Úvod / Nyitóoldal
   
 
Benkő Timea  19-10-26   294  
0
Új, világméretű kihívás terjed a közösségi oldalakon. A #tetris challenge lényege, hogy a különféle szakmák képviselői a földre fekszenek, körülveszik magukat azokkal a tárgyakkal, amelyeket munkájuk során nap mint nap használnak, erről felülnézetből fotó készül, és posztolják a közösségi médiában.  


 
Népszerűek a mentősök, tűzoltók, rendőrök, műtősök felszerelései, de a Modern Iskola várja oldalára a kreatív megvalósítás képeit az iskolákból is. Ha tehát a tanár népszerűsíteni kívánja szakmáját, a tanteremben tart egy rendhagyó órát a diákjaival, ahol közösen megalkotják saját képüket.

A 177 éves érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium diákújságjának szerkesztőbizottsága az elsők között csatlakozott a nagy adag képzelőerőt kívánó és időigényes  szemléltető játékhoz. A Mi One? diákújságírói kihasználva a vénasszonyok nyarát telepakolták intézményünk kosárlabdapályáját az iskolai élethez szükséges holmikkal, majd a diáklapot patronáló tanárt stílusosan „felültették“ a fénymásoló tetejére. Az erről készült drónfelvétel viszi a hírt a nagyvilágba, hogy büszkék újságjukra, amelyik hivatalosan is országunk legjobbja, hiszen megnyerte a tavalyi Médiasztár versenyt.

Benkő Timea
Fotó: Kecskés Martin
 
 

The index.php: SIZE[b]: 27,787 MODIFIED: 2019.03.31 00:07:53.MD5: a650b108a1ba92dbbd18e8f44ecd3ee4 STATUS: OK  This window is : x