát ez a verskötet maradék nélkül kifejezte. Ez az ifjúság érezte, hogy nem konferenciák és manifesztációk, hanem az egyszerű cselekedetekben életté váló igazabb emberség hozhat megváltást. Ezekben a költeményekben megvan a krisztusi szeretet, a gyermeki őszinteség, a békevágy és a mindenki számára egyformán hozzáférhető jóság, sőt már konkrét biztosítás is, hogy a szlovákok felé meg kell találni a testvériesülés egyetlen helyes útját:

Tánc feszüljön a harangban: hajnalember sziromtánca,
Mely magyar lányt szlovák fiút testvér-táncba penderít.


A magyar ifjúság további élményei ebben az időszakban szintén csak irodalmi síkon adódnak. A szigorú határzár folytán itt ritkává lett új magyar könyv nagyobb és egységesebb hatást gyakorol az itt élő magyar ifjúságra. így olvassák egész Szlovenszkón várakozó lélekkel Farkas Gyula kiadványait, az első szlovenszkói magyar könyveket és ebben a lelki atmoszférában régi költők szava is irányító erővé dagad. Farkas Gyula „Vörösmarty, az ember“ füzete például valósággal indító hatással van az itteni magyar ifjúságra.[27] A nagy magyar költő két sora mintha tömören összefoglalná az öntudatra ébredő, itteni serdülők kialakulóban levő élettervét:

Legyen minden magyar utód
Különb ember, mint apja volt.


A kisebbségi életet élő nemzetek igazi erejét élesztgeti ez a szellem: nem számokban és nem hatalomban, nem fényben és nem manifesztációkban, hanem elmélyülő igazi emberségben kell megtalálniok életük lényegét.

Ilyesfajta lelki ébredezés közepette indulnak meg a szlovenszkói ifjúsági mozgalmak lázas évei. 1925-ben megalakul a Makk, az egyetemi ifjúság szervezete és a Szent György Kör, főiskolai cserkészcsoport, mely ezentúl kovásza lesz az ideológiai kialakulásnak. Már jellemzett szédületes fejlődésben egymást követik regősjárás, népi kultúra, középeurópai konfederáció, szociálizmus, mintha csak az lenne ennek az ifjúsági megmozdulásnak igazi értelme, hogy a kisebbségi magyarság életében felvesse az egykorú emberiség, vagy legalább is Európa minden eszmeáramlatát, hogy így kis népének jövőjét bekapcsolja a világ áramkörébe.

Ezt a mozgalmat szemügyre kell vennünk, mert benne teljesedik legmerészebben a szlovenszkói magyar ifjúság lelki önállósulása. Tulajdonképpen csak kevesen alkotják úgy, hogy mozgalmi életük széleskörre kiható sugárzása inkább csak érdeklődőkre és lelkesedőkre szorítkozik, mint aktív résztvevőkre. Elég találó, a Sarló elakadásakor Keszler-Balogh Edgárnak szegezett vád: „Nyolc éven át mindig ugyanazt a húsz fiút szervezte!" Számbelileg kevesen voltak, de a mozgalomban érvényesülő lelki tényezők annál tanulságosabbak.
Kik alkotják a Szent György Kör, majd regősmozgalom. végül a Sarló élcsapatát? Két egymástól jól megkülönböztethető csoport: pozsonyi középosztálybeli serdülők és na- gyobbára újvári fiúk, akik a magyar földműves nép közelségéből kapcsolódnak a felmerülő kultúrhivatás körébe. Ez a jelenség sokat megmagyaráz. Kétségtelen, hogy még a legideálisabb eszmékért megmozduló ifjúságot is társadalmi helyzetének nyomása segíti elhatározó lépésekhez. Mert hisz az ember társaslény és a serdülőkorban nemcsak az egyéni világ bontakozik ki, hanem megindul a törekvés is arra, hogy a felfedezett ént a lehető legnagyobb összhangba hozzuk a kisebb, vagy nagyobb közösség, a társadalom életével. Közép- osztálybeli szlovenszkói magyar serdülők, öt-hat évvel a világháború kilobbanása után, egyrészt magukban érzik a vágyat új emberség után, formálgatják a hivatásuknak megfelelő élettervet az új helyzetbe került magyarság számára, másrészt azonban észreveszik a súlyosbodó nyomást is, melyet az új államfordulat nyomán bekövetkező megváltozott viszonyok életkörükre gyakorolnak. A háborúelőtti Felvidéken ugyanis a magyar kultúrhordozó elem: a középosztály volt, a városok tisztviselőkara, míg a magyar lakosság zöme: földműves emberek, röghöz kötött nép. A városok középosztálybeli magyar lakosainak kultúrája nem a talajból, tájból merített erők alkotó játéka volt, hanem Budapest közpouti kultúrtermelésének gyenge visszfénye. Nem önálló fény- és hőforrás, kultúrteremtő erő. Ebből az következik, hogy az államfordulat után ez a városi magyarság tanácstalanul, tétovázva szemléli életének gyökeres megváltozását, kiszorul eddigi vezetőszerepéhői, társadalmilag és gazdaságilag legyengül, számbelileg megfogy (hisz széles rétegei az első nehézségek láttára feladták pozíciójukat és átköltöztek Magyar- országba), ami által hova-tovább nyilvánvalóvá lesz, hogy még a meglevő kultúrfokot is csak üggyel-bajjal fogja megvédhetni, de semmiesetre sem fogja továbbfejleszteni. [28]

Az ilyen helyzetbe jutott magyar középosztálynak serdülő fiaiban persze megszólal az életösztön és hamarosan rátapint az egyetlen megoldásra: a szlovenszkói magyarság életének és kultúrájának a földműves osztály összességéből kell erőt meríteni, onnan kell alkotó munkásainak ritkuló sorát kiegészíteni. A városi fiúkat mindenekelőtt a cserkészet hozza közelebb a falu népéhez: táborozásaikkor érintkezésbe lépnek egyszerű fiaival. A Szent György Kör nem tesz egyebet, mint programjával ezt a falu felé fordulást vezető elvvé emeli: a szlovenszkói magyar cserkészet sajátságos hivatását jelöli ki. Ennek a küldetésérzetnek igazolását látja Szabó Dezső gondolataiban, aki üzenetében [29] figyelmezteti is az ifjú útkeresőket arra, hogy a magyar kultúr- munka „megszervezése a magyar falun nyugvó magyar demokrácia jegyében történjék". Művei mellett Móricz Zsig- mond regényei lesznek az ifjúság kedvenc olvasmányaivá, mert hisz a serdülők előszeretettel élik meg szellemi síkon (irodalomban) merész elgondolásaik legalább képletes valóra- válását. Addig is, míg az életben összeismerkedhetnek a paraszttal, e nagy írók regényein át közelednek az igazi faluhoz. Innen Szabó Dezső és Móricz Zsigmond ideológiai vezérszerepe az ifjúsági megmozdulás legkezdetén. A harmadik irodalmi csillag a tájékozódó ifjúság egén: Ady Endre. Ő, sötétlátású próféciáival, a háborúelőtti világ mulasztásait, kelevényeit sejtteti meg velük és a dunai népek összefogásának gondolatát erősíti meg bennük.

A városi fiúknak ez a lassan tudatosodó felismerése és irodalmi élménye természetesen élénk visszhangra és megértésre talál a legnagyobb szlovenszkói magyar parasztváros ifjúságában, Érsekújvárott. Ha az előbbieknél ez a föld- erői-felé-fordulás az életösztön lökése volt, hogy kimentse őket hanyatló osztálykeretükből, úgy az utóbbiaknál több ennél: sokáig parlagon hevert képességek boldog felszabadulása és előretörése, alkotó kultúrmisszióba feszülése. Nálunk az irodalmi élmény még mélyebbrehatoló: saját környezetük megfejtését jelenti.

A Szent György' Kör ifjúsági mozgalmában többet kell látnunk, mint szervezkedést kultúrfeladatok elvégzésére. Általa és különösen későbbi fejlődési fázisával, a regősmozgalommal életfolyamat indul meg, az itteni magyar értelmiség demokratizálódása. Ezen ne politikai jelszavak és célkitűzések hódítását értsük, mely végre is csak felületi jelenség lenne, hanem az eddigi kultúrhordozó rétegnek, a középosz-
2") Szabó Dezső levele a szlovenszkói magyar ifjúsághoz. A Mi Lapunk. VIII. évf. 6. sz. 143. o.
tálynak lassú átitatódását népközelségből, paraszti sorból vagy legalább is környezetből, az értelmiség körébe növekedett fiatal erőkkel. A szlovenszkói magyar középiskolák ifjúságának nagy százaléka falusi, parasztszármazású, ezek mind nagyobb számban kerülnek az egyetemre is és megváltoztatják az akadémikusvilág képét. Valóban újarcú magyarság veszi át kultúrkiildetését és a beléje vetett hitet, mely megjelenése éveiben általános volt a szlovenszkói magyar ifjúság körében, a legkifejezőbben Győri/ Dezső öntötte szavakba:

„Minden reményünk a falu és a parasztnak keresztelt különös emberek: a gazdák, házanépük s a földtúró munkások." [30]

A regősmozgalom, a falujárás valóban korparancs lehetett, mert igen népszerűvé lett és sok középiskolás diák várta nehéz szívvel a szünidőt, hogy vándorolhasson, népművészeti kincseket gyűjtsön és megérdemelje a „regős“ előnevet. Egykét évig valóban egyetlen irányú kultúrmunkában látszott is egyesülni a szlovenszkói magyar ifjúság, legalább annak közéleti szerepre is jelentkező része. Ez az egység azért volt még lehetséges, mert a regősjárás programját bele lehetett illeszteni a cserkészkeretbe, sőt annak jellegzetes szlovenszkói magyar formájaként értelmezni is.

Az egység azonban hamarosan megbomlik, amikor a gombaszögi tábor (1928 nyarán) és nyomában a Vetés rendszerezi az új eszmei alapot és konkrétizálja a célkitűzéseket. Amikor Keszler-Balogh Edgár, miután már 1928 januárjában kijelentette, hogy az ifjúsági mozgalom „cserkészete nem nevelési rendszer többé, hanem életvállalkozás [31] irányelveit tömören a következőkben összegezi: „meg kell szervezni célszerűen differenciálva a gyári- és a földmunkásság, a kisiparosság és a kisgazdatársadalom öncélú ifjúsági mozgalmait. A tömegek osztálypedagógiáját egy új szociális életszemléletű magyar értelmiség kialakításával kell egységes munkaközösségé egészíteni".[32] Ezekkel a célkitűzésekkel nyilvánvalóvá válik, hogy a Sarló néven továbbhaladó ifjúság mozgalmában már nemcsak önnevelést, önképzést, tehát öntevékenységet lát és érvényesít, hanem új utakra szándékszik vezetni a magyarságot is. Az előbbi utóvégre csak a helyes pedagógia alapelve, melynek valóraváltása néha kényelmetlen és nyugtalanító lehet a tapasztalataikra hivatkozó felnőttek szemében, de azért nem tagadhatják meg az ifjúságtól. Az utóbbi azonban fölforgató vállalkozás, új utakra kalandozás: az önállósulásnak olyan foka, melyben veszedelmet látnak a kitaposott út hívei. A szlovenszkói ifjúság ekkor tehát nyíltan is két táborra szakad, az örök két ellen- tényezőre: az újítók és a régihezragaszkodók táborára.

A Sarló konkrétizálódott célkitűzései olyanok, amelyek mindenekelőtt a társadalom összetételének ismeretét tételezik fel. Ezért ennek az ifjúsági mozgalomnak tagjai az eddigi irodalmi síkról a szociológia területére helyezik át szellemi ténykedésüket. A gyárimunkások és a falusi zsellérek helyzetének tanulmányozása azután megismerteti őket a muskásmozgalommal, mellyel csakhamar közelebbi vonatkozásba kerülnek. A falujárás és a falu fiaihoz való közeledés mellett lassanként felmerül az ifjúmunkásokkal való kapcsolat felvételének szükségessége és mindez sietteti a Sarló szociálista világszemléletének kialakulását. Kedvezően befolyásolja ezt az a hullám, mely annakidején mind szélesebbre táguló gyűrűkben Szovjetoroszország felé és az ötéves terv vállalkozására irányítja az európai értelmiség figyelmét, valamint agazdasági válság súlyosbodása is, mely új pszichózist jelent: a forradalmi változtatás szükségességének pszichózisát. Mindez kellőképen magyarázza a Sarló gyors balratolódását és a forradalmi munkásmozgalomhoz való közeledését. Ezzel azonban fokról-fokra feladja életképes szlovenszkói magyar kultúrprogramjának lehetőségeit, mert nyílt harcba kerül a fennálló társadalommal és jövő munkakörét egyetlen kártyára, a világforradalom bekövetkezésére teszi fel. Pedig még marxista hitvallásának pillanatában (1931. évi Sarló-kongresszus) is telve van a szlovenszkói magyar kultúrvilág legégetőbb gondjaival és megfelelő szakcsoportok felállítását tervezi, hogy megteremtse végre az itteni kultúréletet.[33] Találóan jegyzi meg Narancsik Imre, hogy „még ez a mozgalom is megtartja (marxista állásfoglalása mellett) magyar jellegét, mikor így fogja fel a Sarló fejlődési vonalát: „Az újarcú magyaroktól a magyar szociálistákig.[34] Sőt, valójában csak az itteni magyar kisebbségi élet megszervezése és az ittélő magyar nép boldogulása feküdt szivén és ezt vélte szolgálni forradalmi világnézetével is. Még utoljára jellemzően serdülőkori féktelenséget árul el azzal, hogy munkakörét úgy szabja meg, mintha a világ- forradalom néhány hét múlva bekövetkeznék és utána rögtön megindulhatna a szociálista magyar kultúra felépítése. Természetesen ezt a lényegében naiv elképzelést meghazudtolta a kérlelhetetlen valóság, mely működését megbénította úgy, hogy egyik napról a másikra, mint ifjúsági mozgalom, kiszorult a szlovenszkói magyar életből.

így azután el is érkezünk a fejlődéstörténet harmadik fázisának megfelelő ifjúsági mozgalmakhoz, melyeket az eddigi szabadjára engedett önállósulási folyamat helyett már meglevő nagy világáramlatokba, vagy legalább is magyar törekvésekbe való beekaplcsoldóás jellemez és amelyeket ezért irányított ifjúsági mozgalomnak nevezhetünk. A Prohászka Körök a neokatolicizmus eszmevilágát propagálják ifjúságunk körében, de amellett programjukba iktatják a kisebbségi kultúrkérdések megoldását és a kisebbségi kultúrmunka megszervezését is, persze mindig szigorúan katolikus alapon. Ez a felekezeti beállítottság a protestáns ifjúságot is megfelelő mozgalmi keretek kiépítésére ösztönzi. Az Ifjú Reformátusok missziós tudatot merítenek abból a régi kálvinista meggyőződésből, hogy egyházuk mindig a leggyökeresebb magyar néprétegek gyülekezete volt és így reformációs szellemében a magyar néplélek híven tükröződik. [35] Végül a Munkaközösség kísérlet volt arra, hogy a tizenkettedik órában a szlovenszkói magyarság kultúrális egységét megteremtse és kultúrvédelmét megszervezze. Annyira a differenciált világnézetek légkörében vállalkozik azonban erre, hogy minden kezdeményezése eleve meghiúsul. A Széchenyi Reformmozgalom programja és eszmevilága vérszegény tevékenységéről még most — létezése első hónapjaiban — nem írhatunk.

Igen érdekes megfigyelést jelent, hogy míg a regősmozgalom a tulajdonképeni serdülők, tehát a középiskolások körében is élénk visszhangra talál úgy, hogy célkitűzéseiket magukévá teszik, vándorlásaikon részt vesznek, addig későbbi mozgalmak, a szociálistává lett Sarlót is beleértve, alig érintik már közelebbről őket. A középiskolás ifjúság így kikapcsolódik minden mozgalomból, sőt érdeklődése ilyen irányban lassanként teljesen elapad, általában szellemi beállítottsága alábbhogy, alig terjed egy-két komoly könyv erejéig, különben helyét elfoglalja a sport, a diákkompániák, életmódja tehát közeledik a hajdani diákélet szintjéhez, azzal a különbséggel, hogy mind nagyobb lesz azok száma, akik nem vehetnek részt benne, akiket leköt a megélhetésért, az övéi eltartásáért folytatott keserves harc. Valóságos néma és láthatatlan hősök élnek a zajos, vidám diákseregek tömegében, nem tűnnek fel, legfeljebb hallgatagabbak és sápadtab- bak: fiatalságuk számukra nem az iskola, a vidám diáktársak és mókák és némi tanulás színes filmszalagja, hanem mindennapos kemény munka a kenyérért.

A szlovenszkói magyar diákmozgalmak elakadása igazolja azt a feltevésünket, hogy a serdülő ifjúság ilyenméretű, mintegy közéleti tevékenységig fokozódó és új életformát ígérő önállósulási törekvése, tulajdonképpen rendkívüli jelenség, csak a szlovenszkói magyar élet kialakulatlanságának következménye volt. A normális serdülőkori fejlődés képe mást mutat. Mozgolódás, újatakarás, forradalmi javítószándék minden serdülőben előbb-utóbb felüti fejét. „Konfliktusba kerül a serdülő ifjú az igazságszolgáltatással, a köz- igazgatással, a gazdasági berendezkedésünkkel, a társadalmi, erkölcsi felfogásokkal, az egész kultúrális életünkkel" mondja a nevelő-orvosi megfigyelés is, [35*] de nem a serdülőkor lel- kületének képessége az, hogy ezt a sok elégedetlenséget mozgalommá tömörítse és így megszervezve tényleg társadalomalakító tényezővé tegye. Ehhez túlságosan leköti még saját egyéniségének élettervet kovácsoló benső alakulása úgy, hogy a forradalmi szerep tulajdonképpen a mér meglettebb ifjúságnak, a főiskolásoknak jut osztályrészül. Ők rendesen a különféle életkeretek erjesztői, ők hozzák forrásba a már- már leülepedő és elposhadó társadalmi és kultúrális életet, de nekik is csak ritkán, kizárólag nagy történelmi fordulók feszültségében sikerül tényleg meg is változtatni azt a társadalmat és életet, melyet annyira elítélnek. A fejlődés nem tűr ugrásokat. Ha mégis történnek ilyenek, helyrebillenti a megrázkódást. Az ifjúság örök lázadására érvényes Friedrich Hebbel, nagy német drámaíró szava: Das höchste Lebensge- setz für Staaten und Individuen ist das Gesetz sich zu be- haupten. Ist noch so viel Kraft in dér altén Form, dass sie dér neuen Widerstand leisten kann, so ist gewiss nicht soviel Kraft in dér neuen Form, dass sie nach Zerbrechen des altén allé Elemente, die zu umfassen sind, auch umfassen kann.[36]

Egyéni lelkifejlődés, mozgalmak kialakulása és szétszóródása az élet kérlelhetetlen törvényszerűségével szüntelenül formálják a társadalmi és kultúrális kereteket és tartalmat.
A rövidlátók számára a szlovenszkói magyar diákmozgalmak viharos évei, mint önállósulási folyamat, merész kaland voltak csupán, valójában gazdag eszmevilágukkal, újszerű ösztönzéseikkel és főleg találó helyzetfelismerésükkel, alapvető munkát jelentettek, melyet még azok is állandóan igénybevesznek, akik bennük elejétől kezdve csak veszedelmet és rontást láttak. [37]

Ifjúsági mozgalmak természetüknél fogva előbb-utóbb önmagukban feloldódnak, mert hisz tagjaik gyors fejlődési folyamatban érnek meg az életre és cselekvésre. De nagy jelentőségük éppen az, hogy szabadon csapong még az újat- akarás képzelete bennük és függetlenül mindenkitől, merik javasolni, amit jónak és szükségesnek tartanak. így lendítenek az egymásra következő felnövekedő nemzedékek, mindegyik a maga forrongási időszakában, újból és újból az emberi fejlődés öreg kerekén és így fontos szerepet töltenek be éppen lázasan alakuló ifjúságukkal.

2.    Ifjúsági sajtó.

Az ifjúság lelki önállósulásának mindenkori hatásos tényezője az ifjúsági sajtó. Természetes, mindjárt meg kell állapítanunk, hogy ifjúsági sajtón ilyen vonatkozásban csak olyan írott vagy nyomtatott termékeket értünk, melyben az ifjúság maga is szóhoz jut. Mert azok a folyóiratok, melyeket felnőttek írnak az ifjúság számára, ha jól vannak szerkesztve, igen sok jellem- és értelemképző értéket képviselhetnek, de a lelki önállósulást legfeljebb közvetve szolgálhatják. öntevékenység nélkül önállósulás elképzelhetetlen. A. tapasztalat azonban azt mutatja, hogy csak serdülő ifjak által irányított sajtó sem felel meg küldetésének. így a legideálisabb sajtót felnőtt szakemberek, írók, tanárok, pedagógusok okos együttműködése teremtheti csak meg a serdülő ifósággal.

Az ifjúsági sajtó kérdésének fejtegetésénél, nyomatékosan rá kell mutatnunk, mennyire fontos itt a korokszerinti lélektani differenciálás. Amiképpen a modern pedagógia pszichológiai kutatásaira támaszkodva, a tantervet életkorok követelményeihez méri36) és azok szerint szabja meg metodikáját is, úgy az ifjúsági lapnak is alkalmazkodnia kell a fejlődés időszakának lelkületi képéhez, mert csak így szólhat eredményesen a megfelelő korú ifjúsághoz.

Legalább háromféle ifjúsági lapnak kellene tehát lenni gyermeklapnak, kisdiáklapnak és serdülők lapjának. Minket tanulmányunk tárgyánál fogva, csak ez utóbbi foglalkoztathat itt.

Ha Spranger serdülőkori fázisait vesszük alapul, akkor az ifjúsági lap követelményeit ilyenformán fogalmazhatnók meg. 

1. Az én lassú kialakulásának megfelelnek olyan lelki élmények, melyek az ember életmisztikumába világítanak be: az ifjúsági lapból tehát nem szabad hiányozniok olyan lelki megnyilatkozásoknak (akár nagy emberek életéből merítve, akár novellába, regénybe rejtve, vagy az elmélyedő líra termékeiben tükrözve), amelyek az ember önmaga-keresését, az élet és a mindenség értelmén és keletkezésén való; töprengését árulják el. A nyiladozó kis kozmikus lénynek — ami minden serdülő — mély vallásosság felel meg, de ennek semmiesetre sem szabad konkrét dogmákba és szertartásokba kényszerített hitvallásnak lenne, mert különben a lényegében panteisztikus serdülőben feltétlenül dacos ellenállásra, elkeseredett tagadásra talál, amit a serdülő kor vallási krízisei kifejezően mutatnak. Nem hiába követel Spranger „religiöse Schonzeit“-ként jelölt türelmi időt ilyenkor az ifjúsággal szemben, öntevékenységi síkon, ennek az időszaknak: serdülőkori költészet, elmélkedés, világmegfejtés felelnek meg, tehát ha ezt a lelkületet híven kifejezik, erősen szubjektív ifjúsági irodalmi termékeknek kell helyet adni a folyóiratban, mert egy-egy ilyen mélyebben járó serdülő kortársai lelki életét tükrözi és ebben a korban, az én rejtélyeivel szemben, semmi sem esik jobban, mint az a felfedezés,, hogy másban is hasonló titkok feszengnek.

2. Az életterv lassú kialakulásának — gazdag, tágkörű élményanyag felel meg, mint szellemi táplálék. Ezért az ifjúsági lapnak korszerűnek kell lennie. Mindenről tájékoznia kell az ifjút, ami az emberiség életében és kultúrájában fontos, jövőtalkotó esemény, mert azok számbavételével módosul az életterv. Az ifjúsági lapnak gazdagabbnak, sokoldalúbbnak kell lennie, mint a felnőttek lapjainak, amiképpen az ifjúság érdeklődése is élénkebb, mindenre kiterjedő. Az ifjúsági lapnak nagyon élénknek kell lennie, szerkesztőinek úgy kell forgatniok figyelő szemüket jobbra-balra, mint abogy az élettel ismerkedő serdülő ifjú csodálkozó szeme ugrál, ön- tevékenységre talán itt jut legkevesebb lehetőség: itt adódik kimeríthetetlen munkaterület a felnőttek, szakemberek, írók. tanárok számára.

3.    Az egyes éle tsíkokba való belenővekedésnek.... a másik oldalon, mint követelmény, életközelség felel meg. A serdülő ifjúság elől nem szabad elzárni a társadalmi és a kultúrális élet egyidejű áramlását, engedni kell, hadd figyelhesse, ismerje meg őket és nyugodtan fejtse ki, vitassa meg róla nézeteit. Itt lesz tehát az ifjúsági sajtó valóban az ifjúságé, a szabad véleménynyilvánítás, vita és eszmei harc lehetőségével, ami mind a lelki önállósulást szolgálja. Ezen a téren kevés szerep jut az együttműködő felnőtteknek: csak némi észrevétlen ellenőrzés, hogy a viták és problémafejtegetések ne sodródjanak olyan területre, amelyen az ifjúság helyzeténél fogva már nem tud eligazodni.
Az ilyen módon a serdülő kor fejlődési fázisaira felépített ifjúsági sajtó felnőttek és ifjúság együttműködésének terméke és tényleg eredményesen és minden számával él- ménytjelentőn tölti be hivatását. Ennek az ifjúsági sajtó normának nézőszögén át jellemezhetjük és értékelhetjük most már konkrét esetünkben a szlovenszkói magyar ifjúsági sajtót is. [38]

Az előbbi fejezetben ismertetett ifjúsági mozgalmak nem maradhattak hatás nélkül e sajtó fejlődésére úgy. hogy az egyes fejlődéstörténeti fázisoknak megfelelőleg különböző sajátos jelenségek kisérik útját.

Az első időszakban a folyóiratokban való hiány gombamódra termelte az újságokat, folyóiratokat. Még serdülő ifjak is önálló vállalkozásokba kezdtek: nyomtatott folyóiratokat adtak ki a „magyar szépirodalom^ ápolására [39] úgy. hogy ezek a termékek tulajdonképpen fiatalkorú szerkesztők felnőttek irodalmi tevékenységét majmoló kísérletei és mint ilyenek ifjúságtanulmányi szempontból érdektelenek. Nem ifjúsági sajtót képviselnek. Tisztára az a rendkívüli helyzet hozta őket létre, hogy az államfordulat folytán, a kezdeti években Magyarországról nem jöhettek be sajtótermékek, így a serdülők is segítettek itt teremteni önálló újságokat.
Annál érdekesebb a hosszú éveken át egyetlen if júsági- és cserkészujság, az „A Mi Lapunk“ tizennégyéves története. Ezt a kis lapot Scherer Lajos losonci tanár alapította és szerkesztette, kezdetben teljesen a hagyományos ifjúsági lap- sablón szerint. De a felélénkülő ifjúsági mozgalmakkal az A Mi Lapunk kitűnő lehetőségnek mutatkozott a mozgalmi megnyilatkozásra is és így a fiatal nemzedék egész, már jellemzett eszmei kialakulását híven tükrözik e folyóiratnak 1925—32. évfolyamai. Scherer Lajos bámulatos érzékkel megsejtette, hogy a lapjába írogató ifjakban jövőrekiható gondok és tervek feszengnek, teret adott nekik és az A Mi Lapunk néhány éven át nagyon megközelítette az ifjúsági sajtó fentebb körülírt ideálját. Megvolt benne az „én kialakulását4' tükröző ifjú líra, a gazdag élményanyag: tudósítás a kul- túrális és társadalmi történések minden vonaláról, részben kitűnő szakemberek és írók tollából (népművészeti téren: Solymossy Sándor dr., Győrffy István dr., a szlovenszkói Tichy Kálmán, Kodály Zoltán, Bartók Béla, amagyar irodalom köréből: Móricz Zsigmond állandóan, Szabó Dezső, Ko- dolányi János, Erdélyi József, Illyés Gyula és az összes szlo- venszkói magyar írók és költők) és megvolt az ifjúság életsíkokban való felvonulásának korlátlan szellemi lehetősége, amit bizonyít az a sok termékeny könyv- és folyóirat-vita, társadalmi és kultúrális szervezeti kérdés, mely e lap hasábjain az ifjúságot foglalkoztatta. Kitűnőek és felette pedagógiaiak voltak kezdetben pályázatai, melyek nem irodalmi szárnypróbálgatásra, hanem konkrét feladatok megoldására szólították fel az ifjúságot, pl. népművészeti gyűjtésre és megfigyelésekre, társadalmi helyzettanulmányra, környezet- tanulmányra stb.

A szépen fejlődő A Mi Lapunk további története lélektani szempontból igen érdekes mozzanatokat rejt magában. A folyóirat ugyanis a már jellemzett önállósulási folyamat következtében az évek folyamán annyira összeforrott az útkereső serdülők említett élcsapatával, hogy ennek minden mozgalmi lépése, sőt puszta tervezgetése és program-mani- fesztációja (pedig ez utóbbi erős oldala a forrongó ifjúságnak) megéreződött a folyóiratban. így az önállósuló ifjúsági csoport fejlődését a lap hasábjain lehet követni akkor is, amikor a mozgalom tagjai már a főiskolákon vannak és mind jobban elvesztik kapcsolatukat középiskolás társaikkal. A főiskolás élet szabad vitákhoz és eszmefeltevésekhez szokott lendületével aztán a középiskolás serdülőknek szánt folyóirat hasábjain nem egy olyan megnyilatkozást helyeznek el, mely a kötött iskolai keretekben élő ifjúság lelki egyensúlyát felkavarja anélkül, hogy a legcsekélyebb útmutatást is adná neki a felvett eszmék helyes értelmezése és mindennapi életükbe való beépítésére.

Így amikor a Sarló elérkezik a szociálizmushoz, egyszerre ebben a szellemben akarja a lapot befolyásolni, megfeledkezve arról, milyen bonyolult, sokoldalú lelkifejlődés jelezte saját útját az „újarcú magyaroktól a szociálista magyarokig" és figyelemre sem méltatva azt a körülményt, hogy a folyóirat serdülőknek szól, akik még nem alakították ki élettervüket, akikben az élet ébredés kozmikus határtalanság-vágya él és így nem viselheti el mindennek társadalomtudományi síkra való leegyszerűsítését. így azután az oly ideálisan fejlődő ifjúsági folyóirat benső egyensúlya megbillen, felemássá lett, egyrészt megőrizte és továbbfejlesztette a fentebb említett pozitív értékeit, másrészt pedig, engedve a Sarló befolyásának, határozott ideológiai irányt kezdett venni: szociálista folyóirattá látszott fejlődni. Ennek az eszmei vívódásnak kellősközepén azután meg is szűnt, mert közben megnőtt azoknak tábora, akik önállósuló szellemétől féltették a szlovensz- kói magyar ifjúságot.

Ez a tábor: a szlovenszkói magyar katolicizmus új ön- tudatraébredő szellemiségéből nőtt mind aktívabb csoporttá. 1929-ben indítja meg ifjúsági folyóiratát, a Tábortüz-et, mely hivatalos cserkészlap is egyúttal és Bíró Lucián, komáromi bencéstanár a lelke. A komáromi bencésgimnázium a köztársaság egyetlen magyar katolikus gimnáziuma (általában egyetlen magyar klasszikus gimnáziuma), így érthető, hogy7 a katolikus szellemű ifjúságirányítás középpontjává lesz. Az ifjúság lelki önállósulásának szempontjából nem mondhatunk sokat az itt szerkesztett Tábortűz-ről, mely a hagyományos ifjúsági lap-sablónt veszi át és természetszerűen nem lehet tartalmilag és formailag olyan fokon, mint a sokkal nagyobb olvasótáborral rendelkező magyarországi testvér- lapjai. Az életközelség elve túlságosan háttérbe szorul benne, igaz, hogy egyszerre kell kielégítenie két olvasótábort: a kisdiákvilágot (melynek a Szivárvány gyermekujság már túlhaladott szellemi táplálék) és a serdülőkorú ifjúságot. E kettő között pedig nagyon nagy fejlődési távolság van, talán a legnagyobb, ami két emberkor között egyáltalában adódhatik. így aztán nehéz is találó kritikai mértékkel közeledni Szlo- venszkó ezidőszerinti egyetlen ifjúsági lapjához. Az azonban kétségtelenül megállapítható, hogy sokkal tartalmasabbnak, élénkebbnek és szlóvenszkóibbnak kellene lennie ahhoz, hogy az ifjúságnak tényleg gazdag élményanyagot nyújthasson, így a felsőbb osztályok katolikus ifjúságát sokkal közelebbről érinti a főiskolások ifjú-katolikus folyóirata, a már említet Űj Élet, a protestáns serdülőket meg a Református Élet, ami által a felnövekedő ifjúság felekezeti megoszlása és világnézeti színeződése fokozódik. Igaz, hogy a lezajlott ifjúsági mozgalmakkal, a serdülők ilyenirányú érdeklődése erősen megcsappant és az ifjúsági folyóiratok ügye is háttérbe szorult.

Történt ugyan még egy folyóiratteremtő kisérlet a magukat haladó fiataloknak nevező losonci középiskolások részéről, akik 1932 őszén kérdésfelvető füzeteket adtak ki „Középiskolások, ahogy ők látják a helyzetüket14 címen. Ebben a füzetben néhány, az ifjúságot érdeklő kérdés szerepel (iskola, önképzőkör, ifjúsági mozgalom, folyóirat stb.) azzal a leplezetlen szándékkal, hogy általuk felélénküljön ismét a szlovenszkói ifjúsági mozgalom és öntevékeny szellemi fejlődés induljon meg. Ezt lenne hivatva szolgálni, az 1933-ban megjelenőd de csak néhány számot megérő Indulás is. Ez az időszaki folyóirat azért érdekes, mert tényleg csak ifjúság szerkeszti. A serdülőkor lélektanának szempontjából azonban veszít jelentőségéből azáltal, hogy megnyilatkozó szellemében nagyon kevés a serdülőkorra jellemző elem: többé-ke- vésbé kész nézetek, határozott ideológia: a szociáíista álláspont érvényesül benne. Igaz, hogy ez a körülmény is egy nagyon fontos felismeréshez segít bennünket. A háborúutáni ifjúság lelkületének jellemzésénél ugyanis rámutattunk arra a jelenségre, hogy a katasztrofális megrázkódás gyakran kitolta a lelki serdülés határait úgy, hogy még harmincéves serdülőkkel is tömegesen találkozunk, akik vetekednek fiatalabb társaikkal a benső útkeresésben, forrongásban és annak hangoztatásában, hogy új emberré kell lennünk, új világot kell teremtenünk. Ezzel szemben a háborúutáni második évtized küszöbén, mintha az ellenkező jelenség kezdené felütni fejét, a meglepően korán megállapodó és élettervhez alkalmazkodó serdülők száma van emelkedőben. Mintha csak a háborúutáni első évtized túlságosan intenzív benső serdülésébe belefáradt volna az emberiség és lelkileg „megöregedett11 volna és így már nem lenne meg benne a hit és lendület, hogy sikerül új embert és új világot teremteni s ezért az életösztön azt diktálná: minél hamarabb alkalmazkodni kell az adott viszonyokhoz! Ezt a fejlődést még elősegíti a súlyosbodó gazdasági válság, mely konkrétan a kenyérgondot és elhelyezkedési problémát állítja az ifjúság érdeklődésének kellős közepébe, alig adva neki időt eszméken való töprengésre és megfosztva attól a fiatalos lendülettől és hittől, mely a serdülőkor lázadásainak, nagyotakarásainak kiapadhatatlan forrása. Nehezen felbuzduló, komor, gondterhelt lelkűiét rejlik a mai ifjúság bensőjében s azt csak igen gyatrán leplezik mókák, sportszenvedély és ideges táncok.

3. önképzőkörök, ifjúsági egyesületek.

A serdülőkben ébredez a hivatal betöltés és társadalmi szereplés vágya. Idéztük Nagy László tanulmányát, mely a serdülő ifjak titkos társaságainak lélektanával foglalkozik és magunk is rámutattunk, hogy a váratlanul szerephez, jelen- tőséghez-jutásnak milyen döntő befolyása lehet serdülők csoportalakítására vagy mozgalomszervezésére, úgy, hogy lélektanilag a középiskoláinkban hagyományos önképzőkörökre tulajdonképpen a serdülő ifjúság szellemi parlamentjének szerepe várna, fórumot kellene jelenteniük, melyen megnyilatkoznak és megmérkőznek egymással az ébredező szellemi erők és az irányítás megszerzésért küzdenek a különböző csoportok. Nem csodálatos tehát, hogy a szlovenszkói ifjúsági mozgalmak legélénkebb éveiben az önképzőkör kérdése is a fiatalok érdeklődésének gyújtópontjába került és így felkavarták a ráülepedett hagyományos porréteget: az évtizedek óta egy sablon szerint lezajló gyűlések megszokott rendjét és tárgykörét.

Az önképzőkörök gyökeres reformjának kérdése valóban éveken át igen sokat foglalkoztatta a felnövekedő szlovenszkói magyar ifjúságot. A regősmozgalom kialakulásával párhuzamosan az önképzőkör helyesebb értelmezésének vitája folyik az ifjúsági mozgalmakon belül. Az önképzőkörnek ugyanis igen fontos szerepet szánnak. Népi és társadalmi küldetésük betöltésére ezek a lelkes fiatalok igen sokat akarnak tanulni, olyan kérdések mélyére hatolni, melyet nem tanít az iskola, de amelyek még könyvekben is alig találhatók, melyeket egyesegyed ül önmaguk fedhetnek fel. ha látó szemmel körülnéznek és számbaveszik a jelenségeket. Az önképzőkört tehát fórumnak képzelik el, melyen felvethetik majd az őket körülvevő élet kérdéseit és azok megfejtésére közös munkával kereshetik a feleletet.

„A tradicionális önképzőkör megmaradt klasszikus költőink írásformáinak kultusza mellett s nem vette észre, hogy az élet egyre változik, fejlődik körülöttünk.[40] így az önképzőkörök működése mind tartalmatlanabbá, élettelenebbé lett, az ifjúság számára semmiféle élményt, de még szellemi gazdagodást sem jelentett. „Egyszerre lettem cserkész és ön- képzőköri tag. Üj volt mindkettő és régóta vágyódtam mindkettő után. Érdekes azonban, hogy amíg az egyik — a cserkészet — mélyen rányomta átformáló, értékes hatását fiatalságomra, talán egész életemre, addig az önképzőkör teljesen hidegen hagyott, sőt pár hónap múlva a legnagyobb sajnálattal gondoltam ennek a tudákos társaságnak a szócsépha- darására.[41] Íme így nyilatkozik az önképzőkörről egy VlII-ikos diák és valóban ebben a diákintézményben már csak a „becsület" tartja a lelket, egyik nyolcadik osztály sem akarja, hogy akkor szűnjék meg, amikor őrá került a sor a vezetésben, s egy iskola sem akarja, hogy éppen az ő keretén belül ne legyen már önképzőkör. így tengődik ez a jobb sorsra érdemes intézmény tovább.

A diákmozgalmak átmenetileg életet vittek bele, sőt már- már úgy látszott, mintha új korszak kezdődnék az önképzőkörök történetében és azok igen fontos kultúrszerepet kezdenének játszani a szlovenszkói magyar ifjúság életében. A kisebbségi helyzet számos olyan kérdést vet fel, melyekre csak alapos felkészülés, tömegismerés és megvitatás után alakulhat ki a felelet, ennek a munkának szánták állandó színteréül az önképzőkört.

Jellemző, hogy az önképzőkörök reformja máskép jelentkezik a mindinkább nagyvárosnak számító szlovenszkói fővárosban, Pozsonyban, mint a vidéken, nevezetesen Érsek- újvárott, ahonnan az önképzőköri reform-mozgalom kiindult. A nagyvárosi reálgimnázium önképzőköre olyan irányban fejlődik, mint a nagyvárosok különbeni szellemi légköre: a modernizmus jegyében. Életközelsége abból áll, hogy a múlt szellemi áramlatai helyett a jelen intellektuális megmozdulásaira reagál, azaz együtt rezeg az irodalmi és művészeti divattal, a különböző hullámokkal, melyek egy-egy nagyváros olvasóközönségének érdeklődését néhány hónapra magukkal ragadják. A pozsonyi reálgimnázium önképzőkörének elsősorban fel kell magát szabadítania a tradicionális önképzőkör korlátái alól, ez történik meg az ú. n. Ady-harccal, melynek folyamán az ifjúság kivívta a nagy magyar költő számára az őt megillető helyet és hosszú évekre valóságos Adukultuszt teremtett. Ady azonban „új időknek új dalaival" tört be és nyomában megindult a szabad szemlélődés a modern szellemiség birodalmában, úgy, hogy a pozsonyi önképzőkör programján ilyen nevek szerepelnek ezentúl: Tagore, Rodin, Storm, Chaplin, stb. örökké modern szellemóriások mellett, mint Rembrandt, Goethe, szóval világirodalmi távlatok nyílnak. De nemcsak a tárgyköre újhódik meg a pozsonyi reálgimnáziumi önképzőkörnek, hanem a munka metódusa is. Ez utóbbival a modern pedagógia azon felismerése igazolódik be, hogy a serdülő ifjúság szereti a szabad kutatást, a szemináriumi dolgozást. Egy nyolcadik osztályos tanuló így szól társaihoz: „Fiúk, kóstoljatok be a szabad kutatás nagyszerűségébe! Mert ma, fiúk, életünket vagy halálunkat jelenti az, hogy ezen a küzdőtéren megálljuk a helyiin- ket.[42] Íme újból feltűnik a sorsdöntő hivatásnak komoly hangja: ez az ifjúság érzi, hogy a Szlovenszkón élő magyar kultúráiét megőrzése és továbbfejlesztése az ő felkészültségétől függ. Érzi elhivatottságát és készül küldetésének betöltésére.

Ezalatt a faluszerű mezőváros konkrétabban fogalmazza meg az új-önképzőkör szerepét. A modern magyar irodalomnak szintén helyet ad: Ady, Móricz, Szabó Dezső, majd Kassák Lajos itt is a legtöbbet szereplő írók, de a főhangsúly az életvalóság megismerésén van, hogy azt számításba véve szabja meg az új nemzedék élethivatását. Népkultúra, falukérdés, parasztélet az előadások tárgyköre, mely azután még a munkásság helyzetének tanulmányozásával bővül.[43] Éveken át társadalmi kérdések foglalkoztatják itt az ifjúságot.[44] De magát a munkametódust is igyekeznek megreformálni. „Az eddig külsőségekbe fűlt önképzőköri munka helyett végezzünk belső munkát: komoly, becsületes, nyomós munkát! Ne tartsunk csak közgyűléseket, e helyett inkább állítsunk fel 4—5 szakosztályt, irodalmi, történelmi, természettudományi, zenei, regős, munkás és egyéb szakosztályt, vagy ezek helyett másokat, az adott viszonyokhoz megfelelően.[45] Micsoda érett, komoly gondolatok, pedagógiai szempontból is mélyértékű célkitűzések rejlenek e nyolcadikos megnyilatkozásban:  a helyes szlovenszkói kultúrprogram körvonalai rajzolódnak belőle elénk. A megvalósítás terén ugyan nehézségek mutatkoznak. Ügy látszik, az eszmét felvető diák különben szerény optimizmusa („Minden gimnázium van olyan jó talaj, hogy hat lelkes munka vágyó fiút kitermeljen.") valójában túlzott volt, mert a következő évjáratok kezén elsikkad a nagyszerű útmutatás: a szociológiai tanulmány helyett csak szociális frázisok következnek, melyek lassan aláássák a felvetett eszmék hitelét és komolyságát és az önképzőkör visszahull előbbeni tespedésébe.

Az újvári önképzőköri reform nyomán újító kísérletek történnek a szlovenszkói magyar gimnáziumokban mindenütt. A szakosztály-rendszert is bevezetik itt is, ott is, de a fenti szellemben megújhódott munka seholsem tartós és így az önképzőkörök átmeneti fellendülése sem. A reformtörekvések zászlaját még egyszer melengetik a losonci középiskolások, akik ankétot rendeznek az önképzőkör válságáról és hasonló vita-gyűlések rendezésére szólítják fel a társönképzőköröket is. Pozitív követelés csak egy hallatszik ki a sokfajta válaszokból és ez elég jellemző: „az ifjúság fokozott szociológiai kiművelése".[46] Lényegesen azonban ez sem lendít az önképzőkörökön.

Az ankétok általában kedves munkametódusává lesznek az önképzőköröknek. Kassák Lajos munkája nyomán például a pozsonyi reálgimnázium is megrendezi a maga háborús ankét ját: megszólaltatja az ifjúságot a háborúról.[47] Az újvári önképzőkör ismételten körkérdést rendez a munkásság helyzetéről. Általában némi eredménye mégis csak látszott az önképzőköri reformtörekvéseknek: eltűnt a fűzfa-poétásko- dás, a l’art pour l’art irodalmiaskodás és az élet súlyos kérdései vetődtek fel az ifjúság fórumán. Igaz, hogy ez sem tartott soká.
Meg kell emlékeznünk a pozsonyi tanítóképző Móricz Zsígmond-önképzőköréről. melynek első évi működéséről még nyomtatott jelentés is van kezeink között. Ez az önképzőkör tudatosan a fiatal tanító-generáció látókörének kibővítését és a legégetőbb társadalmi és gazdasági kérdéseknek velük való megértetését tűzte ki céljául: „A pozsonyi magyar tanítóképző ifjúsága igyekszik megismerni a valóságot s elsősorban a fejlődés vonalából kiesett magyar falut s lakóit, a magyar föld dolgozó népét: a parasztságot vette analízis alá. Fiatalságunk teljes erejével átérezzük a néprétegek szomorú helyzetét és makacs fáradozással fáradozunk majd az ő szellemi színvonaluk rendszeres emelésén. Elítéljük mindazt, ami nem képes javítani az emberek nyomorúságán."[48] Ilyen szellem nyilatkozott meg ebben az önképzőkörben. mely hivatását abban látta, hogy a fiatal tanítójelöltekben tudatosítja szociális missziójukat. Minden haladás szomorú tragédiája, hogy az itt élő magyarság széles rétegei részéről az ilyen irányú reformtörekvéseket csupa gáncs, megnemértés, vádaskodás érte és bizony a Móricz Zsigmond-Önképzőkör második működési évéről már nem jelenhetett meg olyan tartalmas és tanulságos „értesítő".

Ugyanezen tanítóképző ifjúsága számára pedagógiai szeminárium is alakult, amely azonban szintén inkább csak az elgondolásnál maradt. [49]

Ha az ember ennek a sok egészséges célkitűzésnek és tervkovácsolásnak írásbeli bizonyítékait végigolvassa, el nem tudja képzelni, hogyan maradhatott ennyiben ez az életrevaló kultúrprogram? Hogyan akadhatott el a merész lendületű megújhodási törekvés? Pedig eltekintve attól a sok gáncstól, bizalmatlanságtól és támadástól, mely ezeket a fiatal úttörőket legtisztább szándékaiért is érte, lélektanilag érthető, hogy az ennyire az életkeretek lényegéig hatoló újítások nem valósulhatnak meg egyszerre, hiszen létrejöttükhöz intézményeknek, társadalmi felfogásnak és magának a társadalomnak is gyökeresen meg kell változnia.

De az önképzőkör esetében még más fontos lélektani mozzanat is megnehezíti a szép tervek valóraválását, t. i. a serdülők érdeklődésének problémája. Az önképzőkör munkája akkor lesz eredményes, ha akad olyan témakör, mely szellemileg együtt dolgozó csoporttá képes forrasztani a felsós ifjúságot, mert különben a hallgatóság túlnyomó többségében nem találnak visszhangra a megpendített témák és ezzel a komolytalanságoknak, a dolgok tréfára fordításának és a közismert „önképzőköri formalizmusnak" kedvező légkör alakul ki és minden érdemes törekvés meghiúsul. A serdülők érdeklődésének lélektana olyan terület, amelyen még igen beható kutatásokat kell végeznünk. Az eddigi eredmények alapján is leszögezhetünk annyit, hogy a serdülők túlnyomó többségének nincs kifejezett szakérdeklődése, de viszont igen fogékony a kozmikus, társadalmi és kultúrális élet minden kérdése iránt és érdeklődése okos és helyesen irányított kezelés mellett minden iránt felébreszthető és ébren is tartható.

Sokkal könnyebb a tágabb érdeklődési kört vagy helyesebben az érdeklődés természetét megállapítani a serdülőkben. Megállapítható lesz tehát például az, hogy ez vagy az a serdülő ifjú inkább reális vagy ideális érdeklődésű, praktikus vagy teoretikus hajlamú és ennek megfelelőleg könnyen meg lehet jósolni, milyen kérdések fogják inkább lekötni. Ezért igen helyes a már ismertetett „szakosztályok14 szervezésének gondolata, valamint az az elképzelés, hogy hat lelkes munkavágyó ifjú álljon össze egy-egy ismeretág serényebb művelésére és az önképzőköri közgyűlések csak az egyes szakosztályok összefoglaló beszámolóit nyújtsák és igyekezzenek valami egyesítő kultúrpolitikai irányelvet leszögezni. Sajnos, ezeknek a szakosztályoknak megteremtéséhez egy- egy lelkes vezető egyéniség kell, akiben sok kezdeményezési képességet kell feltételeznünk és a tapasztalás azt mutatja, hogy ilyen középiskoláinkban kevés van és így a különben fogékony serdülők érdeklődését sem sikerül felhívni, még kevésbbé tartósan lekötni, úgy, hogy az önképzőkörök további fejlődésükben még a tradicionális volt önképzőkörök nívója alá is süllyedtek és megreformálásukról már maga az ifjúság is lemondott.

Egyéb ifjúsági egyesületek, mint a vallásos érzés ápolására alakult kongregációk nem mutatnak különleges szlo- venszkói színt, így nem is nagyon játszottak szerepet az itteni ifjúság önállósulási folyamatában.
A cserkészet, melyet hivatalos formájában inkább egyesületnek kell tekintenünk, mint mozgalomnak, úgyszólván egyetlen létező szervezete serdülő ifjúságunknak. Jelentősége főleg a nyári táborozásokban rejlik, ahol évről-évre négyhetes egészséges, öntevékenységre és felelősségvállalásra tanító életre gyűjt össze a természet valamely kies pontján serdülő ifjakat. Olyan tény ez, melyet kellőképpen kell értékelnünk és nem szabad azért, mert a sajátos szlovenszkói ifjúsági mozgalomnak utat építő szellemét nem tette magáévá, a cserkészettől még azt a határozott hozitívumot is elvitatni, mellyel tényleg szolgálja a szlovenszkói magyar ifjúság fejlődését. Amiképpen kultúrrendezéseivel is végez néha missziós munkát. [49*]

Nagy általánosságban azonban itt is elmondhatjuk, hogy a szlovenszkói serdülők lelki önállósulásának tényezői el- erőtlenedtek, az önállósulási folyamat kitermelte azt a néhány kitűnően képzett, tisztánlátó ifjút — akik közül egyikmásik a prágai egyetemen is feltűnést keltett és becsületet szerzett a magyar névnek —, azután folytatásra nem talált és a szlovenszkói serdülők szellemi nívója visszasüllyedt normális középiskolai diákszintre. Kérdés, hogy a szlovenszkói magyar viszonyok között nem katasztrofális tünet-e  
ez és nem volt-e helyes a Kisebbségi Géniuszban kifejezett elképzelés, mely szerint számban és hatalomban kis nemzeteknek szellemi elitséggel kell szolgálniok az emberiség ügyét és általa megőrizni és fejleszteni kultúrájukat.
 

 

 

VI.    A szlovenszkói magyar serdülők iskolai élete.

Tulajdonképpen különös, hogy már öt többé-kevésbbé hosszú fejezetben kutattuk a szlovenszkói magyar serdülőknek a tizenötéves fejlődés folyamán kialakult jellemző lelki vonásait és iskolai életükről még említés sem történt. Pedig a középiskolás serdülők ennek az életszakasznak nagy részét az iskola négy fala között töltik, vagy legalább is állandó kapcsolatban vannak vele és így azt várhatnók, hogy élményviláguk nagyobb hányadát az iskolai életből merítik. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az iskola a serdülő lelki fejlődésében kevés mélyebb nyomot hagy:    igazi élete nem annak keretein belül játszódik le, oda csak az eltöltött órák nagy száma köti, egy-két tanár-egyéniség, főleg pedig a pajtások, az első komolyabb, mélyebb barátság. Az iskolai munka, az iskola szelleme meglehetősen távol marad benső lelki fejlődésétől, mely az élet felé fordul és onnan merít ösztönzést egyéniségének és élettervének kiépítésére. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy az iskola hatás nélkül marad a serdülő ifjú lelki alakulására, inkább csak azt szeret- nők kihangsúlyozni, hogy nem jut benne döntő szerep számára. Az iskolai évek aránylag szürkén peregnek le, a tananyag mechanikusan és ha néha fel is csillan itt-ott olyan tudásanyag, melynél el szeretne időzni, melybe szívesen elmélyedne: nem lehet, ott a sok más tárgy, feladat, tovább kell menni, igazi munka, a kutatás gyönyörűsége nem fejlődhet ki. „Az iskolában sohasem kezdődhetik a munka igazán, hiányzik hozzá mindkét fél részéről az őszinteség és elfogulatlanság.“ [50] Az életkapcsolat közvetlensége és természetessége. Hiányzott ez mindig és szükségképpen, mert az intézményes, tantervbe szorított előírt tananyag nem tarthat lépést az élet fejlődésével. De az élettől való elmaradás talán sohasem volt olyan szembeötlő, mint éppen ma, a technikai fejlődés és a nyomában rohamosan változó életmód idején, úgy, hogy találónak kell mondanunk Schmidt Hartefeld nagyon szellemes hasonlatát, mely szerint vidéken a XVI. század, kisvárosban a XVIII. század, nagyvárosban pedig a XX. század elejének az ideáljaihoz idomul a mai iskola.[51] Semmiesetre sem érzik meg rajta, hogy az emberiség közben egy négyéves világháború megrendítő élményrengetegén, az azt követő politikai és társadalmi változások színes tapasztalatain esett át, pedig az ilyen mozgalmas időkben felnövekedő ifjúság lelki életét természetszerűen ezek töltik be és az ezekből adódó kérdések foglalkoztatják. Ezért van az, hogy a mai iskola diákjai nagy percentjükben nem kiváncsi természetűek. Más kérdés, lehetnének-e éppen az eléjük szabott anyag keretein belül egyáltalában kíváncsiak, tény az, hogy nem azok. Igaz, hogy nem is mondhatók a szó valódi értelmében tájékozatlanoknak. Legfeljebb az volna vitatható, hogy jól vagy rosszul tájékozottak-e, de tagadhatatlanul úgy viselkednek, mint akiket jóval iskolába lépésük előtt alaposan felvilágosítottak. Tudják például, hogy bizonyos tárgyakra az életben nem lesz szükség, hogy fődolog a jó jegy és hogy annak elnyerése érdekében minden meg van engedve. Mindenekelőtt pedig kiváltképpen tudják, hogy az iskola csatatér, melyen a két ellenséges tábor, a diákok és az iskola- mesterek néznek egymással kemény farkasszemet... más oldalról viszont az iskolamester nem eléggé közlékeny és nem is olyan fölöttébb „tájékozott". Miért, miért nem, nehéz volna röviden elmondanunk, elég az hozzá, hogy sem az egyik, sem a másik. Furcsa közlékeny ség is az, amely mindig csak bizonyos — szűkre szabott — korlátok között bőbeszédű és kimerítő, egyébként pedig néma, mint a sír. Ügy értem azt, hogy pl. a német tanár a német nyelvtanból még a „kivételeket" is hiánytalanul felsorolja vagy felsoroltatja, egyébről azonban nem lehet tőle érdemleges válaszokat kapni.[52] Szántszándékkal idéztük itt bővebben Karácsonyi Sándor Munkaközösség-életközösség című fejtegetéseit, mert a kissé túlzottnak látszó beállítás igen találóan tapint rá a mai iskola nagy fogyatékosságára. Igen ügyesnek és ötletesnek kell lennie a tanárnak ahhoz, hogy a mai iskolakereten belül a mechanikus tudásadagolásból vagy tudáslepergetésből munkaközösséget, építő szellemi tevékenységet varázsoljon, élet- közösséget azonban semmiképpen sem fog sikerülni teremtenie, ahhoz nincsenek meg az előfeltételek. Ebből az következik, hogy a maximum, amit a mai iskolában a legkiválóbb tanár is elérhet: a munkakedv felébresztése és hosszabb-rövi- debb lélekzetű munkaközösség megszervezése (ennek is le- küzdhetetlennek látszó akadályai vannak a mai iskolai mechanizmusban). Az életalakítás, illetve az életalakulás irányítása, tehát az ifjúság fejlődésében való tevékeny részvétel, egy az élet gazdag áramlásától annyira elzárt keretben, mint a mai középiskola, szóba sem jöhet, úgy, hogy nem szabad csodálkoznunk, hogy a szlovenszkói magyar serdülők kifelé is megnyilatkozó mozgalmaiban és önállósulási folyamatában, tehát lelki világa kialakulásában alig jutott pozitív szerepe az iskolának.

A szlovenszkói magyar ifjúság serdülő évjáratai, mint már ismételten említettük, járatlan úton, kialakítatlan szerepkörbe nőttek bele: első serdülő évjáratai voltak a csehszlovákiai kisebbségi magyarságnak. Iskoláikat magyar nyelven végezték, de a tantárgyak között, még az arra igen alkalmas magyar irodalom vagy csehszlovák-ismereten belül sem foglalkoztak behatóan azzal a kérdéssel, mely számukra életkérdéssé lett: milyen legyen az új államkeretben a magyar kisebbség kultúrális és nemzeti élete? Megismerték az alkotmánylevelet és ismételten hallották, meg is tanulták, hogy a csehszlovák köztársaságban nemzetiségi és felekezeti különbségre való tekintet nélkül minden polgárnak egyenlő jogai és kötelességei vannak, így tehát a magyar nemzetiségűnek írásban biztosított joga, hogy tevékenyen és serényen építse és fejlessze kultúráját. De hogy ezzel a jogával miképpen éljen, hogy a nagy életműhöz, mely tulajdonképpeni hivatása, hogy fogjon hozzá, arra rendszeres útmutatást sem az iskolától, sem a felnőtt magyarok társadalmától nem kapott. Pedig Masaruk elnök nyilatkozataiból ismételten hallotta, hogy a kisebbségeknek a demokratikus köztársaság csak az életí iez és kultúrához való jogát tudja biztosítani, az életet kibontakoztatni, a kultúrát fejleszteni és gazdagítani szellemi mozgással, tevékenységgel, harccal magának a kisebbségnek kell. Életképesnek kell bizonyulnia. A szlovenszkói magyar serdülők tehát öntudatraébreídésük fogékony éveiben közvetlen kapcsolatba kerültek az élet nagy kérdéseivel, azok foglalkoztatták és kötötték le őket és ezekre az iskolában nem kaptak sem feleletet, sem ösztönzést. Mivel azonban sorsdöntőén komoly kérdéseket ismertek fel bennük, megindították a már jellemzett önállósulási folyamatot, mely nagyobbára iskolán kívül (kivéve az önképzőköröket) termelte ki a fejlődés etapjait és félreismerhetetlenül tanúbizonyságot tett az itt felnövekedő magyar ifjúság életösztönéről és az abból következő életképességéről. Any- nyival bámulatraméltóbb ez, mert a felnőttek részéről bizony nagyobbára csak megnemértéssel, gánccsal, hitetlenséggel találkoztak és legéletrevalóbb ötleteiket sem ismerték el és karolták fel.

Emellett a mozgalmas szellemi fejlődés mellett a szlovenszkói magyar serdülők tulajdonképpeni iskolai élete normálisan bonyolódott le. Megvoltak a szokott örömei: pajtások, diáktréfák, derűs tízpercek és gondjai: a tanulás, drukk és szekunda. A gazdasági válság fokozódásával a megélhetés nyomasztó kérdései is mind intenzívebbekké lettek sokak lelkében, de ez is olyan jelenség, mely egyformán megtalálható a középeurópai országok ifjúságánál.

Ha azt kutatjuk, miben különbözik a szlovenszkói magyar diákvilágnak iskolai élete a magyarországiétól, úgy elsősorban. természetesen ezeknek az iskoláknak csehszlovák jellegét kell figyelembe vennünk. A csehszlovák honismeret (történelem és földrajz), mint fontos tantárgy, a szlovák nyelv és irodalom intenzív tanulása, a demokratikus köztársaság, mint minden alkalommal (iskolai ünnepélyeken) hangoztatott államideál lényegesen más színezetet ad az itteni ifjúság ismeretkörének. Ehhez járul még az az igen fontos körülmény, hogy a magyar középiskoláknak fele (Érsekújvár, Rimaszombat, Losonc, Beregszász) egy intézetet képez a csehszlovák tanítási nyelvű középiskolával s így a szlovák, cseh és magyar ifjúság állandó szoros kapcsolatban van egymással: tízpercekben, folyosón, udvaron, játszótéren, sportversenyeken állandóan találkozik, barátság, őszinte vonzódás fejlődik ki köztük, mely nem maradhat nyom nélkül további fejlődésükre. Nem egyszer megtörténik, hogy az intranzigens magyar ellenzéki vezér fia vagy leánya, valamelyik erősen nemzeti beállítottságú cseh vagy szlovák politikai exponens fiával vagy leányával barátkozik így össze, igaz, őszinte szeretet fűzi őket éveken át egymáshoz, melyet aggódva néz és igyekszik lehűteni egyik vagy másik apa, de amely az életkapcsolat erősségénél fogva győzedelmeskedik és példát mutat rá, mennyire nem természetes a nemzeti ellentét. Az ilyen gyerekek barátságuk ellenére hűek maradnak saját nemzetiségükhöz, szeretettel csüngnek rajta, de barátjukon át közelebbi kapcsolatba kerülnek a mellettük élő másik nép lelkü- letével, értékeivel és kultúrájával, megszeretik azt is. Mindmegannyi lelki hidat épít az élet az iskolaudvaron, játszótéren, uccán és sporttéren és a felnőttek ahelyett, hogy észre- vennék ezt a szívetörvendeztető lelki közeledést, jönnek előrelátó aggodalmaikkal és igyekeznek megbontani a szépen fejlődő egységet. A diákszolidaritás is meghatóan átüt a nemzetiségi ellentéten: nem egyszer látni magyar diákot, aki valamelyik nehezebb szlovák dolgozatát tízpercben odaviszi szlovák társához, aki könyvét használva alátétül, örömmel javítja ki azt. Kicsiben ugyanaz történik itt, mint Pabst nagyszerű filmjében, a Bajtársakban, ahol német bányászok spontán elhatározással indulnak a francia határőrök pisztoly-lövéseivel dacolva, bajbajutott francia társaik segítségére*-** o Igaz, hogy éppen olyan ridegen és hivatalosan állítgatják megint helyre az ilyen spontán, életből adódó lelki együtt-.,, * működés után a ledűlt határkövet a „rend éber őrei“. Pedagógusnak és őszinte, igaz emberségre törő léleknek azért örömet és vigasztalást jelent, ha láthatja, mint fonódnak össze barátságra, szolidaritásra, építő szeretetre a politikailag egymással éles ellentétbe jutott nemzetek gyermekei, anélkül, hogy feladnák saját nemzetiségüket, sőt ellenkezőleg, büszkén ismertetve azt meg egymással.

A csehszlovákiai magyar középiskolák közül külön jelleget képvisel a komáromi bencésrendi főgimnázium. Mint iskolatípus is külön helyet tölt be, mert az egyedüli magyar tanítási nyelvű klasszikus gimnázium, de világnézetileg is eltér a többitől, mert az egyedüli katolikus jellegű intézet a többi állami gimnáziummal szemben. (Ezek közül a pozsonyi, kassai és ipolysági reálgimnáziumok önálló magyar tanítási nyelvű intézetek, a rimaszombati reálgimnázium magyar törzsintézet csehszlovák párhuzamos osztályokkal, az érsekújvári reálgimnázium és a losonci reformreálgimnázium pedig csehszlovák törzsintézet igen népes magyar párhuzamos osztályokkal. A pozsonyi állami tanítóképző önálló igazgatás alatt álló párhuzamos osztályait képezi a csehszlovák állami képzőnek, viszont az orsolyarendi magyar tanítónőképző szintén felekezeti intézmény.) A komáromi magyar gimnáziumnak ezért feltétlenül van valami, a többi állami reál- gimnáziumtól eltérő szelleme, melyet tanári karának világnézeti egysége ad meg. Ebből a szemszögből írhatta Borka Géza, a komáromi főgimnázium egyik világi tanára: „A mi középiskoláink nem tudnak nevelni, mert a neveléshez egységes világnézet, lelki homogénitás kell, ez pedig nincs meg a tanári karokban! Az egyik tanár vallásos, a másik ateista, a harmadik konzervatív, a negyedik haladó, az ötödik fajmagyar, a hatodik csehszlovák, a hetedik nemzetközi, a nyolcadik polgár, a kilencedik kommunista, a tizedik, tizenegyedik és végig mind más világnézetű! Milyen világnézet ragad ebből a zűrzavarból a szegény fiatal lélekre? És milyen ideál alakul ki a szegény fiatal magyar előtt, aki fajtája nagyjait vagy nem ismeri, vagy torzítva ismeri. Új hazája nagyjai még idegenebbek, minthogy ideáljai lehetnének. Ez az ideál- talanság a legnagyobb átka a kisebbségi magyar ifjúságnak!"[53] Borka Géza e mélyrehatóié és több vonatkozásban találó gondolataiban megdöbbentő helyzetképet tár fel, de figyelmen kívül hagy egy fontos mozzanatot, tudniillik azt, hogy ez a világnézeti zűrzavar híven tükrözi a mai kor erjedését és hogy az európai emberiségnek tulajdonképpen már a középkori keresztény szellem óta nincs egységes világnézete. Ez az ideáltalanság azonban némi pluszt is jelent: az ilyen ifjúságnak korán kell szembenéznie az eszmék kavargó harcával, meg kell találnia a vezető irányelvet, melyet — mert maga ismert fel a különböző világnézetek egyvelegéből —, önállóbbnak és határozottabbnak kell tartanunk, mintha csak eléje tárt ideálok után ment volna. Azt azonban el kell ismernünk, hogy az ilyen ifjúság efejlődési útja tövisesebb és veszélyesebb, de ha sikeresen megküzd vele: izmosabb, önállóbb és tisztánlátóbb nemzedék fejlődik belőle. Pedig a mai kátyúba jutott emberiségnek ilyenre van szüksége. Igen érdekes élményem erre vonatkozólag az újvári önképzőkör egyik nyolcadista — különben hithű ifjú-katolikus — elnökének évvégi búcsúbeszéde, melyben megemlítette, hogy a szomszéd város (Komárom) ifjúságának hasonlíthatatlanul könnyebb helyzete volt fejlődéséveiben: kitaposott, egységes utat mutattak nekik tanáraik, míg az ő lelkűkbe korán beköltözött a tépelődés, az ingadozás és kétség. De azért — s ez a végkonkluzió az érdekes —, mégsem irígyük az onnan kikerülő társaikat, mert azok az egységes világ illúziójával kerülnek ki a fergetegbe, viszont ők már ismerik az élet széthúzó erőit és ezek számbavételével alakították ki életévüket. Ez az ifjúsági megnyilatkozás mutatja, hogy van az ilyen sokféle világnézeti hatás alatt végbemenő ifjúsági fejlődésnek pozitív oldala is, annyival is inkább, mert hisz ezt a sok ellentmondó hatást sokkal bőségesebben szolgáltatja maga az élet, mint az iskola és az életnek sokkal döntőbb szerepe is van a lélek kialakításában. Az iskola csak egy, elég szűkre méretezett nevelői hatást jelent, viszont a lelki fejlődés az élet egyetemes hatásának eredménye. Ha tehát az iskola egységes világnézetű is, az még csak nehezen ellensúlyozhatja azt a sokkal döntőbb befolyást, melyet az élet szellemi áramlatai gyakorolnak az ifjú lélekre. Innen van az, hogy a felekezeti nevelésnek távolról sincs meg az a hatása, amit szigorúan egységes világnézeti irányítása mellett elvárhatnánk és hogy gyakran sokkal mélyebb és ellen- állóbb azoknak a vallásossága, akiket nem kimondottan felekezeti nevelés tett azzá. Mert a serdülő korra érvényesek Spranger megállapításai, hogy minél határozottabb egyéniség alakul ki előttünk, annál nagyobbak lesznek annak kilengései és szembeszegülése a ráparancsolt felfogással és tanítással szemben, ezért a nevelésre ilyenkor a bölcs várakozás inkább negatív álláspontja vár, mert a túlbuzgó útmutatás és életformaajánlás, éppen az ellenkező eredménnyel járhat. Itt válnak el az emberalakítás és hajlítás erélyes, de legtöbbször meddő útjai, az emberfejlesztés sokrateszi bölcsességétől, mely nem kész formákba akarja önteni a bontakozó lelket, hanem áhítatos örömmel nyit teret érvényesülésének és áttörésének (a zsenge hajtást csak a kártékony hatásoktól óva), mert tudja, hogy éppen annak újságában és egyedül- valóságában rejlik az életépítő erő, úgy, hogy azt mondhatnék: a szlovenszkói magyar középiskolák világnézeti kötetlensége passzíven hozzásegített a lelki önállósulási folyamatnak olyan gazdag kibontakozásához, mint amilyet a szlovenszkói ifjúság körében láttunk.

A szlovenszkói magyar középiskolák ismertetésénél éppen a bennük folyó diákélet szempontjából nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ezek az intézetek koedukációs iskolák, tehát tág tere nyílik bennük a serdülő fiúk és leányok közötti viszony megfigyelésének. A koedukációt nagyon sokan hevesen ellenzik, mások viszont védelmükbe veszik, éppen abból a meggondolásból kifolyólag, hogy így a kétnemű fiatalság könnyebben megtalálja az utat egymáshoz, egészséges pajtási viszony fejlődik ki közöttük. Megszokják egymást. Ez ellen a kifejezés ellen erélyesen tiltakozik sok nevelő és orvos, akik különbséget tesznek szociális megszokás és szekszuális közömbösség között.[54] Ez utóbbi serdülő korban, de még a későbbi fiatalság folyamán sem fejlődhetik ki a két nem között, mert hisz az a biológiai törvényeknek mondana ellen. Amit tehát a koedukációs iskolákban látunk, az szociális megszokás: közös feladatok, gondok, veszedelmek szolidaritást teremtenek a fiú- és leánytanulók között, akik így egy osztály tagjaivá lesznek és megszűnik a fiúk és leányok között különben fellépő elfogódottság köztük. Ez a lelki közeledés még teljesebbé lesz az ifjúsági mozgalom kezdeti éveiben és legnagyobb lendülete idején. amikor sok leány éppenúgy lelkesedett az új ember ialakításáért, mint a fiúk és megfelelő leánymozgalom megszervezésén gondolkozott. A diákmegmozdulások legelején például Pozsonyban, Farkas Gyula dr. ifjúsági regénye, „A forrongó lelkek" hatására, mintegy tíz serdülő leányka (13—14 éves) felkereste magyar tanárnőjét (polgáriban) és 51   megkérte őt, hogy összejöhessenek nála egy héten egyszer, olvasgathassanak, szavalgathassanak, megbeszélgethessék kérdéseiket, szóval különb emberré lehessenek. Ezek az összejövetelek tényleg igen lelkes hangulatban és figyelemreméltó szellemi nívón történtek. „Kis forrongóknak" nevezték őket. Két kis leányka ennek a csoportképződésnek folyamán határozta el, hogy folytatja tanulmányait, felvételit tesz a reálgimnáziumba, hogy így fokozottabb mértékben szolgálhassa az önállósuló szlovenszkói magyar kultúráiét ügyét. Ilyen küldetésérzettel indultak annak idején leányok is neki az életnek. Az ilyen beállítottságú leány-diákokkal azután persze több szellemi kapcsolatot találtak a fiúk is és már- már egy új női ideál körvonalai kezdtek kibontakozni. „Az új, szigorú tiszta vonalakban mi leszünk a harmónia."[55] Sajnos, a szlovenszkói magyar ifjúság önállósulási folyamatának elakadásával, a szellemi érdeklődés lanyhulásával és a diákság szembeszökő nívósüllyedésével, a leányok is visszaesnek a régi társasági szerepük körébe, amit fel is panaszolnak diákírások. „A leányok nagyrésze csak divatbáb vagy magoló.. .“[56] Egyidejűleg azonban megoldást is keresnek. „Egynéhány leányt kell csak komollyá tennünk, hogy aztán a leányok is bekapcsolódhassanak a mozgalmakba, hogy az a lehetetlen viszony, amely fiú és leány között fennáll, megszűnjön. Egészséges, őszinte viszonyt kell teremtenünk, amely kizárja a tartalmatlan „dumákat" és túltéve magunkat minden előítéleten, egyenrangú félként kell kezelnünk a leányokat." [57] Az újember kialakulásának gondja tehát a férfi és nő közötti viszony őszintébbé tételének előkészítésére is kiterjed és mindenkorra ki akarja küszöbölni a komoly emberekhez nem méltó flörtöt, könnyű, ostoba társasági hangot, udvarlást.

Az ifjúsági mozgalom időszaka azonban végeredményben mégis csak átmeneti jellegű a szlovenszkói magyar középiskolák életében s így a koedukáció kérdését ez az elvétve megnyilatkozó komoly szándék a fiú és leány közötti viszony helyes útra térítésére, nem veheti le a napirendről.

A szlovenszkói magyar középiskoláknak 15 éves tapasztalatuk van a koedukációra vonatkozólag. Ez a tapasztalat az olyan szigorú nyilatkozatot, hogy a „kodukációt a két nem gyerekkorában megengedhetőnek véljük, ellenben a serdülés jelenségeinél egyenesen tilosnak, veszedelmesnek tartjuk" [58] nem teszi indokolttá. Erkölcsi szempontból komoly kilengéseket tudtommal még a koedukáció ellenzői sem tudnak kimutatni az elmúlt tizenöt év folyamán, pedig a koedukációs jelleg inkább erősödik, mint csökken. (A leánytanulók száma rohamosan emelkedik.) Persze azért megvannak a koedukációnak a maga problémái, de ezek inkább didaktikai jellegűek. Ismeretes, az egykorú serdülő leány és fiú szellemi fejlődése nem halad párhuzamosan, lelkülete is nagy különbségeket mutat, érzékenységi foka is más s így különböző bánásmódot és tanítási tempót igényel. A koedukációs iskolák főnehézségei ezen a síkon nyilatkoznak meg. Serdülő gyerekek még nem értik meg vagy nehezen fogják fel az így különbözővé váló megítélés és kezelés mélyenfekvő pszichológiai okát és igazságtalanságot, a leányoknak való kedvezést sejtenek benne. Történik sok hiba tanári részről is és van valami a kis Y-ikes kijelentésében: Ők (t. i. a tanárok) táplálják a fiúkban és leányokban azt a tudatot, hogy hisz4 nem is egyformák. Egy pillanatig se gondolják, hogy kollegák!? Hiszen ez fiú, az meg leány! [59]

Olyan problémakörre tapintunk itt rá, melynek kifejtése és megvilágítása igen érdemes és fontos feladat lenne, de nem illik bele tanulmányunk keretébe. Az osztálylelkület kialakulásának, osztálytársak egymáshoz való idomulásának, a szociális megszokásnak bonyolult lelki folyamatai kapcsolódnak itt a serdülő fiú és leányvilág különben is igen összetett kérdéseivel. Kétségtelenül nagy különbséget kell tennünk nagyvárosok középiskolás ifjúsága és a vidék diákjai között. Lényeges szerepet játszik a tanár személyiségének hatása az ifjúságra, általában a tanár-diák egymásrahatás kérdése az iskolai életben. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk szlovenszkói középiskolás viszonylatban, hogy az elejével tisztán férfitanárikarokat lassanként mindinkább vegyes tanári testületek váltják fel és hogy az egyetemről szolgálatába lépő fiatal erők között nagyon sok a tanárnő, úgy, hogy a szlovenszkói magyar középiskolák lélektanilag igen bonyolult képet nyújtanak: a tanári karokban vanna régi magyar tanárok, fiatal prágai vagy pozsonyi egyetemen végzett szlovák tanárok és tanárnők, most pedig mind nagyobb számban érkeznek a már cseh-szlovákiai egyetemeken végzett fiatal magyar erők. Ehhez számítsuk hozzá a gyakran különleges iskolai légkört: a szlovák törzsintézettel vagy párhuzamos osztályokkal való állandó egyiittlétet (legalább is a tízpercekben), a már említett tantárgy- és szellemkülönbséget, iskolai ünnepélyeket, akkor nyilvánvalóvá lesz előttünk, hogy a szlovenszkói magyar serdülő ifjú külön, eddig még sohasem látott magyar embertípussá növekedik: kisebbségi magyarrá. Ennek lelki arculatát igyekszünk eddigi fejtegetéseink alapján, zárófejezetünkben megrajzolni.
 
 

 

 

VII.    A szlovenszkói magyar serdülő lelki arcképe.

Vájjon eddigi megfigyeléseink alapján megrajzolhatjuk-e már a szlovenszkói magyar serdülők lelki arcképét? Olyan pontos vizsgálati adatok, mint amilyenek alapján Ballai Károly állította össze kitűnő kis könyvében a magyar gyermek képét, [60] a szlovenszkói magyar ifjúra nézve nem állnak rendelkezésünkre. Mi csak megnyilatkozáaiból, mozgalmaiból és célkitűzéseiből igyekeztünk kifejteni lelkiiletét, de nem mérhettük le pontosan fajiságának jellemző tüneteit. Különben is igaza van Szvatkó Pálnak, hogy „Szlovenszkó a legérdekesebb népi vegyületet adja. Külsőleg-belsőleg nem nagy a különbség a szlovenszkói és a magyarországi magyar között, de eleve meg kell állapítani, hogy a fajkeveredés a szlovenszkói vidéken jóval nagyobb volt a magyarországinál és az idegen kultúrbehatások erőfoka sokszorosan felülmúlta az alföldi vagy a dunántúli méreteket. E tények következményei nem maradhattak el. Különösen a városokban virágzott egy módosult lelkű magyarság, a tökéletesnek nevezhető szlovenszkói városokban, amelyek évszázadokig közvetlenül német, tehát európai befolyás alatt állottak és nem ismerték a törökök ernyesztő, keleti igáját. Ősi polgári kultúra uralkodott bennük s az alföldi tanyák, falvak és kastélyok rendszerével szemben ugyanolyan zárt, demokratikus egységet jelentettek, mint Európa más vidékein is a polgárság városai. A város német volt, a vidék szlovák, ebben a miliőben fejlesztette ki a maga nemzeti kultúráját a magyar. A szlovenszkói magyarság e meghatározó előzmények után a turáni magyarsággal széniben indogermán magyarságnak nevezhető, különösen az eddig egyedüli kultúrát hordozó városi polgár. Valóban, annyi benne a szláv és germán faji elem, az átvett, megemésztett és fölhasznált nyugateurópai kultúrmentalitás, hogy nehezen jelezhetjük egy keleti faj vignettájával. Már nyugateurópai típus, gondolkozásában, életmódjában egyaránt. Ez a nemzetrész a magyarság legnyugatibb ága."'[61] Ez a jellemzés azonban nem átfogóan igaz a szlovenszkói magyarságra, hanem csak annak nyugatszlovenszkói részére.

Csehszlovákia rendkívül érdekes néprajzi szempontból: legnyugotibb pontján mélyen belenyúlik Középeurópa szivébe, a közel kétszáz év előtti barokk-kultúra kellős közepébe, viszont keleti csücskéje, a Kárpátalja már jellegzetesen eleteurópai táj, keleteurópai emberekkel. Ugyanígy van az a szlovenszkói magyarokkal is, nem lehet róluk egyöntetű leírást adni. A nyugati városok kisebb-nagyobb magyar középosztálybeli lakosságára találó mindaz, amit Szvatkó Pál, alapos ismerőjük mond (maga is nagyszombati származású). De ki kell egészítenünk a képet: ott van a mátyusföldi és érsekújvári vidéki magyarság, mely földműves nép. Ott vannak a csallóköziek, szigetország lakói, akik szintén paraszt emberek ivadékai, köznemesek utódaival tarkítva. Komáromtól Párkányig dunamenti földműves és halásznépet találunk, míg a Garam-mentén, északra, palócok laknak. A lévai vagy ipolysági városi magyarság egész más lélekalkatú, mint a nyugatszlovenszkói városok polgársága és a losonciak megint más jellemző vonásokat mutatnak. A gömöri, rimaszombati és rozsnyói dzsentri-családok szintén külön színt jelentenek a szlovenszkói magyarság körében, Kassával pedig megkezdődik a keletibb magyar jelleg és a Kárpátalja magyarjai bizonyára sokkal több rokonvonást mutatnak már a szatmári és bihari magyarokkal és így az erdélyi perifériákkal. A szlovenszkói magyarság kulturális életének kutatásakor semmiesetre sem szabad figyelmen kívül hagyni ezt a nagy különbözőséget, amely az ilyen hosszan elnyúló nyugatkelet vonalon természetszerűen lelki sokféleséget is jelent. Fontos tudományos feladat lenne ennek felfedése és megrajzolása. Mert Szvatkó Pál ismételt megállapításai csak a nyugatszlovenszkói magyarságra érvényesek.

Lélektanilag a sorsközösség mindenesetre kialakít bizonyos lelki összetartozást és annak nyomán összefórást is. így a szlovenszkói magyar ifjúságnak kétségtelenül vannak közös lelki vonásai, melyek mind élesebben rajzolódnak ki. Igen fontos mozzanat, hogy a szlovenszkói magyarságnak tulajdonképpen nincs irányító metropolisa (ami a háború előtt kizárólagos szellemi hangadásával Budapest volt). Ennek következménye, hogy az itteni magyar kultúr lelkűiét nem nagyvárosi, hanem népi, nemcsak az érdeklődés ilyen- 61   irányba fordulása, hanem mindenekelőtt a kultúréletbe belenövekedő ifjúság származása folytán. Már pedig Nagy László tudományosan megalapozott vizsgálati eredménye, az a megállapítás, „hogy a földműves foglalkozású szülök elhatározó hatással voltak a gyermekek fejlődésére, amennyiben a gyermekekben a konkrét irányú gondolkodás kifejlődését segítették elő“.[62] Valóban a konkrétabb gondolkodást, az álmodozástol és rajongástól való mentességet ismerhetjük fel jellemző sajátságként az itt felnövekedő magyar ifjúságban. Ennek mindenesetre kedvezett a világáramlat is (Neue Sach- lichkeit) és a sajátságos kisebbségi helyzet, de annyira egyöntetűen megnyilvánul ifjaink lelkében, hogy feltétlenül szerepe volt itt az erősebben talajban gyökerező származásnak és az által meghatározott első élményeknek.

Ez a talajosabb magyar ifjúság természetesen hatott a városi fiatalokra is. Azok is hovatovább levetették az „úri- módit”, egyszerűbbé lettek, nincs bennük előítélet, szerényebbek, a munkában látják az értékelés zsinórmértékét. [63] Sőt „felfelé” is néznek egyszerűbb sorból, földközelségből közéjük verődött társaikra. Mert ebben a háborúutáni városi ifjúságban Európaszerte élt valami legyávulás az élet harci síkjairól. „(Apáink,) a ti íróitok írtak az apák és fiúk harcáról. Volt? Azt mondjátok. Ti tudtatok ilyen harcot harcolni. Mi nem vagyunk harcosok, mi nem vagyunk ellenfelek, mi csak tágult szemekkel, révedezve nézzük a nagy szakadékot, amelynek túlsó partján ti álltok: apám, miért dobtál át engem, kisgyereket? Most, látod, nem tudsz visszahozni és az én lábam gyönge ahhoz, hogy átugorjak és visszamenjek hozzád.” [64] Tizennyolcéves gyerekember írja ezt és ez a talajvesztettség, harcképtelenség tényleg él a háborúuitáni középosztálybeli ifjúságban, amelyet már nem fűt apái ambíciója, társadalmi érvényesülési vágya, mely gyakran még az idősebb generációk előtt is a háborúelőtti idők hiú, értelmetlen társasjátékának látszik. Arra pedig, hogy társadalomalakító, jövőtépítő szerepre vállalkozzék, erőtlen ez az ifjúság. így tényleg megbecsüléssel és némi hittel látja a vidék keményebbkötésű ifjúságát és szívesen eltanulja tőlük a reálisabb életszemléletet.

A mai szlovenszkói ifjú, ha Pestre vetődik, csodálkozva látja, mennyivel egyszerűbb, sallangtalanabb, praktikusabb az ő életformája, mennyire eltűntek belőle a címek és rangok.[65] Ezt nem sajnálja. De fájdalommal gondol arra. ^o'gy mennyi kultúrintézmény hiányzik a szlovenszkói magyar életben: könyvtárak, folyóiratok, könyvkiadók, színház ésa keserű marad a szájaíze, amikor az erdélyi magyar kultúr- életre gondolva, eszébejut, hogy Szlovenszkón a lehetőségeket is elpolitizálták. Ez annyival fájdalmasabb számára, mert a szlovenszkói magyar ifjúság nem politikai beállítottságú, nincs érzéke a pártélethez, érdeklődése kultúrpolitikai távlatok felé vonzza.[66] Ezeket még kiszélesíti, hogy a szláv tudományos élet gócpontjain, cseh-szlovák egyetemeken tanul és idegen kultúrákkal szoros kapcsolatba jut. Annál fájdalmasabb számára, hogy a szlovenszkói magyar életkörben csak politikai kategóriákat talál és még a legtisztább kultúrszándékot is azonnal két veszedelem fenyegeti, vagy aktívizmusnak és így cseh-szlovákizmusnak bélyegzik, vagy pedig az államellenesség gyanújába keveredik. Szerencsétlenebb gondolat, mint a kultúréletnek politikai pártok kultúr-refe- rátusaira bízása, nem születhetett meg a nehezen éledező itteni magyar kultúráiét számára. így zsenge hatásait az ellenzéki politika közvetlen légkörébe vonta és kitette a politikai élet minden szeszélyes viharcsapásának.

Ez a körülmény nagyon megnehezítette a lényegében kultúrbeállítottságú ifjúság életbenövekedését Szlovenszkón. Kialakult kultúröntudatát bizonytalanná tettei, hogy legegészségesebb elgondolásai és kezdeményezései is a politikai megítélés kettős tüzébe kerültek és a legképtelenebb vádak zúdultak feléje. Ez azután egy további, már kevésbé kívánatos jellemvonást fejlesztett ki az itt felnövekedett ifjúságban: a túlozott óvatoskodást, lesését annak, hogy nézeteihez és tetteihez vájjon mit szólnak a magyarság vezérei vagy a hatóság? A szókimondás nemes bátorságát, a nyílt színvallást, mely az ifjúsági mozgalmak idején olyan szimpátikussá tette a szlovenszkói magyar fiatalokat, ma már ritkábban találjuk meg. Mint majdnem mindig a nevelésben, úgy a szlovenszkói magyar felnőtteknek is sok esetben sikerült igazi énjük elrejtésére, gondolataik elhallgatására szoktat- niok az ifjúságot, ami gyakran az egyéniség és az önálló világszemlélet kialakításának feladását és a gondolkozástól, mint kellemetlenségek kútforrásától való visszahúzódást jelenti.

„Az emberebb ember és magyarabb magyar" ideálja, ifjúsági mozglmaink gazdag ígérete a maga elképzelt tökéletességében nem teremtődött meg a szlovenszkói magyar ifjúság köréből sem. De mindenesetre az itteni magyar fiatalokban kevesebb az előítélet (akár társadalmi, akár nemzeti), konkrétabb az életlátás és égetőbb a vágy, hogy a Duna- völgy népei igazságos és építő megoldással egymásra találjanak. „A magyar történelemből csak azt szereti, ami úgy szolgálta az egész magyarság javát, hogy egyben nem volt kárára más népek sem."[67] Általában magyar érzése nem mel- letverő nemzetieskedés, hanem súlyos küldetésérzet, hisz tudja, hogy kisebbségi életkörben minden legcsekélyebb erőforrás is fontos. Kultúrális beállítottságú, mert életösztöne sugallja, hogy csak kultúrépítésben bontakoztathatja ki az itteni magyarság igazi erőit és ezért nem tud szóhoz jutni, amíg a felnőttek mindent politikai szemszögből szabnak meg. Hallgat. Tényleg van „hallgató cseh-szlovákiai magyar lélek".[68] Ennek a léleknek megszólalása attól függ, vájjon kialakul-e tizenöt év mulasztása: az önálló magyar kultúráiét Szlovenszkón, melybe bekapcsolódhatik a sok lelkes ifjú szándék és munkássággá tömörülhet számos laza, kiforratlan elgondolása.
Persze a mai serdülők katasztrofális időszakban felnövekedő nemzedék. A gazdasági válság évei mélyen belerajzolódnak lelkűkbe és sok sérülést okoznak.

A gyermek- és ifjúságtanulmányozás még hosszú éveken át kell, hogy lelkiismeretesen kutassa a gazdasági leromlás és az állandó politikai feszültség bénító hatását a felnövekedő ifjúságra. Ez nemcsak Középeurópára vonatkozó jelenség, hanem a nyugati országok és az Egyesült Államok ifjúságára egyaránt érvényes és kétségtelenül nagyban meghatározza a mai serdülők lelkületét úgy, hogy annak főjellemvonásaként talán éppen a nagyfokú bizonytalanság érzését kellene megjelölnünk. Ez az érzés, mely az életterv kialakításának termékeny éveitől kezdve állandóan betölti, nyomott, sötét alaphangulatra csökkenti életkedvét. Valóban alig lehetett még kilátástalanabb jövő és érvényesülés ifjúság előtt mint ma, amikor minden életpályáról lebeszélik azzal, hogy ott évtizedekre nincs semmi esélye. Ez a kedvezőtlen légkör az életösztön megtörhetetlen alkalmazkodó képessége folytán lassan átformálja az ifjúság lelkületét: a biztos jövő, szolid, megalapozott életpálya ideálja helyett — polgári rendezettség — valamiféle „csavargó“-szellem alakul majd ki benne, mely lehetővé teszi az életet, munkát, teremtést, jókedvet akkor is, ha még nem tudom, hol fogom lehajtani fejemet és lesz-e betevő falatom. Több élelmességre és nagyobb kezdeményező képességre kerül így a sor: mozgékonyságra a polgári „sédentaire" életmód helyett.

Kétségtelenül ennek az Éurópaszerte ismert jelenségnek ma nagyobb a hatása a szlovenszkói magyar serdülő ifjúság lelki alakulására, mint sajátságos kisebbségi helyzetének, mely éppen az általános gazdasági válság folytán csak korlátozva érvényesítheti befolyását. Kisebbségi helyzete követeli meg, hogy nagyobb felkészültség és főleg nyelvismerete* legyen, ha sikeresen meg akarja állni helyét. A szlovák nyelv elsajátítása, az idegen nyelvű egyetemeken való sikeres tanulmány fokozott szellemi erőfeszítést és szorgalmat kívánnak meg tőle úgy, hogy ebben is merülnek ki energiái. Ezért mind kevesebbet nyilatkozik meg kifelé.

Szlovenszkóisága azonban hova-tovább az együvé-tarto- zás és sorsközösség melegében határozott érzésvilágot forraszt össze lelkében. Akármennyire más magyar legyen a pozsonyi és a beregszászi, él bennük már természetszerűen minden szlovenszkói magyar élet- és kultúrmegnyilatkozásnak szere- tete, számontartása és akarása, ami persze nem jelent elzárkózást az egyetemes magyar kultúrértékek és úttörések elől. Különösen az erdélyi irodalom könyvelhet el fokozódó érdeklődést ifjúságunk lelkében, ami nem kismértékben azzal is magyarázható, hogy nagyszerű értékei útmutatást és példaadást is jelentenek, hogy kisebbségi életformában is lehet önálló, virágzó kultúréletet teremteni. Ha tisztában is vannak az erdélyi szellemiség gyökeresebb voltával.

Itteni ifjúságunk lelkületének kialakulásánál nem szabad figyelmen kívül hagynunk az utóbbi években mind élén- kebb szellemi életet jelentő és gazdagon kibontakozó modern, szlovák irodalom hatását sem. A nyelvtanulás, mint életkövetelmény magával hozza, hogy a felnövekedő magyar ifjúság mind gyakrabban nyúl szlovák könyvek, főleg regények után és természetesen, inkább a fiatalok műveit választja. A modern szlovák regényirodalom pedig a falu életének ábrázolásában és a dolgozó nép kérdéseinek felvetésében határozottan külön értékelést igényel. A fiatal szlovák írók nagy része falusi származású, valóban Hegyország népe [69] és így szellemi pályáján is ezer szállal — a kitörölhetetlen gyermekkori élményeken át — kötve marad a röghöz és kérgeskezű munkásaihoz. Ez az irodalmi hatás is elmélyíti a fentebb említett konkrétabb és szociálisabb életszemléletet, mely egyetemesen jellemzi a szlovenszkói magyar ifjúságot.

Tizenötesztendős fejlődés éppencsak megmutathatja azokat az erővonalakat, melyeknek egymásrahatásában formálódik egy-egy nemzedék lelkülete úgy, hogy nehéz lenne a szlovenszkói serdülő lelkületét élesen kirajzolni. Szlovenszkóisága kétágú fejlődést jelent számára:

1.    küldetést, hogy az ittélő magyarság szellemi életének őre legyen és azt az emberiség haladásának és tökéletesedésének vonalán tartsa meg,

2.    állandó szellemi érintkezést a szlovák és cseh nemzettel és kultúrkörökkel, ami természetesen lelkületében lassan hidat ver két egymást még megnemértő világ között.

Szlovenszkóiságának e kétirányú fejlődésvonala mellett az itteni magyar serdülő benne él egyéb, részben életkorának megfelelő, részben a mai világhelyzetből adódó erőhálózatban, mely bonyolulttá teszi lelki kibontakozásának folyamatát. A nyugat-kelet vonalon teljesedő ifjúsága, a szláv és germán nagy nemzettömegek között tudatosodó saját nemzetisége, az erkölcsi, gazdasági és társadalmi válság, mely egész Európa szellemi légkörét feszültté teszi, mind olyan körülmények, melynek döntő hatással lesznek serdülőink lelki képének végleges kialakulására. Ezek szabják meg jövő hivatáskörét is.

De ha pozitív szerepet akar betölteni, negatív szemlélődés helyett (ami ifjúságnak nem felel meg) a szlovenszkói- ságából adódó kétirányú küldetését kell vállalnia és ezzel megteremtenie a Dunavölgyében az egészségesebb jövő előfeltételeit. E lényegében kultúrpolitikai szerepet lélektani szükségszerűség: a szlovenszkói magyar serdülők fejlődési iránya alakította ki. Lélektani vizsgálódásunknak itt meg is kell állnia. E történelmi szerep esélyeit mérlegelni, társadalmi, politikai és szellemi föltételeit megvilágítani és nehézségeit, veszedelmeit számba venni, nem lehet a mi feladatunk. Úgyis rendkívüli sors, a szlovenszkói magyar lélekbúváré; általában a modern pszichológusé, különösen, ha társadalmi összefüggéseiben igyekszik felfedni egyének fejlődését. Fejtegetései látszólag állandóan a politika határterületén mozognak és persze fenyeget is a veszedelem, hogy egyik-másik megállapítását ilyen vonatkozásban használják is ki. Ami pedsze nem mentesít az igazmondás és helyzetmegállapítás lélektani kötelessége alól.

Feladatunkat még nehezebbá tette az ilyen fajta tanulmány újszerűsége és közvetlen kapcsolata az alakuló élettel. Mert elmondhatjuk Szerb Antallal, ha más területen dolgoztunk is: „A régi, a lelki életet apró elemekre bontó pszichológia még annyira gyermekkorát éli, hogy segédtudományul csak okkal-móddal használható. Az irodalom történetírója ezen a területen magára van hagyatva és amit adhat, csak kísérlet egy új tudomány felé, ami a lelki struktúrák történelmi változásainak a tanát fogja adni és talán lélektörté- netnek fogják nevezni, ha már lesz ilyen.[70] A lélektörténetnek egy ilyen fejezetét kíséreltük itt vázolni az élményközelség feszültségében, bevezetésképpen ahhoz a továbbra is esedékes tanulmányhoz, mely a szlovenszkói magyar szellemi élet egész területét lesz majd hivatva megvilágítani.
 
 


 

IRODALOM.
A Jövő Útjain, VII—IX. évfolyam.
A Mi Lapunk évfolyamai.
A Sarló jegyében, Pozsony, 1931.
Ballai Károly: A magyar gyermek, Bp., 1980.
Borka Géza dr.: Gondolatok a kisebbségi magyar ifjúságról,. Tábortűz, IV. évf. 5.
André Chamson: L’homme oontre l’histoiro Paris, Grasset, 1927. Darvas János: Hegyország hangja, Kazinczy Könyvtár, Pozsony,. 1934.
Dobossy László: A szlovenszkói magyar diák hivatása, A Mi Lapunk, VI.
—: Az önképzőkörök megújhodása, A Mi Lapunk, VIII.
—: A modern nevelés szociológiája, Korunk, VII. 7—8.
Farkas Gyula: Vörösmarty az ember, Berlin, 1924.
Győri Dezső: Üj arcú magyarok, Berlin, 1927.
J. Ehrhardt: Strassen ohne Ende, Berlin, 1932.
Horváth Ferenc: Üj március ifjúság, A Mi Lapunk, X. 3.
Indulás, 1933. évf.
Jöcsik Lajos: A szlovenszkói magyar középosztály, Korunk, VIII.. Karácsonyi Sándor: Munkaközösség — életközösség, A Jövő Útjain, 1934.
Kemény Gábor: Egy csehszlovákiai önképzőkör társadalmi munkája, A Jövő Útjain, VII. 1.
Keszler-Balogh Edgár: Elhalt-e a magyar szó Pozsonyban? Magyar Újság, 1934. VIII. 19.
—: A csata felé. A Mi Lapunk, VIII. 1.
Elsa Köhler: Entwieklunggemasser Schaffensunterricht, Wien. 1932.
Krammer Jenő: A szlovenszkói magyar ifjúsági folyóiratok. Magyar Figyelő, 3. sz.
Krammer—Szerényt—Szalatnai: A serdülőkor problémái, Pozsony. 1932.
Középiskolások, ahogy ők látják helyzetüket, Losonc, 1932. Limbacher Rezső: Önképzőkörök, A Mi Lapunk, VII. 10.
Marcell Mihály: A bontakozó élet, Bp„ 1932.
Mécs László: Hajnali harangszó, Ungvár, 1923.
Mehnert—Klauss: Die Jugend in Sovjet-Ru ssland, S. Fischer Verlag, Berlin.
Móricz Zsigmond Önképzőkör Értesítője, Pozsony, 1932.
Hagy László: A sexsualitás hatása az ifjak társaséletének kialakulására, A Gyermek, 1924.
Narancsík Imre: Tegnapunk, mánk, holnapunk, Református Élet, I. 3.
Kostja Rjabcev Naplói, Korunk, 1929.
Semetkay József: A csehszlovákiai magyar ifjúság, Salgótarján, 1932.
F. Schneerson: Die Katastrophale Zeit und die heranwachsende Generation. Die Lebensschule, Heft 145.
E. Svranger: Psychologie des Jugendalters, Leipzig, 1924.
Dr. Stampaeh: Deti nad propasti (Gyermekek a szakadék szélén). Kassa, 1932.
Szabó Dezső levele a magyar ifjúsághoz, A Mi Lapunk, VIII. 6. Margót Slarke: Junge Menschen von heute, Pozsony, 1932. Szalatnai Rezső: Van menekvés, Pozsony, 1932.
Szerb Antal: Magyar Irodalomtörténet, Kolozsvár, 1934.
Szporni Anna: Húszévesek, Magyar Diákszemle, II. 1.
Szvatkó Pál: Bata cipői, magyar ifjúság, Magyar írás, I. 1. Tuszkai Ödön dr. A serdülő kor, Bp., 1932.
KRAMMER JENŐ DR. MEGJELENT MUNKÁI.
A középiskolások lelki helyzete (Pozsony, 1932. A serdülőkor problémái című füzetben.)
A tökéletes embernevelés felé, Pozsony, 1932.
A szlovenszkói magyar pedagógia feladatköre (Pozsony, Magyar Figyelő, 1—2. szám.)
A szlovenszkói magyar ifjúsági folyóirat kérdése (Pozsony, Magyar Figyelő, 3. szám.)
Deux pionniers, Wolker et G. Büchner (Nouvel Age, 1931.)
Az életközelség a modern nyelvtanításban (Az érsekújvári csehszlovák reálgimn. magyar tagozatának Értesítője, 1930—31.)
Élménypedagógia a francia nyelvtanításban (A Jövő Útjain, 1934. május—júniusi szám.)
FORDÍTÁS.
Henry Poulaille: Az őrült vonat. Franciából ford. K. J., Berlin, 1929.
 
 



[1] Semetkay József: A csehszlovákiai magyar ifjúság. „Turul“-nyomda rt., Salgótarján, 1932.
[2]    Prof. Dr. P. Schneerson: Die katastrophale Zeit und die heranwachsende Generation. Die Lebenschule Heft. 14—15. Berlin. Sehwetschka & Sohn Verlag.
[3]    Klaus Mehnert: Die Jugend in Sowjet-Russland. S. Fischer- Verlag, Berlin. Vagy Kostja Rjabeev naplói. (Korunk, 1929.) — A németországi és ausztriai heves politikai megrázkódtatások, a forrongó Spanyolország, a fasizmus kezdetei Olaszországban, általában az olasz fasiszta nemzedék mindmegannyi sajátságos lelki mozzanatot eredményezhettek, melyeknek felkutatása igen tanulságosan szemléltethetné a nyugtalan korok hatását a bontakozó lelkekre. Aránylag a legtöbbet még a szovjetifjúság lelkivilágával foglalkozott a közvélemény, ami érthető is, mert olyan gyökeres változások történtek ott a társadalom berendezésében, iskola, szülői ház és a nevelési körülmények annyira mássá lettek, hogy itt már az új-ság kíváncsiságot-ébresztő ereje is érvényesült.
[4] Eduard Spranger: Psychologie des Jugendalters. 1. Aufl. Leipzig, 1924. 380.
[5] Dr. Marcell Mihály: A bontakozó élet, III. A gyermek- és a serdülőkor lelki képe. Budapest, 1932. (194 old.) Élet kiadása.
[6] Lásd az Uj Élet, szlovenszkói ifjú-katolikus folyóirat évfolyamait. Rozsnyó—Kassa.
[7] Dobossy László: Üt az Életbe. A Jövő Ütjain. Budapest, IX. évf. 1. sz. 22. old.
[8] Ez az öztönzés a csehszlovák pszichológiai irodalomban megtörtént. Dr. Stampach: Deti nad propasti (Gyermekek a szakadok szélén) címen pszichotechnikai tehetség- és képességvizsgálatokkal, orvosi és pszichológusi leletekkel igen bő és átfogó tanulmányt nyújt a csavargó gyermekekről. Kiadta: A cigány-
kérdés tanulmányozására és megoldására alakult társaság. Kassa, 1933.
[10] i. m. 8 old.
[11] André Chamson: L'homnie contrc l'histoire, cssai (Bernard Grasset, éditeur, Paris) 1927.
[12] Nagy László: A szexualitás hatása az ifjak társaséletének kialakulására. A Gyermek, 1918. 74 1. „Tehát ezek az ifjak is, mint annyi sok más ifjú egyesület, kitűzték a „világmegjavítás zászlaját". (1913—16-ban  17—20 éves inakról van szó.)
[12*] Tuszkai Ödön dr.: A serdülőkor. Budapest, 1932. 140 o.
[13] Hasonlóképpen az ifjúság olvasmánya is. Emlekszem, 1917-ben az egyik legimponálóbb könyv báró Riehthoften nemet repülő baditetteiről szólt: Der rote Kampfflieger.
[14] Ernst Glaeser: Jahrgang, 1902.
[15] Justus Ehrhardt: Strassen, ohne Ende Berlin 1932
[15*] Keszler-Balogh Edgár: Elhalt-e a magyar szó Pozsonyban? Magyar Újság, 1934. VIII. 19.
[16] A szlovenszkói magyar ifjúság szellemi fejlődésének és mozgalmainak történetét összefoglalóan Semetkay József írta meg idézett tanulmányában. Persze inkább csak áttekintést nyújt, mint részletekre kitér j-edő történeti leírást. Igen gazdag anyag található az A Mi Lapunk 1—11. évfolyamában, a főiskolai lapokban (Vetés, Diákszemle, A Jövő néhány számra korlátozó kiadványaiban), a neokatolikus Új Élet évfolyamaiban, a Tábortűz egyes számaiban, a Középiskolások füzetben és az Indulás megjelent számaiban. Forrásmunkául a Sarló jegyeiben című könyv, valamint Szalatnai Rezső: Van menekvés című kötete szolgál. A napilapok (a Prágai Magyar Hirlap, az első Magyar IJjság, a Nép, a Reggel, stb.) sok száz cikke is feltétlen elolvasandó.
[17] Margót Starke: Junge Menschen von heute. Román, 1932. Prager Verlag,
[18] Nagy László idézett tanulmánya: 74. l.
[19] Dobossy László: A szlovenszkói magyar diák hivatása. A Mi Lapunk. VI. óvf. 4. sz. (1926. ápr.)
[20] 1931 szeptemberi Sarló kongresszus: A Sarló jegyében.
[21] id. m. 66.
[22] Lásd az orosz polgárháború éveiben tömörülő „bezspriornik" esetét és a megnevelésükre indult munkát. Bjelich és Pantolejew, Skidjóben.
[23] L. Elsa Köhler: Entwicklungsgemásser Schaffensunterricht Wien. 1932.
Hogy a magam tapasztalatára is hivatkozzam: néhány hatodista azzal a kéréssel keresett fel, hogy alkossunk francia olvasókört, minden héten egyszer jöjjünk össze, olvassunk, vitatkozzunk. Ez a kör meg is alakult és még ma is fennáll, minden tanári ösztönzés vagy éppen számonkérés nélkül, mert fontosnak tartottam, hogy ez tisztára diákkezdeményezés legyen -és maradjon. Az ismeretszerzés vágya és ígyaz életrevaló felkészülés tehát elsőrendű tényezője lehet serdülő és ifjúkori csoportok kialakulásának, idealizálnék azonban a helyzetet, ha azt állítanók, hogy ez az esetek nagyobb százaléka. Sokkal inkább csak ú. n. „diákkompániák*' állnak össze, melyek együtt járnak szórakozni, együtt mókáznak, „halandzsáznak", a diáknyelv fantasztikus útvesztőit eszelik ki (egy még halandzsa-indulót is szerzett magának ismert slágerdallamra), egyszóval társasán lődörgik el időt. Igen gyakori csoportképző tényező még a sport, akár aktív részvétel (futballcsapat, atlétikai osztály), akár — sajnos ez a gyakoribb eset — a puszta érdeklődés (Drukkerek, fanatikusok) révén. Nem szabad megfeledkeznünk a sok ujságalapításról sem, melyet szerkesztőcsoportok foganatosítanak. A komoly tudományos folyóirattól a tréfás diáklapokig minden változatát megtaláljuk az írott, litografált, sőt néha nyomtatott termékeknek: mindez kitűnő alkalom a megnyilatkozásra, a szellemi fegyverek élesítésére vagy a társak, a „kompániák" mulattatására.
[24] L. 12—16. old.
[25] L. az őrtálló komáromi és Jövőnk kassai ifj. folyóirat számait.
[26] Mécs László: Hajnali harangszó, Ungvár, 1923.
[27] Vörösmarty, az ember. Berlin. Voggenreiter-Verlag. Magyar osztály. 1924.
[28] A szlovenszkói magyar középosztály helyzetéről 1. Jócsik Lajos szociológiai tanulmányait. (A szlovenszkói magyar közép- osztály. Korunk, VIII. évf. 2. sz.)
[29] Szabó Dezső levele a szlovenszkói magyar ifjúsághoz. A Mi Lapunk. VIII. évf. 6. sz. 143. o.
[30] Győry Dezső: A magyar falu. L. Ujarcú magyarok. Versek. Berlin, Voggenreiter-Verlag. Magyar osztály, 1927. 21. old.
[31] Keszler—Balogh Edgár: A csata felé A Mi Lapunk. VII. óvf. 1. sz.
[32] Az új nemzedék 1929 március 22-ikén, a Prímáspalotában történt zászlóbontásakor.
[33] A Prohászka-Körök 1933. évi érsekújvári kongresszusa ugyanilyen szakcsoportok alakításában látja a megindítandó produktív kultúrmunka biztosítékát.
[34] Narancsik Imre: Tegnapunk — mánk — holnapunk (Ifjúsági mozgalmaink). Református Élet. I. évf. 3. szám (1934. III.)
[35] Simándy Pál: A magyar kálvinizmus útja. Losonc, 1927. Kultúra kiadása, és Narancsik Imre e. idézett cikke
[38*] Dr. Tuszkai Ödön: A serdülő kor. Orvosi és neveléstani szempontból. Budapest, 1932. Mai Béla kiadása. 140. old.
[36] Friedrich Hebbel: Tagebuch I. 243.
[37] Rendkívül érdekes lenne a szlovenszkói zsidó ifjúság 15 éves fejlődését is figyelembevenni és párhuzamba állítani a magyar mozgalmakkal. Ez az ifjúság szintén új életformák után kutat, amire a cionizmusban kínálkozik számára a legtöbb lehetőség. A Szent György Kör sajátságos cserkész-mozgalmával egyidejűleg a zsidó cserkészek (Somerek) is nagyon élénk tevékenységet fejtenek ki, sőt még a közvetlenül produktív foglalkozást űző emberek: a földművelők, kisiparosok, munkások felé fordulás is programjukká lesz, persze egész más vonatkozásban. Ezek az ifjak ugyanis Palesztinába készülnek és az iskola padjaiból, az egyetem előadótermeiből tömegesen mennek előkészítőtábo- rokba (Hachsara), ahol rendes bérmunkát végeznek és néhány hónap alatt paraszttá, munkássá vedlenek át, hogy a zsidó nép e hiányzó rétegeit tudatosan pótolják (chalucok = pionírok). Ezek a haíucok Palesztinában életközösségben, kommünben élnek és így valóban egész új, kollektív életformával kísérleteznek. (L. Kurt Stechert: Palastina-Bericht eines Nicht-Juden, Wien, _ Prager- Verlag, 1934.) Érdekes, hogy a szabadjára engedett önállósulási folyamatot — életátalakító ereje láttán — a zsidóság itteni fejlődésében szintén irányított ifjúsági mozgalmak váltják fel vallásosszellemű (Mizrális), polgári cionista (Makabi), sőt fasiszta (revizionista) beállítottsággal
[38] L. még erről tanulmányomat: A szlovenszkói ifjúsági folyóiratokról. Magyar Figyelő, II. 1—2. Bratislava-Pozsony, 1931. .198. old.
[39] Pl. Pozsonyban Turul, Érsekujvárott Hajnal címen.
[40] Kemény Gábor: Egy csehszlovákiai önképzőkör társadalmi munkája. A Jövő Útjain, VII. évf.. 1. sz. 15. old.
[41] Dobossy László (VIII-ikos korában): Az önképzőkörök megújhodása. A Mi Lapunk. VIII. évfolyam, 8. sz.
[42] Limbacher Rezső: Önképzőkör. A Mi Lapunk, VII. évf. 10. sz. 199. old.
[43] Az egyes gyűlések programjára nézve l. Kemény Gábor fentebb idézett cikkét i
[44] Jócsik Lajos (VlII-ikos korában): A társadalom nagy kérdései az érsekújvári diákok önképzőkörében. A Mi Lapunk IX. évf. III.
[45] Dobossy László idézett diákkori cikke.
[46] Indulás, 1. sz. 1933 március. Önképzőkör: Véleményt mond a diákság.
[47] Kovács Endre: Háborús ankét a pozsonyi reálgimnáziumban. A Mi Lapunk, X. 4. sz. 89. old.
[48] A Móricz Zsigmond önképzőkör értesítője, Kézirat gyanánt, Bratislava-Pozsony, 1932.
[49] Krammer—Szerényi—Szalatnai: A serdülőkor problémái. Szemináriumi Füzetek. 1. sz. Bratiszlava-Pozsony, 1932.
[49*] Utalunk itt az érsekújvári cserkészcsapat egyik kultúr- estjére, melyen Kodály: Háry Jánosát adták elő figyelemre méltón.
[50] Karácsonyi Sándor: Munkaközösség — életközösség. A Jövő Utjain. IX. évf. 3. sz. 70. old.
[51] Dobossy László: A modern nevelés szociológiája. Korunk, VII évf. 7—8. sz. 555. old.
[52] Karácsonyi Sándor említett cikke
[53] Dr. Borka Géza: Gondolatok a kisebbségi magyar ifjúságról. Tábortűz, IV. évf. 5. sz. 90—91. old. Jellemző különben, hogy a magyarországi középiskolák hiányáról panaszkodik Endrefalvi Ottó a Korunk Szavában (Az új középiskola — átvette az Új Elet. III. óvf. 7. sz. 448—450. old.) úgy, hogy ez a katolikus, szigorú világnézeti egységre törekvés megnyilatkozása és mint ilyen értékelendő.
[54] Dr. Tuszkai Ödön id. munkája, 106. old.
[55] Szporni Anna: Húszévesek. Magyar Diákszemle. II. évf. 1. sz. 107.[32]
[56] Középiskolások, ahogy ők látják a helyzetüket. Losonc, 1932. Molnár Imre: Néhány szó a leánykérdésről. 22. old.
[57] U. o.
[58] Dr. Tuszkai Ödön id. m. 107. old.
[59] Indulás. 1. sz. Van-e kollegiális viszony fiú és leány között a középiskolában1? (Egy ötötdikes lánytól.)
[60] Ballai Károly: A magyar gyermek. Eredeti mérések és lélektani adatok alapján. Bp. 1929 és 1932.
[61] Szvatkó Pál dr.: Az európai magyar kultúra ősforrása .szlovenszkó. Budapest, 1932, A Mi Lapunk, XI. évf. 3. sz. 55. old.
[62] Ballai Károly idézi az „A magyar gyermek** című könyvében, 77. old.
[63] Szvatkó Pál: Bata-cipős magyar ifjúság. Magyar írás, I. évf. 1. sz. 18—19. old.
[64] Zagróczy: Portus Nihilig. Tárcacikk a pozsonyi Reggel egy 1928. télhónapi számában.
[65] Hasonló jellemzést ad úgylátszik Szvatkó Pál cikke a Budapesti Hírlapban (1934 okt. 7. [?]), Lidové Noviny közlése (1934. október 9.).
[66] A baridban még legszélsőségesebb politikai állásfoglalás idején is esupa nagyvonalú kultúrtervet szőnek. Lásd: Sarló Évkönyvét.
[67] Horváth Ferenc: Új márciusi ifjúság. Az „A Mi Lapunk", X. evi. 3. sz.
[68] Szvatkó Pál: A szlovenszkói magyar középosztály. Magyar Szemle. XXI. kötet. 1. 80 old.
[69] Darvas János: Hegyország hangjai. Szlovák versfordítások. Kazinczy könyvkiadó, Pozsony, 1934.
[70] Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet. Kolozsvár. Erdélyi Szépmíves Céh kiadása, 1934. 1. kötet, 14. old.
 
 

The index.php: SIZE[b]: 27,787 MODIFIED: 2019.03.31 00:07:53.MD5: a650b108a1ba92dbbd18e8f44ecd3ee4 STATUS: OK  This window is : x