Úvod / Nyitóoldal
   
 
Oto Psenak  20-12-10   96  
0
"A Magyar Miniszterelnökség Nemzetiségi és Kisebbségi Osztályának válogatott iratai 1919-1944" alcímmel megjelent kötet bevezetőjében Romsics Ignác ismerteti a a Nemzetiségi és Kisebbségi Ügyosztály és a csatolt társadalmi szervezetek (Felvidék vonatkozásában ez a Rákócszi Szövetség) történetét.  

A hazai nemzetiségekkel és a külföldi magyarsággal való intenzívebb foglalkozás a századforduló óta tartozott a Miniszterelnökség hivatali teendői közé. Eleinte egy-két ember látta el ezt a feladatot. Az 1911—12-es átszervezés során azonban már külön osztályokat hoztak létre erre a célra. Az „idegenbe szakadt magyar állampolgárok”, azaz a külföldi magyarság ügyeivel a III., a hazai nemzetiségekkel pedig — egyéb ügyek mellett — a Il/b. osztály foglalkozott.

Az 1918—19-es forradalmi, majd a kommunista diktatúra bukását követő ellenforradalmi események a Miniszterelnökség feladat- és ügykörét is érintették. Hivataltörténeti szempontból legfontosabb változásnak az számított, hogy 1918. november 1-jén Jászi Oszkár vezetésével külön nemzetiségügyi minisztérium alakult. Ez — túlélve a Tanácsköztársaságot és a politikai fordulatoknak megfelelően természetesen több minisztert „elfogyasztva” — egészen 1921. április 12-ig működött. A nemzetiségügyi minisztérium a polgári demokratikus forradalom idején elsősorban az elszakadó területek problémáival, a békeelőkészítéssel és az új határokkal foglalkozott. 1919. őszétől viszont egyre inkább az új határok közötti nemzetiségi lakosság ügyei tartoztak a teendői közé. Mindeközben viszont a Miniszterelnökség két hasonló feladatokat ellátó ügyosztálya is tovább működött, sőt a Külügyminisztérium, a Propaganda Minisztérium, valamint a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium is érdeklődött a Monarchia utódállamaiba került magyarság iránt. Az adminisztratív, végrehajtó hatalom tehát felaprózódott; a különböző hivatalok kompetenciája tisztázatlan és bizonytalan volt; az ügykörök átfedték egymást.

Külön gondot okoztak az 1919—20-ban gombamód burjánzó társadalmi egyesületek. Ezek nemcsak egymással rivalizáltak, hanem számos esetben hatóságként fellépve kormányzati jogosítványokat is vindikáltak maguknak. Egy 1921-es kormányzati kimutatás 55 olyan társadalmi egyesületet sorolt fel, amelyeknek a „külföld felvilágosítása” is céljai közé tartozott. Ezek közül 28 kifejezetten olyan „védőliga”, egylet vagy szövetség volt, amely az elcsatolt területekkel, illetve az ottani magyarsággal foglalkozott.*

A különböző kormányhivatalok ügyköreinek világos elhatárolása és az ún. társadalmi szervezetek működésének korlátok közé szorítása már 1919 őszén elkezdődött, de csak 1921 nyarán és őszén, a Bethlen-kormány hivatalba lépését követően fejeződött be. Tekintettel a külön nemzetiségügyi minisztériumra és még inkább a magyarországi lakosság etnikai összetételének drasztikus átalakulására, a honi nemzetiségek ügye a Miniszterelnökség hivatali rendjén belül átmenetileg degradálódott, és 1919 őszén a III. ügyosztály feladatainak egyikévé vált. 1919. december 23-án, a Propaganda Minisztérium felszámolását követően a III. ügyosztály kötelességévé vált a hazai és a külföldi „felvilágosító munka” koordinálása is. AIII. ügyosztály illetékességi köre 1920-ban ily módon az alábbiakat ölelte fel:
—    hazai propaganda „a nemzeti eszme és traditiók erősítése érdekében”;
—    „A megszállt területeken élő honfitársaink és a régen is külföldet képező területen élő magyar állampolgárok gondozása”;
—    hazai nemzetiségi ügyek;
—    általános szociálpolitikai kérdések;
—    általános egyházjogi kérdések.**

A Bethlen-kormány megalakulását (1921. április) követően ez az öt feladatkör háromra redukálódott. A propaganda és a szociálpolitika más osztályokhoz került; minisztériuma 1921. április 12-én megszűnt, a külföldi magyarok és az egyházak. Az osztály neve ezzel egyidejűleg Nemzetiségi és Kisebbségi Osztály, sorszáma pedig az addigi III. helyett II. lett.

Ugyancsak 1921 nyarán és őszén került sor a társadalmi szervezetek és a Miniszterelnökség illetékességi köreinek elhatárolására és kapcsolattartásuk kodifikálására is. Petry Pál, a III. ügyosztály régi munkatársa (ez idő szerint vezetője) 1920. december 12-i előterjesztésében ezzel kapcsolatban így fogalmazott: a külföldi magyarság ügyei „csak társadalmi, egyházi úton intézhetők s az állam minden nyilvános közbelépése nemzetközi jogi okokból teljesen lehetetlen, sőt titkos közreműködésének beigazolása is a legélesebb diplomáciai konfliktusra vezetne. A társadalmi szervezeteknek azonban mégis az állami szervek titkos irányításához kell alkalmazkodniuk, feltűnés elkerülésével titkosan szabad működésüket folytatni (...) Javaslom tehát, hogy három-négy munkaképes és munkakedvvel bíró, vezetésre alkalmas egyén választassák ki. Egyet a románok, egyet a szerbek által megszállott terület, egyet a ruszka-krajnai és egyet a szlovenszkói véreink gondozására. Ezek mindegyike vegyen maga mellé négy-öt munkatársat. Ezek alakítsanak társadalmi szervezeteket, mint amilyen például a Julián Egyesület, Bocskay Szövetség, s ezekre bízassák a feladat úgy, hogy csak a vezetők legyenek a minisztériummal, illetve annak ügyosztályaival szóbeli érintkezésben. A többi úgynevezett irredentisztikus szervezettel szakítson meg minden összeköttetést a kormány...”

Petry előterjesztését Bethlen teljes mértékben magáévá tette, s az 1921. május 27-i és augusztus 12-i minisztertanács is vita nélkül elfogadta. A négy társadalmi szervezet, amelyeket a kormány a szomszédos országok magyar kisebbségeivel való foglalkozásra és kapcsolattartásra kiválasztott, és amelyeket ettől kezdve kiemelten szubvencionált, a következők voltak: Népies Irodalmi Társaság (Erdély), Szent Gellért Társaság (Délvidék), Rákóczi Szövetség (Felvidék), Thököly Szövetség (Kárpátalja). Ezek és a többi egylet csúcsszerveként ezzel egyidejűleg megalakult a Társadalmi Szervezetek Központja, amelynek politikai vezetője a leköszönt miniszterelnök, gróf Teleki Pál, adminisztratív vezetője pedig (helyettes államtitkári rangban) dr. Papp Antal lett. A magyar kisebbségekkel kapcsolatos ügyekben Bethlen partnere ezt követően Teleki Pál, a II. ügyosztály vezetőjéé pedig Papp Antal volt. Az osztály illetékes referensei közvetlenül a ligák vezetőivel tartották a kapcsolatot. Hozzáértése, szaktudása okán az utóbbiak közül kiemelkedett Jancsó Benedek, a Népies Irodalmi Társaság irányítója.  Praktikusan ez a munkakapcsolat azt jelentette, hogy a miniszterelnök nem a magyar diplomáciai képviseletek útján, hanem az egyes szövetségek magánemberként utazgató munkatársain keresztül érintkezett a magyar kisebbségek vezetőivel. A területi ligák emberei hozták és vitték a híreket, beszámolókat, jelentéseket és időnként természetesen a pénzt is. Ahová azonban ezek a hírek és jelentések befutottak, ahol a döntések megszülettek, az utasításokat kiadták és honnan a szubvenciókat folyósították, az a Miniszterelnökség II. ügyosztálya volt.

A Nemzetiségi és Kisebbségi Osztály a magyar diaszpóra, vagyis a természetes elvándorlás következtében Nyugat-Európában és az amerikai kontinensen kialakult kolóniák, közösségek életével csak érintőleg foglalkozott. Különösen háttérbe szorult ez a problematika 1927. március 9. után, amikor a minisztertanács a külföldre vándorolt és ott megtelepedett magyarok gondozását a Külügyminisztérium egyik osztályára bízta. A Miniszterelnökség II. ügyosztályának ilyen vonatkozású iratai ezért csak töredékét teszik ki a Külügyminisztérium hasonló tárgyú dokumentumegyüttesének, és részben más fondokban is megtalálhatók. Nem érdeklődött a III. ügyosztály a burgenlandi magyarok iránt sem, illetve csak nagyon érintőleg és esetlegesen. A felbukkanó dokumentumok általában az ausztriai magyarság részeként és nem elkülönítve kezelték őket.

1923-ig a II. ügyosztály a Miniszterelnökség központi épületében, a budai Sándor palotában székelt. Helyszűke miatt ekkor átköltözött az I. kér. Úri utca 48. szám alatti, illetve a II. kér. Fő utca 81. szám alatti épületbe. Az osztály vezetője, valamint a külföldi magyarsággal és az egyházakkal foglalkozó 4—5 „fogalmazó” az Úri utcában, a hazai nemzetiségek ügyeit intéző 4 munkatárs pedig a Fő utcában rendezkedett be. Az elköltözést követően az iktatási rend is megváltozott. Ettől kezdve az osztály iratait külön kezelték. Ebből adódik, hogy az osztály 1919 és 1923 közötti aktái a Miniszterelnökség más hivatalainak irataival együtt kerültek az Országos Levéltárba (K26), az 1923 utániak viszont elkülönítve és külön fondot képezve (K 28). 1936-ban az Úri utcai csoport is leköltözött a Fő utcába, majd alig egy év múlva, 1937 őszén mindkét részleg az Úri utca 54—56. szám alatti épületben talált új otthonra.

A Nemzetiségi és Kisebbségi Osztály vezetője 1921-ig Petry Pál, ezt követően pedig Pataky Tibor volt, előbb miniszteri tanácsosi, majd államtitkári rangban. Pataky munkatársainak száma az 1920-as években és az 1930-as évek első felében
—    nem számítva a segédhivatali beosztottakat és a napidíjas gyors- és gépírónőket
—    7 és 9 fő között mozgott. Az 1930-as évek második felében — összefüggésben a területi revíziókkal és az ezekből adódó új feladatokkal — az osztály létszáma felduzzadt és 1939-ben szervezetileg is kettévált. A Il/a. osztály a Magyarországon belüli nemzetiségekkel és az egyházakkal, a Il/b. osztály pedig a külföldi magyarsággal foglalkozott. Bár a szétválással együtt mindkét osztály külön vezetőt kapott, legfelsőbb szinten továbbra is Pataky felügyelte a munkát. A két ügyosztály fogalmazói karának létszáma ekkor 17 fő, a kezelők és egyéb segéderők létszáma pedig 18 fő volt.***
A csaknem félszáz tisztviselő többsége, aki 1919 és 1945 között a III., II., illetve Il/a. és Il/b. osztály munkatársa volt, a szokásos kormánytisztviselői karriert futotta be. Nevüket a történelem nem jegyezte fel, és napjainkra elfeledett emberekké váltak. Ilyen volt példának okáért Csatho András, aki még a háború alatt került a Il/b. osztályra és a 30-as évek közepén vonult nyugállományba miniszteri tanácsosként. Vagy Oszwald György, akit mint fiatal miniszteri segédtitkárt 1928- ban osztottak be Pataky mellé, s aki — rangban egyre emelkedve — a 40-es évek első felében már az államtitkárnak osztálykeretektől független helyetteseként működött. Mások viszont különböző társadalomtudományi szakmák elismert művelőiként kerültek az osztályra, vagy ott váltak azzá. Könyveik és tanulmányaik alapján a tudományos emlékezet őket ma is nyilvántartja. Ilyen volt Kovrig Béla, a későbbi szociálpolitikus, egyetemi tanár és a háború alatt a kolozsvári egyetem rektora, aki 1920-tól 1928-ig dolgozott az osztályon; Ottlik László, előbb jogakadémiai, majd egyetemi tanár, aki a 20-as évek közepétől a 30-as évek közepéig tartozott Pataky munkatársai közé, továbbá Flachbart Ernő, aki a 20-as években a szlovákiai magyarság egyik vezetőjeként, a 30-as években pedig a kisebbségi jogvédelem szakértőjeként tette ismertté nevét, s a Miniszterelnökségre csak 1938-ban került. A kevésbé ismertek közül megemlíthető még Pásint Ödön, Bethlen egyik bizalmasa; Incze Péter, Teleki Pál tanítványa és később magántitkára, vagy az egészen fiatal Szabados Mihály, aki hosszú hallgatás után a Magyarságkutató Intézet 1988—1990-es évkönyveiben jelentkezett ismét tanulmányaival.

A szervezeti átalakulás és a létszámnövekedés összefüggésben állott Pataky azon koncepciójával is, amely szerint a továbbiakban a Il/a. osztály feladata lett volna az is, hogy „a szűkebb értelmű nemzetiségi, kormányzati problémákon felül” „a nemzetiségi területek politikai, gazdasági, kulturális, szociális és társadalmi viszonyainak alapos ismeretével és intézményesen történő szemmeltartása alapján konkrét és általános természetű javaslatokat iniciáljon, esetleg nagy vonalakban ki is dolgozzon az egyes kormányzati ágak számára”.** Pataky tehát egy operatív és napi ügyekkel foglalkozó kormányhivatal funkcióját kívánta egyesíteni egy kormányzati háttérintézet tanácsadói szerepkörével.

Az osztály megmaradt iratanyagát áttanulmányozva az a benyomásunk, hogy Pataky ambiciózus terve lényegében nem vált valóra. Igaz, ezt követően talán nagyobb arányban fordulnak elő koncepciózus kérdéseket taglaló és nagyobb lélegzetű írások, mint a korábbi években. Az iratok túlnyomó többsége azonban továbbra is „nyersanyag”: hangulatjelentés, beszámoló, statisztika és nem alternatívákat felállító és stratégiai döntések megalapozására alkalmas elemzés.

A Magyar Miniszterelnökség Nemzetiségi és Kisebbségi Osztályának válogatott iratai 1919-1944 a Watson.sk történeti kronológiájában:
 

 
 
 

The index.php: SIZE[b]: 27,593 MODIFIED: 2021.01.18 06:41:18.MD5: 692520d66ccfc8e289cef303fcd56767 STATUS: FALSE  This window is : x