Egy csésze kávé Zana Anitával a Parasportpress újságírónőjével
Telek Lajos 
15-11-22 
3,612 
A mai vendégem egy kedves újságírónő aki jó hosszú utat járt végig nem csak a médiában. Motivációs Alapítvány, Mozgássérültek Budapesti Egyesülete, Esélyegyenlőség, Sportnap , Együtt jó, Újpesti Esélyegyenlőségi Programsorozat a Parasportpress Jövőjéért Alapítvány elnöke. Több elismerésben részesült lelkiismeretes munkájáért. A beszélgetés a „Paralimpikonok
magyar szemmel" című fotókiállításon készült, amely a párkányi Thermal Hotel Vadas -ban November 27-ig látható.
- Hogyan lettél újságíró és mikortól foglalkozol újságírással?
- Gyermekkori álmom vált valóra azzal, hogy újságíró lettem, már 8 évesen tudtam, hogy ezt szeretném csinálni a későbbiekben. Persze, akkor még olyan illúzióm, voltak, hogy én egy olyan újságíró leszek, aki igazi újságba írja a cikkeket, nem pedig az online gyártja az anyagokat, amelyekben már videós és rádiós anyagok is a részei. Egyébként 15 éves korom óta írok cikkeket, készítek interjúkat.
- Hogy lesz valaki a sportok szerelmese, hogyan lettél sportújságíró?
- Gyermekkorom óta a sport körül mozgok. A családom tagjai is igazi sportot szertő és értő magyar emberek. Emellett a sport és a kultúra az a két terület, ami a leginkább elősegíti a fogyatékossággal élő emberek és más hátrányos helyzetű, sérülékeny társadalmi csoportok integrációját. Továbbá a sport olyan élményeket ad versenyzőként és szurkolóként egyaránt, amit semmi más. Szerencsésnek érzem magam, hogy sportújságíróként erről a nehéz, de csodálatos világról írhatok, amit sportnak hívnak. Minden versenyző csodára képes, miközben az emberi teljesítőképesség határát súrolja.
- Az évek alatt nagyon sok magazinnál, lapnál megfordultál. Milyen különbség van az egyes lapok sportrovatai között?
- Természetesen vannak különbségek, de az a lényeg, hogy bárhová is írsz, mindig próbáld kihozni a maximumot, keress új és még újabb témákat, kérdezz érdekesen. Bármelyik médiumról, is legyen szó. A Fradi Magazinnál nagyon sokat tanultam az FTC krónikásától, Nagy Bélától, a Magyar Nemzetnél, pedig Ballai Attilától. Nehéz is szavakba önteni, hogy pontosan mit, de az biztos, hogy olyan plusz dolgokat, amelyek nélkül ma sokkal kevesebb lennék.
- 2008-ban cikkeket írtál a Pekingi Paraolimpiáról, kint voltál Pekingben a sportolókkal?
- Nagyon- nagy élmény volt a pekingi paralimpia, az ott szerzett élmények és tapasztalatok azóta is kísérnek az élet rögös, de mégis szép útján. Csodálatos volt a világ másik végén magyar sikerek részesének lenni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ott lehettem. A Pekingben tapasztaltak nyomán születettet meg szakdolgozatom, valamit itt kaptam inspirációt, a Parasportpress Alapítványlétrehozáshoz is.
 |
|
 |
 |
- 2008-ba megálmodtad a Parasportpresst amelynek főszerkesztője lettél.
- Pekingben olyan csodálatos impulzusokat kaptam, amelyek után erőt érzetem magamban ahhoz, hogy létrehozzak egy parasporttal kapcsolatos hírportált. Ezt főiskolás társaimmal építgettük. Majd létrehoztuk a Parasprtpress Alapítványt, amelynek tevékenysége, azóta már kibővült , és ma már nem a médiatevékenység , a legfontosabb feladtunk.
- A tolladból született meg a Kodolányi János Főiskola Élsportolói c. könyved. Ehez egymagad biztosítottad a tartalmakat, fotókat, marketinget, stb. Ez bizonyára fárasztó lehetett...
- Ez egy nagyon szép, és igen sokrétű feladat volt. Azt gondolom egy szép és értékes könyvet sikerült csinálnom, amire még ma is büszke lehetek. Bár voltak nehéz pillatok a könyv készítésénél , de ma már csak a szépre emlékszem, ha az interjúkötetre gondolok.
- Új pesti olimpiai bajnokokról az Újpesti Naplóban cikksorozatot készítettél. Az ilyen nagyléptékü munkák mellett hogy jut idöd kikapcsolódásra, barátokra, mozira, szórakozásra, színházra, koncertekre, pasizásra?
- Az említett újpesti munkámat is szerettem. Azért is állt közel a szívemhez mivel ebben kerületben lakom , már 6 éves korom óta. Pörgök ezerrel, de médiamunkásként ezt az életformát választottam, és nem bántam meg. Az újságírás, egy 24 órás állás. Mindig készenlétben kell állni. Aki , ezt nem veszi tudomásul , az jobban teszi, ha más szakmát választ. Lehet, hogy még éjfélkor fejezedbe az egyik cikket, de másnap reggel 9- kor már egy sajtótájékoztatón kell, legyél. ez ilyen és kész. Jó logisztikusak kell hozzá legyél. A naptáram mindig tele van, de úgy szép az élet , ha zajlik. Mindenre jut időm, talán pont ebben a sorrendben, ahogy írtad. Én is ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más , csak a szakmám , a hivatásom nem átlagos. A barátaim nagy része is a sportban vagy a médiában dolgoznak, így ők is hozzám hasonló netformát folytatnak. Természetesen szoktunk találkozni , közös programokat csinálni.
- Sok olyan barátod van aki mozgássérült, látássérült, vagy hallásérült. Velük milyen kapcsolatot sikerült kiépítened?
- Természetesen vannak fogyatékossággal élő barátaim, ismerőseim is. Ez részben munkámból is adódik. De barátait nem úgy válassza , hogy veled azért vagyok jobban mert vak vagy, a másikkal meg azért , mert mondjuk ép. Számomra a legnehezebben az értelmi fogyatékossággal élő emberek elfogadás ment. Ennek oka egy gyerekkori emlék. Az óvodában volt egy értelmi sérült tárasam is. Őt mindig csak sajnálni tudtam, mert 4-5 évesen csak annyit fogadtam fel belőle, hogy szülei nagyon sokat szégyenkeznek viselkedése miatt mások előtt. Aztán, mikor megismertem közelebbről a speciális olimpikonokat, az igazi „győztesek világát”, akkor ez a sajnálat elmúlt. Rájöttem , hogy az értelmi fogyatékossággal élő emberek saját világukban nagyon jól érzik magukat , boldog emberek. Emellett, pedig rengeteg szeretett kaphatsz tőlük. Büszke vagyok rá, hogy őket is ismerhetem. Újságíróként a rendíthetetlen akaraterő közvetítése, és a társadalmi összefogás elősegítése a feladatom.
- Az évek alatt nagyon sok sportolóval vagy más személyiséggel készítettél interjút, gondolom a névsor nagyon hosszú. Megemlítenél olyan interjúkat, amelyek emléke megmaradt benned?
- Nehéz is lenne választani. Nagyon nagy élmény volt , amikor Siti Bea kézilabdázóval saját házában készíthettem az interjút , vagy Hoffmann Nóra jégtáncossal az internet segítségével beszélgethettem , mivel ő az interjú időpontjában éppen külföldön volt. Nagy élmény volt az is , amikor 2000-ben , 15 évesen egy közönségtalálkozó háziasszony lehettem , amelynek vendégei Kökény Beatrix olimpiai ezüstérmes kézilabdázó , és paralimpiai bajnok úszó Ráczkó Gitta voltak. A parsportolók élettörténeti is nagyon izgalmasak. Számtalan élményt szeretem eddig munkáim során.
- Elnöke vagy a Parasportpress Jövőjéért Alapítványnak. Ott milyen feladatok hárulnak rád?
- Tulajdonképpen én határozhatom meg, hogy merre menjen az Alapítvány. Nagy terveim vannak még ezen a területen. Bár nem egy könnyű út ez , ugyanakkor élvezem is. Főprofilunk fogyatékossággal élő embereknek programokat szervezni, kínálni, hogy ne csak a négy fal között üljenek. Külön öröm, hogy , külhoni magyarokkal, így párkányi mozgássérültekkel is évek óta kapcsoltban vagyunk. Emellett kiállításokat szervezünk, közönségtalálkozókat csinálunk. Sajnos most a média tevékenységeinket nem tudjuk folytatni, mivel erre jelenleg nincs anyagi forrásunk. Természetesen nagy terveink vannak, de erről később. Azt is fontosnak tartom elmondani, hogy az Alapítványban mindenki önkéntesen végzi tevékenységét.
- Azt szokták mondani hogy mindenkinek vannak kedvencei. Kik a kedvenc sportolóid?
- Nagyon sok kedvenc sportolóm van, felsorolni , nem is tudnám. Sokkal nagyon jó kapcsolatot ápolók. Nagy öröm volt pl Siti Beával saját házában beszélgetni. Szucsánszki Zitával, Tömori Zsuzsával , Berki Krisztiánnal , és még sokkal , pedig már gyerekkorunk óta ismerjük egymást , mert egy gimnáziumba jártunk. Velük is más a kapcsoltamon ebből kifolyólag. De a lényeg, hogy az emberek, a szurkolók többségének is meg kell értenie a sportolók, sem gladiátorok, hanem ugyanolyan emberek, mint te vagy én. És nekik is lehetnek hétköznapi gondjaik , nekik is kell a családjukkal törődni, a barátságaikat ápolni, miközben a sportban csodákat kell művelniük. Hát, nem könnyű.
A sport azért is csodálatos , mert , a fogyatékossággal élő emberek számára , hitetett , önbizalmat ad. A sportban a fogyatékossággal élő emberek is teljesítőképességeik határait súrolják, miközben általa csodákra képesek. A fogyatékossággal élő sportolók zömének olyan élettörténete van, amiről nem árt ha sokat, és még többet beszélünk. Közel áll a szívemhez Juhász Veronika kerekesszékes vívó, akiről egy filmet is sikerült forgatnunk.
- Hogyan látod Te Magyarországon az Esélyegyenlőséget?
- Haladunk, de még van bőven tenni való. Akkor lenne rettentő nagy az előrelépés , ha valóban tudna az életminőségünk javulni. Ha nem okozna gondod A pontból B pontba eljutni nap- mint nap , nekem mindennap egy tornaóra. Ha megváltozott munkaképességükként a munkáltatók nagy része , nem a minimálbért fizetné a fogyatékossággal élő munkavállalónak, és ha lehet ne csak 4 órába alkalmazza őt. Ki kell mondani fogyatékossággal élő embernek lenni drágább, mint épnek. És én nem akarok többet , mint ép társaim csak ugyanazt az életminőséget. Úgy gondolom a ugyanazért a minkért ugyanaz a bér járna a fogyatékossággal élő embernek , mint egy épnek. És, akkor máris nem lenne szükség a különböző szociális támogatásokra. A fogyatékos emberek is tudnánk még nagyobb mértékben a társadalom , az ország teherhordozói lenni, ha valóban sokan kapnának, kapnánk erre esélyt.
- A médiában is dolgoznak sérült emberek. Hogyan látod, kapnak-e támogatást, segítséget az érvényesüléshez?
- A médiában , és az egyéb hivatásokban is nehéz az érvényesülés mindenki számra. Én elsősorban újságíró vagyok, és csak aztán mozgássérült. Nem szeretném, ha fogyatékosságom után ítélnék meg újságíró teljesítményemet. Persze, sok olyan munka megtalál , a fogyatékossággal kapcsolatos. De talán ez az élet rendje. Az , pedig, hogy a parasportról írhatok miközben én is mozgássérült vagyok szerintem csak hozzáad, minthogy elvenne a teljesítményemből. Emellett , pedig vannak a médiának olyan területei , amelyek igen csak kutathatók – pl a fogyatékosok médiareprezentációja, a fogyatékos celebek stb.
- Díjak ?
- Természetesen minden díjának örül az ember, mert azzal mások is elismerik tevékenységedet. Ugyanakkor , ha már kapsz egy bármilyen , azzal egyben kapsz egy hatalmas felelősséget is, és ez nem könnyű feladat. És azt se fedjük, hogy sok esetben a díj kimerül egy oklevélben, ezért pedig kenyeret nem adnak boltban.
-Térjünk át a kiállítás ötletére - hogyan sikerült mindenkit mozgósitanod hogy létrejöjjön a kiállítás, amely bemutatja a paraolimpionokat?
-A párkányi mozgássérültek klubjával már évek óta nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Szoktunk közös programokat is szervezni, elsősorban fogyatékossággal élő sorstársainknak.
Alapítványunk már több kiállítást szervezett Magyarországon.
- Van ennek a kiállításnak valami céljai vagy üzenete?
- A fotók a paraasport felejthetetlen pillanatait kívánja bemutatni , ezzel is népszerűsítve a fogyatékossággal élő emberek sportját.
