Az "Egy csésze kávé" mai címlaplánya Zellei Dóra, a Meglepetés c. lap újságírónője
Telek Lajos 
15-10-11 
5,464 
Sokszor felteszem a kérdést magamban: vajon hogyan lesz valakiből ismert és befolyásolt újságírónő, akit elismer a szakma?
Az ELTE Bölcsészkarán diplomázott. Pályáját több mint tizenöt éve a Kiskegyedben kezdte, újságíróként. Innen egy másik női hetilaphoz, a Tinához került: előbb szerkesztője, majd vezető szerkesztője lett a magazinnak. Később már a JOY magazin főszerkesztő-helyetteseként kérték fel, pályázza meg a Maxima főszerkesztői pozícióját – öt évig volt a magazin arca, jelenleg a Meglepetés magazin munkatársa. Az egyik újságíró iskolában 2013-ban az Év mentora, 2015-ben az Év tanára kitüntetést nyerte el. Ami talán kimaradt, hogy a Maximában interjút készített többek között Ördög Nórával, Dukai Reginával, Jakabos Zsuzsával, Tóth Verával, Zsédenyi Adriennel, Trokán Nórával, Oroszlán Szonjával, Wolf Katival, Gryllus Dorkával, Varga Eszterrel - a felsorolt hölgyek a magazin címlaplányai voltak. Most egy megfordított szerep vár Zellei Dórára, ezúttal ő lesz a Címlaplány. Hogy mégis mivel érdemelte ki ezt, felsorolni is nehéz, de igyekszem. Aki figyelemmel kíséri munkásságát, olvasta riportjait, tudja, mindig a legjobbat igyekszik adni. Milyen forrásokból táplálkozik, hol szerzi be az infóit? Remélem, erre is fény derül.
- A diplomája után a Kiskegyedhez került – hogy sikerült a kezdet, mit tanult orr, aminek a későbbiek folyamán hasznát vette?
Nem diplomásként kerültem a Kiskegyedhez, már egyetemistaként ott dolgoztam. Az újságíró iskolát az egyetem alatt elvégeztem. Amikor az édesapám meghalt, muszáj volt munkát keresnem. A Kiskegyed szerkesztősége félúton volt az iskola és a kollégium között. Logisztikailag tökéletes megoldásnak tűnt. Bekopogtam, és munkát kértem. Sohasem lehetek elég hálás azért, hogy lehetőséget kaptam, gyakornokként. Szorgalmasan gyártottam a cikkeket, egyiket a másik után – a szerkesztők pedig mindig elmondták, min kellene változtatnom. Addig gyakoroltam, addig próbáltam kijavítani a hibáimat, míg végül sikerrel jártam - és nyomdakész cikkeket készíthettem.
- Aztán az útja egy másik hetilaphoz, a Tinához vezettet. Itt mennyivel más volt a légkör, a lapstruktúrájának felépítése, milyen feladatok hárultak önre szerkesztőként, majd vezető szerkesztőként?
A Tinához is a Kiskegyed miatt kerültem. A főszerkesztőm szólt, hogy hallotta, vezető szerkesztőt keresnek a Tinához. Nem értettem, miért akarja, hogy elmenjek, hiszen én olyan jól éreztem magam a Kiskegyednél. Bokor Klára viszont meggyőzött , hogy próbáljam ki magam. Azt mondta, ő látja bennem a szerkesztői vénát, de ő nem tud nekem lehetőséget adni, csak újságíróit. Menjek, és próbáljak szerencsét. Bevallom, sokáig nem is éreztem ott jól magam. Egy szórakoztató hetilaptól egy klasszikushoz kerültem, ráadásul egy olyan szerkesztőségbe, ahol sokkal idősebb volt a stáb. Sokáig nem értették, miért engem raktak föléjük. Időbe telt, míg elfogadtak, elismertek, megszerettek – és végül én is jól éreztem ott magam. Egy bajom volt csak: hiányzott az írás, nem szerettem más anyagaival dolgozni. Szerkesztőként egyébként csak próbaidő alatt dolgoztam, amikor az sikeresen lezárult, vezető lettem.
 |
 |
- Aztán még is váltott, és a JOY magazin főszerkesztő-helyetteseként folytatta. Itt, gondolom, sokkal több feladat hárult önre - egy csapatot kellet össze tartania, egyeztetni, megbeszélni hogyan fog kinézni a lap struktúrája?
Nem, főszerkesztő-helyettesként nekem a csapat és a munka koordinálása volt a feladat, a fő csapás irányt a főszerkesztő adta, ő egyeztetett is a kiadóval, az ügyfelekkel. Anry Soós Éva mellett nagyon szerettem dolgozni – pláne, mert még a Kiskegyednél ismerkedtünk össze. Amikor én gyakornok voltam, ő volt ott a sztárújságíró.
- Mégis felkérték önt, hogy pályázza meg pályázza meg a Maxima főszerkesztői pozícióját, amelynek öt évig volt az arca. Itt már interjút készíttet többek között Ördög Nórával, Dukai Reginával, Jakabos Zsuzsával… Milyen kuriózumuk alapján választották ki, hogy ki legyen a következő szám címlaplánya?
Interjút nem is csináltam először, már a Kiskegyednél írtam sztáranyagokat, nem volt számomra ismeretlen a terep, sőt. De ez a műfaj itt valóban más volt. Kívülről úgy tűnt, korombéli lányokkal beszélgetek, de az igazság az volt, hogy ezek a sztárok megtisztelve érezték magukat amiatt, hogy a főszerkesztő interjúzik velük. A piackutatásokon kiderült: az egyik legnépszerűbb írásai voltak ezek a lapnak. Az olvasók ugyanis érezték: többet mesélnek el itt sztárok, mint máshol. Elmondhatom például magunkról, hogy az egyedüli lap volt, ahol Ördög Nóra őszintén mesélt a válásáról.
 |
 |
- Aztán megint váltott és a Meglepetés munkatársa lett. Úgy is fogalmazhatnék, hogy egy nagyot fordult az élete: magas pozícióból megint ugyan oda jutott, ahol annak idején kezdte, újságíró lett. Elárulná miért történt meg mindez?
A lap nem hozta a kellő példányszámot, a kiadó úgy döntött, egy időre szüneteltetik a megjelenését. Ekkor keresett meg Hegedűs Noémi, a Meglepetés főszerkesztője, hogy náluk adódik egy lehetőség: az egyik kollégája a riport rovattól épp szülni készül, nem ugrom-e be a helyére. Bevallom, nem sokat gondolkodtam. Jobban esett dolgozni, mint a sebeimet nyalogatni. Ráadásul családom van, nem kérdés, hogy muszáj munkát találni. Sajnos több rossz példát láttam magam körül, ki hogyan kezelte, hogy leváltották a vezetői állásából. Nem szerettem volna abba a csapdába esni, hogy bárki azt gondolja: én már csak vezetőként szeretnék elhelyezkedni.
- Azt szokták mondani az újságírás olyan, mint a mentős állás:- az ember soha nem tudhatja, mikor kap egy telefont, és hova kell mennie riportot készíteni. Ön milyen fogalmak alapján dönti el, kivel fog riportot készíteni? Honnan kap fülest, vagy kitől?
Nem én döntök, a főszerkesztőm. Vagy ő lát egy érdekes témát, vagy válogat az általunk hozott ötletekből. Füles ebben, a civil történeket műfajában szinte alig van – itt inkább az a fontos, hogy nyitva tartsuk a szemüket, élesítsük a fülünket és észrevegyük: a téma tényleg az utcán hever. De persze én is figyelem a sajtót - nagyon sok vidéki lapot, site-ot nézek pont azért, hogy olyan történetekre leljünk, ami más nagy lapban még jelent meg.
- Miben látja ön a mindennapi történetek varázsát?
Abban, hogy amikor olvassuk, azt gondoljuk: úristen, ez velem is megtörténhetett volna. És lássuk be, néha a legegyszerűbb emberekkel, a legtávolabbi helységekben történik valami fantasztikus.
- A Meglepetést olvassák a Felvidéken, Romániában is például, de nem látni a lap hasábjain olyan riportokat, amik velük foglalkoznának. Pedig köztük is vannak érdekes emberek, akik megérdemelnének egy riportot. Önnek mi erről a véleménye?
Az, hogy mindez igaz, de sajnos ilyen jellegű riporttémák-ötletek ritkán jutnak el hozzánk a határon túlról. A napi sajtó állandó figyelemmel kísérése, illetve a rengeteg utazás és írás mellett, bevallom, nekem erre nem is marad energiám. Ezért kérem, ha hallanak olyan történetet, amely szerintünk, a Meglepetésbe beleillene, kérem, juttassák el hozzánk!
- 2013-ban az Év mentora kitüntetést nyerte el. Mit adott önnek ez a kitüntetés? Jobban buzdítja önt, hogy a közeljövőbben még jobban és céltudatosabban csinálja azt, amit csinál?
Nem, ez a kitüntetés nekem arról szólt, hogy jó tanár vagyok – és erre vagyok a legbüszkébb. Mert a pályám során többek között azért is jutottam előre, mert kaptam lehetőséget. Én úgy tudom mindezt meghálálni, hogy másnak segítek.
- Sokszor hallom, hogy egy szórakoztató hetilap ne politizáljon. A Meglepetés nem is teszi, inkább csak szórakoztat. Van benne minden: recept, életmódtanácsadás, párkapcsolat, wellness, riport, fogyókúra , divat-szépség, egészség, rivalda… Milyen pontok, tényezők alapján születik meg a lap új száma, és a leadástól fogva mennyire naprakész információkkal tud olvasóinak szolgálni?
Csütörtökönként megyünk nyomdába – ha a téma azt kívánja, mi még csütörtökönként is írunk, szerkesztünk, hogy jövő csütörtökön aktuálisak lehessünk. Egyébként a lap menetét a főszerkesztőnk állítja össze, ő válogatja egymáshoz a témákat.
- Az internet segítségével nagyon sok új infó kerül az éterbe. Ez mennyire segíti az ön munkáját?
Nagyon. Egy témát felkutatni, az alanyt megtalálni ma már nélküle szinte elképzelhetetlen, sőt pótolhatatlan. Legutóbb olvastam Lengyel Árpád orvos unokájával készült riportját , sajnos a történelem könyvekben nem tanítanak ilyen emberekről. Pedig egy magyar hős volt, aki megmentette a Titanic áldozatait. Elárulom: itt a kivétel erősítette a szabályt, a téma házhoz jött. Az egyik kollégám férjének tanítónője volt a neves orvos unokája. Egy másik példát szeretnék említeni. Vannak olyan érdekes emberek, akiket érdemes volna megemlíteni, ennek ellenére még sem hallunk róluk, pedig a sajtó feladata lenne, példaképeket mutasson fel. Egy magazin mindig tudatosan áll fel. Szigorú elvek alapján döntünk arról, milyen témák kerülhetnek be. Lehet, hogy mi magánemberként szívesen olvasnánk róla, de a Meglepetésbe nem illik bele. Mert a mi Marika néniknek, aki a mi álom olvasónk , tudjuk, hogy nem tetszene.
- Kik voltak azok, akikre szívesen emlékszik vissza, mert egy fantasztikus embert ismert meg személyében?
Nagyon sokan voltak, tényleg. Pláne hogy valamilyen szinten minden interjúalanyomba bele kell egy kicsit szeretnem, hogy vissza tudjam adni, miben különleges ő vagy a története. És hogy hányszor voltam szakmai értelemben szerelmes? Sokkal többször, mint a magánéletemben.
- Az idén a Meglepetés 20 éves lett ennyi év egy házasságban is példaértékű nem egy lap életében mert a médiában csak az marad talpon aki munkáját tudatosan csinálja ,szeretnék a szerkesztőknek gratulálni és sok érdekes riportot tudósitást kívánok számukra.
Szeretném megköszönni a riportot
Telek Lajos
Fotók Zellei Dóra fotóalbumából