Hátizsákkal a világ körül - Egy csésze kávé Kónya Péter világutazóval, fotográfussal
Telek Lajos 
14-07-28 
4,344 
Minden ember az élete során igyekszik megismerni a világ egy szegletét, az ott élö emberek életét, sorsát. A mai vendégem egy újabb világutazó, aki a vén Európán kívül megfordult már Ázsiában, Dél-Amerikában, Észak-Afrikában, Közép-Amerikában, de járt Erdélyben is. Útjai során igyekszik lencsevégre kapni a táj szépségeit, az ottani kultúrákat, de talán a legtöbb időt mégis az emberek megismerésere fordítja, talán éppen ezért olyan élethűek a portré fotói.
-Eddig sok helyen megfordultál a világban, hogyan jött ez a spontán érdeklődésed más kultúrák iránt?
- Már diák koromban szerelmese lettem az utazásnak, de akkor még a szűk anyagi kereteim miatt stoppal utazgattam. Egyre több európai országba sikerült eljutnom, de mindig valami hiányérzetem volt. Valami különleges, valami új dologra vágytam.
-Mi európai emberek, sajnos, csak ismeretterjesztő filmekből ismerhetjük ezeket az országokat, amelyekben te már jártál. Arra lennék kíváncsi , mit adtak neked ezek az utazások?
- Két nagy álmom volt: Tibetbe és Peruba eljutni. Két olyan országba, ahol még a nyugati kultúra nem vetette meg a lábát, és az általam élt és megszokott világ nyomaiban sem rontotta meg az ott élőket. Hatalmas élmény volt ilyen emberekkel találkozni, megtapasztalni életüket, szokásaikat. Mongóliában történt, hogy meghívást kaptunk egy nomád családtól vacsorára. Annyira szeretettel fogadtak, hogy végül három napig maradtunk náluk. Kecske húson, kumiszon éltünk, de persze, az esti vodkázás sem maradhatott el.
 |
 |
 |
-Vegyük sorba ezeket az útjaidat. Mesélnél arról, hogy mit tapasztaltál ezekben az országokban? Milyen Ázsia és a benne élő népek kultúrája, szokásai, miben különbözik az európai megszokott dolgoktól?
- Minden földrésznek, minden országnak meg van a maga varázsa. Mindig azt szoktam mondani, hogy ha az ember távoli országokba utazik, otthon kell hagynia az elvárásait, mert ha mindig arra vágyik, amit otthon megszokott, akkor soha sem fogja megélni a pillanat adta élményeket. Nekem az első ilyen élményem egy Tibet-Nepáli körutazáson volt. Először itt éltem meg az ázsiai emberek kedvességét, őszinteségét. Nem volt könnyű a bizalmukba férkőznöm , mert történelmükből kifolyólag az országba betörő idegenek sok fájdalmat hagytak maguk mögött, ezért érezhető volt a bizalmatlanságuk, melyet -azt gondolom- sok esetben sikerült feloldanom. Egyik alkalommal egy Tibeti kolostorban voltam, ahol megkértek, hogy ne fotózzak . Aztán valami különös dolog történt. Odajött hozzám egy hölgy, és megfogtam a kezem. Bólogatott és rám mosolygott. Megkért, hogy a gyermekéről készítsek egy képet, és arra eszméltem, hogy már körbevettek az emberek, és kérték, hogy őket is fotózzam. Hatalmas élmény volt.
-Dél-Amerikában milyen szokásokat ismertél meg? Volt valami különleges élményed, ami egy életre megmaradt benned?
- Nagyon megszerettem Dél-Amerikát a maga vidámságával és vibráló mindennapjaival. Persze láttam fájdalmat, szegénységet és reménytelenséget is, de az ott élő emberek jó kedélye és élni akarása mindig feltöltött. Fotóztam egy perui asszonyt, akinek a képe otthon is a falamon lóg. Nagyon szomorú körülmények között találkoztam vele, és mégis szemeiből olyan szeretet áradt, amit még soha sem láttam. Itt ettem életembe először és valószínűleg utújára is sült tengeri malacot, hozzá pedig inca colát ittam. Azt hiszem, soha nem fogom elfelejteni.
-Észak -Afrika - a fotóidat elnézve nem láttam színesbőrű, vagy fekete arcokat?
- Útjaim során több száz portrét készítek, amikből csak pár kép kerül kiállításra. Soha nem nézem, hogy ki, milyen, csak az a fontos, hogy őszinte legyen. Ennek kell a legfontosabbnak lenni.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
-Közép-Amerika. Ahány országban jár az ember, mindenütt igyekszik magába szippantani az ottani kultúrát és szokásokat?
-Ez így van, és azt hiszem, hogy ezért nem tudok lemondani az utazásról. Mindig újat tanul az ember, csak nyitottnak kell lenni rá. És ha nyitott vagy, hihetetlen módon kiszélesedik a látásmódod, és megtanítja veled, hogy meg kell becsülni azt, amit kapunk az élettől.
-Egyszer egy ismerősöm azt mondta, hogy a gyermekarcok a legártatlanabbak, és szemeikben tükröződik örömük és bánatuk. Mit gondolsz erről?
- Alapvetően gyerekeket és időseket szeretek fotózni. A mai rohanó világban mindenki meg akar felelni az elvárásoknak, és ennek érdekében álarcot vesz fel. A gyerekek még nem, az idősek pedig már nem akarnak másnak mutatkozni, így szemeikből őszinteség, és tisztaság tükröződik. És én ezt keresem!
-A fotós igyekszik útjai során az élményeit a fényképezőgép lencséjén keresztül kellőképpen dokumentálni és bemutatni embertársainak. Engem az érdekelne,hogy fotóidat Felvidéken mikor láthatja a közönség?
-Ahogy te is említed - "egy idő után azt vettem észre magamon, hogy egy szempár, egy mosoly jelentette számomra egy ország, egy kultúra megismerését. Lehet az nepáli gyermek, tibeti szerzetes, perui indián, vagy bolíviai földműves, szemeikben ott lakozik boldog és boldogtalanságuk, a remény és a kétségbeesés, a tűz vagy a félelem. És a szemek soha sem hazudtak!
- Mikor láthatjuk ezeket az arcokat?
- Nagyon szeretném minél több helyre, minél több emberhez eljuttatni a képeimet. Ha lenne mód, hogy a Felvidéken is bemutathassam azokat, szívesen tennék eleget a meghívásnak.
|
|
 |
 |
 |
 |
Hamarosan Kónya PÉTER FOTÓIT Párkányban és Ögyallán is bemutatásra kerülnek. Aki pedig szeretne több fotót látni megteheti, ha meglátogassa a www.konyapeter.hu oldalát
Szöveg: Telek Lajos
Fotók: Kónya Péter
A riport szponzora:
Predaj a servis bicyklov - Mihálko, Hasičská 3, 943 01 Štúrovo
Otváracie hodiny: Pondelok až Piatok 09:00 - 16:00, Sobota09:00 - 11:00
+421 907 980 547, mihalko@mihalko.eu